18. Jó ajándékot

KÖNYVTÁRI BIBLIAOLVASÓ KÖR

Máté evangéliuma 7:7-11.

 

    

KÉRJETEK ÉS ADATIK NEKTEK, KERESSETEK ÉS TALÁLTOK, ZÖRGESSETEK ÉS AJTÓT NYITNAK NEKTEK. MINDENKI KAP AKI KÉR; AKI KERES, TALÁL, ÉS A ZÖRGETŐNEK MEGNYÍLIK AZ AJTÓ. VAN-E OLYAN EMBER KÖZTETEK, AKI A FIÁNAK KÖVET AD, AMIKOR AZ KENYERET KÉR? ÉS HA HALAT KÉR, VAJON KÍGYÓT AD-E NEKI? HA TEHÁT TI? ÁMBÁR GONOSZOK VAGYTOK, TUDTOK FIAITOKNAK JÓ AJÁNDÉKOKAT ADNI, MENNYIVEL INKÁBB AD A TI MENNYEI ATYÁTOK JÓ AJÁNDÉKOT AZOKNAK, AKIK KÉRNEK TŐLE?

__________________________________________________________________________

 

Két kisfiú unokánk volt itt nálunk az édesanyjával, majd egy hétig. Két esztendő van közöttük, a nagyobbik, majdnem három, a kisebbik épp egy esztendős. Másképpen kérnek, másképpen keresnek, másképpen zörgetnek azért, amit épp akarnak. Nem csupán azért, mert az egyik három esztendős, s a másik még csupán egy éves. Egymástól igencsak különböző két gyerek. A nagyobbik csupa gátlás, nehezen szól, minden tőle elvárt produkció nehezére esik, többnyire csendes és visszafogott. Az apróbbnak arcára van írva, amit érez, hol ragyog, hol háborog, Ha nincs baja, kedvességével elolvaszt mindenkit, de ha valami panasza, vagy baja van, tiltakozik, kiabál, üt, vág… Tulajdonképpen csak az tud jól felelni rájuk, aki ismeri őket és reakcióikat. Nem lehet egyformán kezelni őket. A nagyobb sírva fakad, ha valami fáj, vagy sérelem éri, a kicsi kiverekszi, kiordítja, magának, az anyai jogorvoslást… Mi azonos bennük? Igénylik a gondoskodó, vigasztaló, mentő szeretet kézzelfogható jeleit, de másképpen kérik, másképpen keresik, másképpen zörgetnek azért, amire oly nagyon vágynak.

 

KÉRJETEK ÉS ADATIK NEKTEK, KERESSETEK ÉS TALÁLTOK, ZÖRGESSETEK ÉS AJTÓT NYITNAK NEKTEK. MINDENKI KAP, AKI KÉR; AKI KERES, TALÁL, ÉS A ZÖRGETŐNEK MEGNYÍLIK AZ AJTÓ.

 

Sokszor beszélgettünk már az imádság jelentőségéről, most hadd legyen szó arról, miféle tartalom, miféle lelki irányultság határozza meg vágyainkat, imádságainkat, és kéréseinket? Vajon azt kérjük Istentől, amire valóban szükségünk van? És ha nem, akkor miért nem azt? Azzal akarunk valamit kezdeni, akik vagyunk, vagy olyan álmokat vágyunk megvalósítani és Istentől ajándékképpen nyerni, ami sosem lehet a miénk? Vajon mi akadályozza, hogy azt kapjuk, amit Isten adni akar. Mit kérünk? Mit keresünk? Miféle ajtókon zörgetünk?

 

Először is, mire becsüljük azt, amit születésünk óta magunkban mint lehetőséget hordozunk? Érdekel minket, mit adna, mit ajándékozna, miféle ajtót nyitna ki előttünk? Alkotónk, aki jól ismer minket? Hogyan viszonyulunk álmainkhoz, vágyainkhoz? Egyeznek lehetőségeinkkel? És mit kezdünk lehetőségeinkkel? Van Hamvas Bélának egy különös elbeszélése:

 

