10. Féltek ugyanis…

Apostolok cselekedetei 5:12-24.

 

AZ APOSTOLOK KEZE ÁLTAL PEDIG SOK JEL ÉS CSODA TÖRTÉNT A NÉP KÖZÖTT. ÉS MINDNYÁJAN EGY AKARATTAL SALAMON TORNÁCÁBAN TARTÓZKODTAK. MÁSOK KÖZÜL AZONBAN SENKI SEM MERT KÖZÉJÜK ELEGYEDNI. DE A NÉP DICSÉRTE ŐKET, ÉS EGYRE INKÁBB GYARAPÍTOTTÁK SZÁMUKAT AZOK, AKIK HITTEK AZ ÚRBAN, FÉRFIAK ÉS NŐK, SEREGESTÜL, ÚGY ANNYIRA, HOGY AZ UTCÁKRA HORDTÁK KI A BETEGEKET ÉS HORDÁGYAKRA ÉS HEVERŐKRE RAKTÁK LE, HOGY AZ ARRA ELHALADÓ PÉTERNEK LEGALÁBB AZ ÁRNYÉKA RÁESSÉK VALAMELYIKÜKRE. ÉS A PEREMVÁROSOK NÉPE IS JERUZSÁLEMBE TÓDULT, ELHOZTA A BETEGEKET ÉS A TISZTÁTALAN LELKEKTŐL MEGSZÁLLOTTAKAT, AKIK MIND MEGGYÓGYULTAK. AKKOR AZONBAN ELŐÁLLOTT A FŐPAP ÉS MINDEN PÁRTHÍVE, AZAZ A SZADDUCEUSOK FELEKEZETE ÉS ELTELVE IRIGYSÉGGEL, RÁVETETTÉK KEZÜKET AZ APOSTOLOKRA ÉS KÖZÖS TÖMLŐCBE VETETTÉK ŐKET. DE AZ ÚR ANGYALA ÉJSZAKA MEGNYITOTTA A BÖRTÖN AJTAJÁT, KIHOZTA ŐKET ÉS ÍGY SZÓLT: MENJETEK EL, ÁLLJATOK KI ÉS HIRDESSÉTEK A TEMPLOMBAN A NÉPNEK, ENNEK AZ ÚJ ÉLETNEK MINDEN BESZÉDÉT. AZOK PEDIG ERRE A BZTATÁSRA VIRRADATKOR BEMENTEK A TEMPLOMBA ÉS TANÍTOTTAK. MIKOR AZTÁN A FŐPAP ÉS KISÉRETE MEGÉRKEZTEK, ÖSSZEHÍVTÁK A TANÁCSOT ÉS IZRÁEL NÉPÉBŐL A VÉNEK GYŰLÉSÉT ÉS ELKÜLDTEK A TÖMLÖCBE, HOGY ŐKET ELŐVEZESSÉK. DE AMIKOR A TÖRVÉNYSZOLGÁK ODAMENTEK, NEM TALÁLTÁK ŐKET A TÖMLÖCBEN. VISSZATÉRVE TEHÁT JELENTETTÉK: A TÖMLŐCÖT UGYAN NAGY GONDOSSÁGGAL BEZÁRVA TALÁLTUK,
AZ ŐRÖK IS OTT ÁLLTAK KÍVÜL AZ AJTÓ ELŐTT, MIKOR AZONBAN BENYITOTTUNK, ODABENT SENKIT SEM TALÁLTUNK. E JELENTÉS HALLATÁRA A TEMPLOMŐRSÉG PARANCSNOKA ÉS A PAPI FEJEDELMEK NAGY ZAVARBA JÖTTEK, VAJON MI TÖRTÉNHETETT?

