Lekció: János 15, 9-17 

Krisztus szeretete szorongat minket. Megfogott engem ez az ökumenikus imanapra kiadott ige. Megfogott, mert annyira látom magam előtt, érzem magamon, annyira plasztikus ez a kép, ahogy Krisztus szeretet szorongat.  Azért is fogott meg, mert kapásból pár különböző fordításával találkoztam ennek a szónak: sürget, szorít, kényszerít, feszít.

Én nem szeretem, ha bármi szorít. Ahogy öregszem, úgy viselem egyre kevésbé jól, ha ruha, cipő, bármi rajtam nem puha és kényelmes. És mi szokott még szorítani? Hát az idő. Vagy szorítanak a teendők. Vagy úgy is lehet fordítani, és katolikus testvérek ezt teszik: sürget. Sürgetve lenni sem épp kellemes. A Máté evangéliuma negyedik fejezetének 24. versében pont ugyanezt a szót használja a Szentírás arra, amikor arról ír, hogy Jézushoz vittek sok beteget és sokféle kíntól gyötört szenvedőt. Rajtuk ilyenféle szorítás volt.
És mégis, ez az ige valahogy úgy jólesik. Úgy szinte simogat. Mert nem mindegy mégsem, hogy mi is szorít. A cipő, az idő vagy Krisztus.

A szeretet elkötelez, hatással van rám
Amit először kihallottam és megértettem ebből a rengeteg fordítási lehetőségből, hogy Krisztus szeretete hat rám. Akárki vagyok, akárhol vagyok, nem maradok érintetlen. Elvégre nem ostromolhat valaki a szeretetével anélkül, hogy arra valamit reagálnánk. Ha kikosarazzuk, ha elfogadjuk, de mindenképp hatással van ránk. Az egész Biblia ugyanis Isten szerelmi vallomása. A teremtéstől fogva az Atya célja az volt, hogy az ember éljen. Éljen jól, éljen épségben, boldogságban, szeretetben. És a szeretetben való élés nem teljes az övé nélkül. Ha minden és mindenki szeret is bennünket ezen a földön, de a Teremtővel nem tartjuk a kapcsolatot, akkor mégsem teljes a kép. Isten szeretete, Jézus szeretete válaszra vár, szóra, tettre, gondolatra, reakcióra.

Ravasz László egyenesen úgy fordítja ezt a szorongat szót, hogy rabul ejt. Rabul ejt a szeretete azzal, ahogy az Ó- és Újszövetségben és ebben a világban megnyilvánul. És van olyan, hogy az ostrom után az ember már nem tudja nem beadni a derekát. Most hallottam egy pártól, hogy a fiú nyolcszor sikertelenül hívta el a lányt. És kilencedjére kapott igent. Becsülöm ezt a kitartó, állhatatos fiút. És Isten hasonlóképp ostromol, de nem csak kilencedjére nem adja fel, de hetvenszer hétszer is újra próbálja. Próbáld egyszer úgy olvasni a Bibliát, mint Isten vallomását. Mint Isten szeretetének a levelét. Vajon hány és hány történet és hány és hány mondat van benne, amiben meglátod? Hányszor fejeződik ki benne, hogy az Isten szereti az embert és téged is? Olvasd egyszer így. Hogy azért nyerte meg Gedeon azzal a szűrt sereggel a csatát, hogy te is bátorodj, és ne a körülményekben és számokban bízz. Hogy azért ejtette el Mózes azokat a kőtáblákat, mert féltőn szeret az Isten és nem akar más előtt hódolni látni. Hogy minden egyes történet neked rólad, érted szól. És látni fogod, hogy elköteleződésre, állásfoglalásra hív.

A szeretet cselekszik
Másodszor hogy ez a szeretet ez aktív, cselekvő szeretet. Ha valaki csak folyton hajtogatja azt, hogy szeret minket, de sosem mutatja semmiben, nem veszi figyelembe a másikat a programok tervezésében, olyat főz, amit a másik utál, tudja, mit szeret, mégsem vesz, amikor ő a soros a bevásárlásnál… szóval ha a szeretet nem mutatkozik meg tettekben, akkor elkezdünk  kételkedni. Jézus szavai mögött kezdettől fogva ott voltak a tettei is. Sőt. Böjte Csaba mondta, hogy általában akiket a legnehezebb szeretni, azok szorulnak rá a legjobban. Jézus pedig így is tett. Abban a rideg külsőségekben és szokásokban kimerülő korban őszinte nyíltsággal és szeretettel fordult a gyerekekhez, a bűnösökhöz, a kérdezőkhöz és hallgatókhoz, a betegekhez. Egy csomó olyan emberhez, akiktől mások elszigetelődtek. Gyógyította őket, áldotta őket, elment hozzájuk, tanítványává fogadta őket, együtt vándorolt sokakkal, és tanította őket. Majd vállalta a szenvedések útját és a keresztet.

János evangéliumában ezt írja a 15 fejezetben a 13. versben: Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok…
Jézus nem csak csöndesen ült és csodálta az Atya teremtését. Nem is csak beszélt róla és hozzá, de az életét adta érte, értünk. Ezért ez bennünket is arra indít, hogy ne csak csodáljuk ebben a világban az Isten szeretetét, ne csak beszéljünk róla, de adjuk is tovább. Például azzal, amikor meggyőzük a rosszat a jóval. Amikor nem azon a hangon és indulattal válaszolunk, amilyennel bennünket megszólítottak. Vagy amikor megérdemeletlenül jól bánunk valakivel.
Az angol NIV fordítás ezt írta itt: the love of Christ controls us. Azaz írányít, vagy hajt. Krisztus szeretete irányt mutatott és sürget a cselekvésre. Sürget a követésre. Indít, hajt, irányít. A Krisztus szeretete nem passzív, ezért a miénk sem lehet az.