„Olbrin Joachim, mikor az emberi foglalkozásokat már igazán mind végigpróbálta, mindenütt kudarcot vallott és úgy látta, hogy senkije sincsen, aki útba igazítaná, egy napon elhatározta, elmegy a világ főkormányzójához, kihallgatást kér tőle, és elpanaszolja neki baját… Három nap és három éjjel ment Joachim felfelé, mindig felfelé a százezer lépcsőn, amíg a palota kapujához ért. Mindjárt be is lépett, és azt mondta az ajtónállónak:

– Azért jöttem, hogy elpanaszoljam bajomat, mert széles földkerekségen egyes-egyedül csak a főkormányzó tud segíteni rajtam…
– Hát mi bajod is van tulajdonképpen?
– Az én bajom - felelt Olbrin Joachim -, hogy nem találom a helyemet a földön. Ezen kellene segíteni valahogy.
– És miért nem találtad meg helyedet a földön?
– Hát ha tudnám, nem jöttem volna ide, de éppen, hogy nem tudom…”

 

A címben szereplő főhőst alaposan megvizsgálják, és kiderül, hogy nem ott készült, nem alkotója előtt áll panaszával. Saját szemével látja, nyomon kísérheti, itt hogyan és miből készülnek az emberek. Ebben a laboratóriumban, ill. műhelyben bizonyos recept szerint összeállítják az embereket, majd leküldik a többi közé. Íme két újszülött receptje:

„Komolyság          0,000.000,001
Léhaság               0,000.119.776
Kéjvágy                6,456.233.888
Ostobaság            5.349.222.592
Intelligencia         0.000.114.293
Kötelességtudás   0,010.566.574
Önzés                  9,009.344.283
Hiúság                10,273.934.855
Pénzéhség      9888,438.945.665”

Hit                    0,3331.419.880

Istenfélelem      0,0019.235.988
Komolyság       0,0000.001.368
Pénzéhség        0,4412.688.342
Szeretet           12,3562.955.113
Önzés              0,0000.345.721
Részvét            33,0987.455.692
Szerelem           0,3452.674.116
Irigység             0,3567.922.137

 

Sok évvel ezelőtt az egyik olvasótáborban elolvastuk kiscsoportban ezt a történetet, és az ebben szereplő jó, illetve rossz tulajdonságokból mindenki összeállíthatta, jövendő gyermekének egyéniségét, mégpedig úgy, hogy a jó tulajdonságok mellé kellett tenni két rosszat is. Rettentően nehéz volt eldönteni, mi elfogadható számunkra, és mi az, ami egyáltalán nem?

 

Mit kaptunk mi? Mert mind kaptunk olyanfélét, mely zavaró, vagy fájó… Van aminek örülünk, vagy csupa elégedetlenség az életünk? Olbrin Joachim tovább ment, s addig keresett, míg megtalálta alkotóját. És mert ott maradhatott a közelében, helyére került, teljesült az élete.

 

VAN-E OLYAN EMBER KÖZTETEK, AKI A FIÁNAK KÖVET AD, AMIKOR AZ KENYERET KÉR? ÉS HA HALAT KÉR, VAJON KÍGYÓT AD-E NEKI?

 

Tádé unokám augusztusban lett három éves. Nem sokkal a hozzájuk való érkezésünk előtt ünnepelték. Rettentő sok játékuk van. Mit vegyünk, ami nincs neki, aminek örülne. Olyanféle mostanában, hogyha úgy érzi, nem figyelnek rá, vagy netán túlságosan is, avagy gátolják, abban, ami akar, hátat fordít, gáncsoskodik, üt, vág, teszi, amit épp sértettsége diktál. Arra gondoltam, írok neki egy mesét, mint korábban másfél évvel idősebb nővérének. Úgy, hogy ő szerepeljen benne, hogy róla, s mégis másról szóljon, de értsen belőle? Akkor találtam egy aprócska kiskutyát a boltban, amit rögtön megvettem. A szülinapja előtt kezdtem el írni, és fotókkal illusztrálva elküldeni, egészen addig, míg nem indultunk. Vajon mit szól hozzá? Az édesanyja azt mondta, mikor kérdeztem, hogy nővérkéjét, ki nagy kutyabarát, jobban érdekli a mese és a kutyus. Sőt, már cserét is ajánlott öccsének. Megkaphatja az egyik kutyáját ha ez, Áncsi-Gáncsi-Kackia (ezt a nevet kapta közben a kutyus, azért amiért…) az övé lehet…