Mikor útra keltem, hogy Mosdóson töltsek néhány hetet nagybeteg édesapámmal, egy olyan könyvet tettem be a táskámba, amit másnak szántam, de magam is kíváncsi voltam rá. Egy utcán kóborló otthontalan kislány és egy felnőttkor küszöbén álló, kedves, lezser fiatalember találkozásának, különös barátságának története. Megmeghökkentő párbeszédek. Bizonyos mértékű tiltakozást is ébresztett bennem a szöveg, mégis megkapó igazságtartalommal bír. Kényszerít végiggondolni mindazt, amiről ők ketten gondolkodva beszélgetnek. Anna, kitalál pl. egy játékot: ők maguk keressenek kérdéseket egy-egy felelethez. Pl. mi mindenre válasz az, hogy három? Ugye, ezerféle kérdés tehető fel, amire ez lesz a felelet? Ráébred, megérzi, végtelen sok úton lehet közelíteni valamihez. Persze számára a legfontosabb kérdés mindig, mindenben Isten: Mister God. Kérdést keres, amire az Ő neve a válasz. Mit kell kérdezni? Ki teremtette az eget és a földet? Kinek végtelen a hatalma? Vajon mi a fontosabb, a kérdés, vagy a felelet? És a kérdésekkel, és a feleletekkel közelítünk, vagy távolodunk? Mit tudunk mi Istenről? Mi kisebbíti Őt, s mitől lehet egyre több, egyre nagyobb szemünkben? A kötetből kiderül, hogy ez a kicsi lány, Anna, a többre éhes, s ezért nem tetszik neki a hitoktatója…

„-Találkoztam a hittantanárnőddel, jobban kell viselkedned.
- Nem megyek többé az ő órájára. Soha többé.
- Miért?
- Mert jó, hogy tanárnő, de Mister Godról nem tanulsz nála egyáltalán semmit.
- Talán nem figyelsz oda?
- Én egészen klasszul odafigyelek, de ő egyáltalán nem mond semmit.
- Úgy gondolod, hogy semmit nem tanulsz nála?
- Csak nagyon ritkán.
- Na mégiscsak. És akkor mit tanulsz?
- Azt, hogy szörnyen fél.
- Hogy jut ez eszedbe? Mitől fél?
- Ha dolgokat tanít, sose hagyja, hogy Mister God nagyobb legyen. Attól iszonyúan fél.
- Ez azért butaság…
- Mister God nagy?- szegezte nekem váratlanul a következő kérdést.
- Igen, igen, igen, jó és nagyon nagy.
- És mi kicsik vagyunk?
- Világos, mi kicsik vagyunk.
- És akkor az egy egészen nagy különbség?...
- Igen, körülbelül értem mire gondolsz. Ha a különbség óriási, akkor látszik, milyen nagy az Úristen.
- Néha – mondta óvatosan.
- Na és mi köze van ehhez a hittantanárnődnek? Biztosan tud ilyen különbségekről, nem?
- Ó, persze, biztos…
- Na, akkor hol a probléma?- kérdeztem.
- Ha én kigondolok egy ilyen különbséget Mister God és köztem, akkor nekem Mister God egyre nagyobb és nagyobb lesz… a tanárnő is kigondol magának ilyeneket, de nála Mister God sohase lesz nagyobb. Mindig egyforma marad...
- Mitől függ ez?
- Hát hogy fél. A tanítónő mindig csak az embereket kisebbíti…
Majdnem nem hallottam ezt a fontos mondatot…
- Fynn, miért megyünk templomba?- kérdezte Anna.
- Hogy Mister Godot jobban megértsük.
- Kevésbé. - vetette közbe.
- Kevésbé, mit?
- Hogy kevésbé értsük meg Mister Godot… Te elmész a templomba, és ott Mister Godot egészen naggyá teszed… Ha viszont már egészen nagy neked, akkor egészen, egészen nem érted őt…Az emberek hiszik, hogy mindent, mindent nagyszerűen csinál… mindent megtesz bárkinek, aki elég kedvesen kéri tőle…és később, mikor egészen mást gondolnak? Mister Godot egyre nehezebb lesz megérteni… aztán valakinek, hirtelen úgy tűnik, mintha nem akarna többé minket megérteni… Mert egyszerűen nem hallgatja meg… És akkor kevésbé érti Mister Godot… És az ember egyre öregebb lesz… egyre nehezebb, az ember már csak annyira érti, amennyire sok más dolgot, ami nehéz, és akkor eljön a pont, amikor azt mondod, hogy egyáltalán nem érted őt… és akkor megint, egészen, egészen nagy lesz”