A szeretet együtt tart
Ha nem soroltam volna még fel elég jelentését ennek a szünechó igének, hát a szorongatáson, rabul ejtésen, kényszerítésen, sürgetésen és még ki tudja mennyi elvont jelentésén túl azt is jelenti a szóösszetétel a szó szoros értelmében, hogy összetart, összefog. Azok, akik közösen éltek át Isten-élményt, azok számára ez olyan összetartó erő, mint semmi más. Ezért van az például, hogy amikor Jézus egy helyen tanít és a ház elé ki akarják hívatni a testvérei és Mária, akkor visszakérdez, hogy ki az én anyám és kik az én testvéreim, ti vagytok azok. Ezzel azt mondja, hogy az, amit együtt Istenből megéltek ezekkel az emberekkel ott, a tanítások és gyógyítás alatt, az pont olyan fontos kötelék, mint a vér, amely a családjához köti. Olyan volt azok számára is, akik megértették végre Krisztus szeretetét utólag, a Szentlélek által.  Mert például az a sok népből összejött akkori gyülevészet multikulti tömeg pünkösdkor nem akart hazamenni. Ezért alakult az első gyülekezet. Sőt, a tanítványok ugyan szétmentek misszióra, de tartották a kapcsolatot, össze-össze jöttek. Honnan tudjuk ezt? Mert például Pál is eléjük járul megtérése után, hogy megítélhessék, tényleg a Krisztus hajtja-e őt is. És onnantól hagyják őt is ténykedni és apostolnak hívni magát és onnantól vitáznak akár vele, amikortól megtapasztalják maguk hogy ugyanaz a hajtó erő: a Krisztus szeretetének szorongatása. Közös! Nagyon fontos elmondani, hogy akár mennyire idegenkedik is egyik ember a másiktól: ha ez a hajtóerőnk ugyanaz, akkor testvérek vagyunk. És akármennyire furcsállja néha az egyik felekezet a másikat, vagy épp irigykedünk egyik-másik szokására, énekére, liturgiájára, ha ez a forrás, amiért vagyunk, amiért dolgozunk ugyanaz: akkor testvérek, munkatársak és egységben vagyunk. Ez a szeretet egybevon. Összetart. Akadályozza a széthúzást. A széthúzás az én egyéni kísértésem és mindannyiunk kísértése. A könnyebb út. a tágas kapu. A világ figyeli a keresztényeket. És figyeli, hogy meghasonlanak-e egymással. De ha hagyjuk, akkor Krisztus szeretete együtt tart.

Valahogy úgy van ez, mint ahogy a közös tanúságunk van. Ha valami bűnügyet néznek végig többen, akkor is úgy van, hogy keresik egymás társaságát, mert az ember elbizonytalanodik. A saját érzékeiben a saját tapasztalásaiban is elbizonytalanodik: vajon tényleg azt láttam? Nem csak azt akartam látni? Vajon nem csak a sötét viccelt meg?  Vagy a szemem? És olyan jó megnyugodni abban, hogy nem. Hogy egymástól függetlenül, egymást nem befolyásolva ugyanazt láttuk, ugyanazt éltük meg, és ugyanarról vallunk. Mindegyikünk abból a szempontból, ahol álltunk és ahonnan szemléltük: katolikusok katolikusul, evangélikusok evangélikusul, és így tovább mi is, meg a baptisták, meg a keletiek, meg még a ki tudja hány részre esett egyház. A tanúvallomásunkkal ugyanazt írjuk le, és ezzel is erősítjük egymást. És ez segít megbocsátani egymásnak a bűneinket.

Ez a három, ez minden keresztény emberé: hogy elkötelezte Krisztus szeretete, hogy cselekvésre indította és hogy közösségbe kapcsolta. Nemcsak a helyi közösségbe, de abba a láthatatlan egyházba, az üdvözültek seregébe.

Végezetül, hogy miért is mondta ezt Pál. Hát… sok mindenen ment át az évek során. Börtönbe vetették, elkergették, vádolták, hajótörést szenvedett és azt mondták rá, hogy biztosan őrült és fanatikus, amiért mindezt csinálta. Erre mondta ő, hogy nem, csak a Krisztus szeretete szorongatja.

Azt mondom, hogy adja az ég, hogy olyan odaszánt s szeretetteljes életet tudjunk mi is élni, hogy afölött értetlenkedve álljanak, hogy de hát ezt miért. Adja az ég, hogy ránk kérdezzenek és mi is vallomásként ezt mondhassuk: mert Krisztus szeretete szorongat bennünket!  Ámen!

Bella Violetta
Győrszemerei beosztott lelkipásztor vagyok. Sok érzelmi szállal kötődöm az ökumenikus imahéthez. Egyrészt azért, mert a magam elhívását is egy ilyen héthez és az akkori alkalmakhoz kötöm, másrészt évről-évre sok gondolatot, éneket, igét zsebelek be, amelyek jó ideig mozgatnak. Így történt ez idén is.