Gandalf hídja

Nem tudom, miért vállaltam. Felelőtlenség volt. Pont én írjak a szilveszterről! Ilyenkor úgy pislogok, mintha épp most érkeztem volna a Föld nevű bolygóra több galaxis távolságából. 

Vagyis hát, egyáltalán nem értem a szilvesztert, és amit az emberek ilyenkor csinálni szoktak. Nem érzem, amit ők. Kicsi koromtól fogva nagyjából így van ez. Számomra az idő múlása megélésre, mélyülésre, csendre hív. Nem értem, zsigerileg nem értem ezt az egész dudálós, bulizós-erőltetett őrületet. Mióta kutyánk van, kibúvóm is van: meg kell védenem a saját pánikjától. Szívesen kuporgok vele a nappaliban a padlón valami kézműves vacakba mélyedve.

Valójában nem tudom, ez a mások bulizása mennyire saját maguk és egymás megvédése a pániktól. Hiszen, azt mind érezzük, hogy az idő múlik. Nem csak így, szilveszterkor, de amúgy egyfolytában. Egy újabb ránc, juhéjj. Egy újabb ősz hajszál, juhéjj. Egy újabb év, mikor már késő balerinának lenni vagy olimpikonná fejlődni valamilyen sportágban. Juhéjj?

Főleg nem tudom, mennyire stílusos hepajból durrogni akkor, amikor kicsit odébb igazi bombák robbannak, nem petárdák.

Aztán ott az új lap illúziója. Hogy ami baj meg gond volt, azt nem viszem magammal az új évbe. Mintha annak magas lenne a küszöbe, és a bajok azt már nem tudnák a rövid kis manó lábacskáikkal átugrani. Úgy emlékszem, van valami ilyesmi funkciója a nagy zajcsapásnak is – elijeszteni a gondot, a bajt, mint amikor Gandalf hátrafordul a szörnyeteg felé, és megálljt parancsol neki, de azért előre súg: Fussatok, bolondok!

Bár így lenne, bár a naptár hordozná a bűneimet, a gyengeségeimet és a sérüléseimet! Bár ott lenne az a küszöb meg a tehetetlen manólábak! Vagy Gandalf hídja, ami összeomlik… De nincs. Pusztán a naptár egy lapjának a megfordítása rajtam nem változtat.

Karácsony előtt sokat beszélgettem gyerekekkel az ajándékozásról. Hogy ők minek örülnek, és minek nem örülnek, illetve hogy ők mit adhatnak. Kértem, hogy emlékezzenek vissza arra, mi volt olyan ajándékuk, ami emlékezetes maradt. Aminek még most is örülnek. Az egyik kislány egy görkorcsolya emlékét hozta elő. Azért volt emlékezetes, mert sokat várt rá, és mert benne volt a megbecsülés érzése is – már megbíztak benne annyira, hogy talán már nem töri össze magát. Elég ügyesnek érezték, hogy megkaphassa. Úgy tűnt, megérett rá. És ez nem elsősorban csak az idő múlásának a kérdése.

Ilyen váradalmakkal vagyok a következő év előtt: vajon miről gondolja úgy az Isten, hogy eddig nem, de most megértem rá? Vajon mi fog jönni, ami érték, ami beteljesülés, ami ajándék? Vajon mit tudott már bennem elvégezni, amire alkalmassá tett, pedig eddig nem voltam az?

Egy gyermek növekedésén olyan jól látjuk, mikor van itt az ideje, hogy kapjon a rácsos ágy helyett már valami nagyobbat. Mikor kapja az első karóráját. Mikor jött el az ideje az első pótkerekek nélküli igazi biciklinek. Mikor kaphatja kölcsön már néha a kocsit. Isten is így lát minket. Várom, hogy idén mire fog érettnek találni.

Uram! Imádkozom, hogy ne az időtől várjam a megoldásaimat. Imádkozom, hogy az új évben csak még jobban kapaszkodjam beléd, akármit hozol is elém. Imádkozom a világért is, mert olyan sok vészjósló dolog történik körülöttem. Imádkozom vigasztalódásért, imádkozom békéért, azért, hogy 2017-ben kevesebb vért ontsanak, kevesebb könnyet ejtsenek. Imádkozom, hogy kevesebb embernek kelljen elhagyni az otthonát, akár háború elől menekül, akár csak nem találja meg a számítását, a munkája értékét a saját helyén. Imádkozom azért, hogy jobban becsüljük meg a tőled kapott javakat és embereket.

Kérlek, hogy mindezekben a személyes felelősségemet is találjam meg! Imádkozom a családomért, hogy ne fogyatkozás és gyász jöjjön ránk, hanem lehessen öröm, szeretet és kegyelmedből gyarapodás is a házunk táján. És azért, hogy ez éven is Téged szolgáljunk. Munkánk, törekvéseink ne legyenek széthúzóak és öncélúak. Mutassanak túl önmagunkon!

Imádkozom azokért, akik nem sok reménységgel számolnak az új évre. Akik nem várják az újabb évet. Kérlek, Uram, oldd a bajokat, oldd reménnyel, örömmel, áldással, tőled jövő humorral és kitartással. Adj társat a magányos mellé, gyógyulásokat a testi és lelki betegeknek, adj megoldásokat a megoldhatatlanra!

Segíts, hogy észrevegyük a tőled jövő és vissza nem hozható alkalmakat, hogy el ne szaladjanak mellettünk. Segíts megszentelni az időt, adj tartalmat üres kockáknak a naptárban, adj reménységet a jövőben! Ámen.