Minden ember teremt magában képet Istenről. Működik bennünk ez a képteremtő szükség, Kép áll össze bennünk mindenről. Ezért kell minket isteni paranccsal óvni, mert istenképünk emberi, csodálható, összetörhető… múlandó, mint minden, amit az ember alkotni képes… Tudni véljük, mire felel, mire nem, mi tetszik neki, mi nem, kinek ad, kinek nem, miért büntet, mivel büntet, és miért áld… Amit mi gondolunk Istenről, az tűnhet igaznak, de nem azonos Istennel. Az, akiben van elég alázat, idővel ráébred, a teremtett, kevés ahhoz, hogy valós képet alkosson teremtőjéről. Akiben nincs alázat, vergődik, lázad, vagy épp a maga alkotta istenképét megkérdőjelezve fordít hátat képzelt istenének, ki nem azt teszi, amit kéne, nem úgy felel, ahogy kellene...

Éa vajon ami megíratott, kijelentetett felőle, amit hallottunk, amit tanultunk, amit tudunk, mit csinál velünk? Üdvözíthet? Vagy csak önigazzá tesz, mintha volna nekünk, amiről tudunk?
Kegyelemre szorulunk, de nincs közöttünk kegyelemre méltó, és ha lehajol hozzánk Isten, nem érdemeinkért teszi, hanem mert irgalmas. Vajon, ha komolyan vesszük, hogy egyszer elé kell majd állnunk, mitől félünk? Kell félnünk? Mit jelent az, hogy a szeretetben nincsen félelem…a teljes szeretet kiűzi a félelmet…(I.János 4:18.) Életünk során kitől, mitől félünk? Nekem az a tíz nap, amit 95 esztendős, Isten elé készülő édesapám kórházi ágya mellett töltöttem, arra döbbentett rá, milyen véges a látásunk, mennyire elérhetetlen számunkra a menny, s ha le nem hajlik Isten irgalma értünk, beleveszünk a dolgokba. Merjük-e élni, hittel lépni az adódó lehetőséget, akkor is, ha nincs válasz, vagy nem az történik, amit várnánk, remélnénk… Mivé lehet, mivé növekedhet lelkünkben az Isten? Mindenhatóvá? Megváltóvá? Üdvözítővé? Mi segít? Ha értjük, mit miért tesz, vagy valami által érezteti velünk jelenlétét?

AZ APOSTOLOK KEZE ÁLTAL PEDIG SOK JEL ÉS CSODA TÖRTÉNT A NÉP KÖZÖTT. ÉS MINDNYÁJAN EGYAKARATTAL SALAMON TORNÁCÁBAN TARTÓZKODTAK. MÁSOK KÖZÜL AZONBAN SENKI SEM MERT KÖZÉJÜK ELEGYEDNI. DE A NÉP DICSÉRTE ŐKET, ÉS EGYRE INKÁBB GYARAPÍTOTTÁK SZÁMUKAT AZOK, AKIK HITTEK AZ ÚRBAN, FÉRFIAK ÉS NŐK, SEREGESTÜL, ÚGY ANNYIRA, HOGY AZ UTCÁKRA HORDTÁK KI A BETEGEKET ÉS HORDÁGYAKRA ÉS HEVERŐKRE RAKTÁK LE, HOGY AZ ARRA ELHALADÓ PÉTERNEK LEGALÁBB AZ ÁRNYÉKA RÁESSÉK VALAMELYIKÜKRE. ÉS A PEREMVÁROSOK NÉPE IS JERUZSÁLEMBE TÓDULT, ELHOZTA A BETEGEKET ÉS A TISZTÁTALAN LELKEKTŐL MEGSZÁLLOTTAKAT, AKIK MIND MEGGYÓGYULTAK.

Mindig elképeszt, amikor elém áll ez a kép. Ahogy a Lélek tüze által rabul ejtett, legyőzött szívű, szolgálatra szabaddá lett tanítványok középre állnak, s magukat Isten kezére adják.
Az APOSTOLOK által azért történhettek csodák, mert a szívük megtelt Isten Szentlelkével. Kiszorította szívükből a félelmet. Nincs más magyarázat. Mert addig féltek, hogy az történik velük, mint Krisztussal, a Mesterükkel. Mi változott meg? A szívük. Erre vágynánk mi mind. Arra, ami ott jelen volt az apostolok által. Szívünket legyőző, bennünk jelenlévő, Krisztusról szóló ezernyi csoda és jel. Mi tart minket vissza ettől? Miért erőtlen a mi hívő életünk?

