Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Keresd a párját!

Az ember kapcsolataiban - a másik ember által - válik emberré, de a kapcsolataival bajlódik is a legtöbbet élete során. Miért nem sikerülnek a kapcsolataim? Hogyan találom meg a "hozzám illőt"? Ha megtaláltam, hogy tudom megtartani?

 

Hétfőn esténként, a félév során hat alkalommal, 19 órától tartott alkalmakon interaktív keretek között próbálunk hasznos és egyben biblikus tudáshoz jutni az önismeret, szerelem, párválasztás, párkapcsolat útvesztőiben Böszörményi Nagy Iván családterapeuta kontextuális szemlélete alapján kidolgozott tematika alapján. Az esték programja: rövid, tartalmas előadás, játék, mese - és beszélgetés. (A sorozat elköteleződést kíván, azaz akit érdekel, lehetőleg mind a hat alkalmon vegyen részt.)

2014. szeptember 15. 19 óra ADNI ÉS ELFOGADNI - minden kapcsolat egyensúlyra törekszik az adás-elfogadás tekintetében. Vajon nem azért nem működik egy kapcsolatod, mert valaki többet adott, vagy éppen semmit sem? Te tudsz elfogadni? Mit jelent ez a gyakorlatban?

2014. szeptember 29. 19 óra JOGOSULTSÁGAINK - aki megszületett, jogosult arra, hogy róla gondoskodjanak, ezért igazságosnak érzi, hogy törődjenek vele, s igazságtalannak, ha elhanyagolják. De mi lesz a hiányokkal? Mi történik, ha valaki egy fontos kapcsolatban nem kapja meg, ami „jár neki"?

2014. október 13. 19 óra ELISMERÉS GYAKORLÁSA - ki szoktuk mondani, ami jó? Vagy csak azt, ami bánt? Hogyan kommunikálunk egymással?

2014. október 27. 19 óra FORGÓSZÁMLÁK A CSALÁDBAN - mi az, amit én tettem, s mi az, amit mások? Miért engem terhel, ami másoké? Az „apák ették meg az egrest és a fiak foga vásott bele?" Lehetséges, hogy harmad és negyedízig is „öröklődik" az átok? Isten büntetése lenne ez?

2014. november 17. 19 óra KÜLDETÉS ÉS ÖRÖKSÉGEK FELDOLGOZÁSA - hogyan választok hivatást? Vajon én akarok az lenni, vagy mások elvárása határoz meg? Családfa-rajzolás - férfi és női minták a családban.

2014. december 1. FELMENTÉS, MEGBOCSÁTÁS - minden kapcsolatban szükséges megállni, értékelni, helyretenni. Még akkor is, ha a másik erre nem hajlandó. Lehet megbocsátani bocsánatkérés nélkül? Egyáltalán mit jelent megbocsátani? „rendezzük végre közös dolgainkat..." (J.A. A Dunánál)

Az alkalmakat vezeti: Fodorné Ablonczy Margit (lelkész, pedagógus, családterapeuta)

Helyszín: A30 (1092 Budapest, Angyal utca 30. pincéje)

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 314, összesen: 264889

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...