Kik és miért nem mertek KÖZÉJÜK ELEGYEDNI? Mit nem látnak, mit nem tudnak, mit nem hisznek? Kiktől félnek? Mit féltenek? És mi, templomba járók, istenszeretők, mi miért nem leszünk követőkké, mint a tanítványok, kik nem féltek, s nem féltettek többé semmit? Miért nem jelent nekünk valóságos, megragadnivaló lehetőséget, az ami történik, mikor üldöztetés, s nyomában az esetleges méltatlanság érinti meg valami módon az életünket? Mitől félünk?

Kik nem féltek? A szegények, a nincstelenek, a nyomorultak, akiknek nem volt semmijük. Miért nem féltek? Mi tette őket szabaddá saját lehetőségeikre? Nem volt veszíteni valójuk.
Meg lehetett őket ajándékozni. Betegségből való gyógyulással, a bűnökből való szabadulás bizonyságával, és az üdvösség reménységével. Hogy van megírva Lukács evangéliumában?
Hogyan közvetíti Jézus Krisztus mindazt, amit a boldogság lehetőségéről tudnunk kell?

„Boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok ti, akik most éheztek, mert megelégültök. Boldogok vagytok ti, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, ha maguk közül kirekesztenek, ha szidalmaznak és megvetnek, és gonosznak tartanak, az Ember Fiáért. Örüljetek, és ujjongjatok, mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben…” Lukács 6:23.

AKKOR AZONBAN ELŐÁLLOTT A FŐPAP ÉS MINDEN PÁRTHÍVE, AZAZ A SZADDUCEUSOK FELEKEZETE ÉS ELTELVE IRIGYSÉGGEL, RÁVETETTÉK KEZÜKET AZ APOSTOLOKRA ÉS KÖZÖS TÖMLŐCBE VETETTÉK ŐKET. DE AZ ÚR ANGYALA ÉJSZAKA MEGNYITOTTA A BÖRTÖN AJTAJÁT, KIHOZTA ŐKET ÉS ÍGY SZÓLT: MENJETEK EL, ÁLLJATOK KI ÉS HIRDESSÉTEK A TEMPLOMBAN A NÉPNEK, ENNEK AZ ÚJ ÉLETNEK MINDEN BESZÉDÉT. AZOK PEDIG ERRE A BZTATÁSRA VIRRADATKOR BEMENTEK A TEMPLOMBA ÉS TANÍTOTTAK.

Félnek, akik bezárják az apostolokat? Milyen elképesztő a válasz: igen, tartanak attól, ami kiderülhet, nyilvánvalóvá lehet… Félelmetesek? Akarják, hogy féljenek tőlük? Miért akarják? Jobban félnek a nyilvános megszégyenüléstől, mint Istentől! Miért nem kell nekik Krisztus?
Ők a gazdagon is szegények, hatalommal bírva is tehetetlenek, egészségesen is betegek és
nyomorultak, csak épp nem tudják magukról, hogy azok. Ahogy a Jelenések 3: 17-19- ben van megírva: „ …Azt mondod gazdag vagyok, sokra vittem, és semmire sincs szükségem. Nem tudod, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak, és mezítelen?...”

Kiknek van oka Istentől félni? Jézus így mondja: „… jaj nektek, gazdagok, mert elvettétek a vigasztalásotokat! Jaj nektek, kik most beteltetek, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, kik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok! Jaj nektek, ha minden ember jót mond felőletek, mert éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal az ő atyáik…” Lukács 6:24-26.

Vajon mit éreztek, mit kérdeztek a tanítványok, mikor tömlöcbe kerültek? Mi mit érzünk és mit kérdezünk az ilyen nehéz helyzetekben? Miért történhet velünk rossz? Többnyire, ha megtehetjük, igyekszünk kikerülni az ilyen helyzeteket. Mint azok, akik nem mertek nyíltan csatlakozni akkor... Azok most igazolva érezhették félelmeiket. Lám-lám, amazok börtönbe kerültek, még jó, hogy nem csatlakoztunk, de jó, hogy távol tartottuk magunkat tőlük!

Nem tudni kérték-e, de csoda történt az apostolokkal. ANGYAL látogatta meg őket, és kiszabadultak szorongatott helyzetükből. Isten nem igazol, hanem mellénk áll. Ez a mi valóságos lehetőségünk. Mindenben velünk lehet. Ha akarja, meg tud szabadítani. Hisszük?

Azt gondoltam, egy olyan embernek, mint az édesapám, egyenes az útja a mennybe. Mert úgy élt. Hogy is kerülhetne máshova. Nem igen ismertem nála istenesebb, nagyobb tudású, mégis alázatos, szelíd embert. Aki csak részvétet nyilvánított, mind erre alapozta a vigasztalást: jó neki, ő már Istennél van! Ők nem tudhatják, de én, aki mindvégig mellette voltam, tapasztaltam, láttam, mennyire szorongatta őt utolsó napjaiban saját méltatlansága!
Megvallotta, vádolja őt, hogy az utóbbi években hívő élete megszürkült. Már nem akart mást, mint szeretni, és szeretve lenni. Csak jó akart lenni azokhoz, akik jók voltak hozzá. Baj ez? Hogy mondta Jézus Krisztus?„Jaj nektek, ha minden ember jót mond felőletek.” Miért? Mert nincs jó. Senki sem az. Kegyelmére szorulunk mindannyian. Ki ezért, ki azért. A váltságról, és a keresztről való beszéd szükséges… Krisztusnak meg kellett halnia a bűneink miatt!
Mikor édesapám Isten elé készült, az szólt ellene, ami az isteni üzenetből, az igéből nem lett szívében, szavában perzselő tűzzé. Fájt neki, amikor csupán őt láthatták, őt hallhatták azok, akik körötte voltak, s nem a Megváltó Krisztust. Megbánta, megvallotta, és feloldoztatott, szabaddá lett, semmi se perelhette el tőle vágyva vágyott mennyei koronáját…

MIKOR AZTÁN A FŐPAP ÉS KISÉRETE MEGÉRKEZTEK, ÖSSZEHÍVTÁK A TANÁCSOT ÉS IZRÁEL NÉPÉBŐL A VÉNEK GYŰLÉSÉT ÉS ELKÜLDTEK A TÖMLÖCBE, HOGY ŐKET ELŐVEZESSÉK. DE AMIKOR A TÖRVÉNYSZOLGÁK ODAMENTEK, NEM TALÁLTÁK ŐKET A TÖMLÖCBEN. VISSZATÉRVE TEHÁT JELENTETTÉK: A TÖMLŐCÖT UGYAN NAGY GONDOSSÁGGAL BEZÁRVA TALÁLTUK, AZ ŐRÖK IS OTT ÁLLTAK KÍVÜL AZ AJTÓ ELŐTT, MIKOR AZONBAN BENYITOTTUNK, ODABENT SENKIT SEM TALÁLTUNK. E JELENTÉS HALLATÁRA A TEMPLOMŐRSÉG PARANCSNOKA ÉS A PAPI FEJEDELMEK NAGY ZAVARBA JÖTTEK, VAJON MI TÖRTÉNHETETT?

Akik saját magukban, képzettségükben, befolyásosságukban, szerepükben, vagyonukban, hatalmukban, igazságaikban bíznak, azok kívül maradhatnak, nem érintődnek, mikor isteni csoda történik. A következményt látják, de nem értik. VAJON MI TÖRTÉNHETETT? - teszik fel a kérdést. Ott voltak, közel voltak, mégsem voltak benne. Hallanak felőle, de nem értik…

Nemrég beszéltem valahol arról, hogyan szabadult édesapám a lelkét nehezítő vádtól. Volt aki nekem szegezte: Hogy mondhatsz ilyet? Rosszul gondolod! Nem hiheted!…Mi fordította velem szemközt? Mi nem tetszett neki? Mi zavarta? Nem értett. Vajon akart engem érteni?
Nem volt ott, nem volt benne, kívülről nézve volt elfogadhatatlan szemében, amit mondtam, amiről beszámoltam… Lehet tele a szívünk Isten iránti hálával, szabadításának örömével, de el kell fogadnunk, hogy nem mindenki látja és érti, MI TÖRTÉNT…