A kabátzsebembe tettem, hogy még a pályaudvaron odaadhassam neki. Esze ágában se volt odaadni másnak! Markába szorította, a nővére legfeljebb megfoghatta pár percre, de visszakövetelte tőle. Engem is meglepett, mennyire magáénak tekintette, eszébe se jutott odaadni, sőt, vele aludt, vele kelt, vele játszott, vitte az oviba is, apró hátizsákjába pakolva…

Miért tekintette magáénak az ajándékomat? Nem ő kérte tőlem, nem ő akarta magának, Ha pár héttel korábban megkérdeztem volna, eszébe se jutott volna ezt kérni! Én akartam megajándékozni azzal, amire neki (ha nem tudta is), szüksége volt. Üzenetemmel ébresztettem benne az ajándék elnyerésének vágyát, s az újabb, meg újabb neki szóló történet-üzenet ezt az érzést erősíthette szívében. Kitől-mitől jó az, ami jó?

 

REMÉNYIK SÁNDOR  

            ALCHIMIA 

Homályos, titkos pincegádor,
Nyugtalan fény a falakon...
Tégelyek, üstök, báj-szerek közt
Búsan, balgatagon, vakon
Gunnyaszt a fejedelmi agyrém
Az engedetlen anyagon.
Virraszt a százszor bukott szándék,
Virraszt az őrült akarat:
Ólomból, rézből, porból, sárból
Átlényegítni aranyat.


Nemtelen fém, közömbös oldat:
A falat füsttel feketítve,
Táncos tűztől hevítve olvad.
Albertus Magnus, Trismegistos
Ködben és gőzben tűnnek el -

Csak az a napsugárszín csillám
A tűzpróbálta tégely alján
Nem dereng soha, soha fel...

 

Királyibb ábrándom van nékem,
Míg nemtelen fémek között
Vergődöm a vak sötétségben,
Kétségbeesve magamon:
Az engedetlen anyagon.
Elkésve tán, de egyre mégis
Feszül bennem az akarat:
Látszat-életből, tetszhalálból,
Vak indulatból, sötét sárból
Kicsikarni az aranyat.

 

Mondd Istenem, csakugyan úgy van:
Aranyat nem lehet csinálni,
Csak véletlen csákánycsapással
Te irgalmadból - megtalálni?
S ha nincs bennem rejtett arany,
Rejtett arany, rendelt arany:
Lelkemnek mért kell vívnia?
Minek a bús királyi agyrém,
Reménytelen alchimia?

 

Mért vagyok mindig üres tégely,
A sok jó szellem mért fut széjjel,
Mért szorongok szívtépő éjjel,
Mért vonz a tündér Lehetetlen,
Mért gunnyasztok a tehetetlen,
Az engedetlen anyagon?
S mért lidérclik a nyugtalan fény
Pincém homályos, titkos mélyén
A füstfekete falakon?

 

HA TEHÁT TI, ÁMBÁR GONOSZOK VAGYTOK, TUDTOK FIAITOKNAK JÓ AJÁNDÉKOKAT ADNI, MENNYIVEL INKÁBB AD A TI MENNYEI ATYÁTOK JÓ AJÁNDÉKOT AZOKNAK, AKIK KÉRNEK TŐLE?

 

Múlt héten pénteken egy gyülekezeti alkalmon vettem részt, ahol az évről-évre megtartott, Háladás hetének keretében, valaki visszaemlékezett eddig élt ötven esztendejére. Ő mondott el összegzésképpen egy különös történést, mely példázza számára azt, ami élete során vele és háza népével történt. Házasságkötés után került Nyíregyházára, ott éltek, de miután férjével együtt szenvedélyes biológusok, természetbúvárok voltak, kiköltöztek hát a városból, Nyírszőlősre, a természet közvetlen közelébe. Egyik tavasszal, nem messze tőlük házalapot ástak, elsimították a homokot, hogy visszatérve majd betonnal alapozzanak, falat húzzanak. Pár nap múlva vette észre, a fészekrakásra készülő gyurgyalagot, mely ott kőrözött, majd munkához látott.

 

Ez a madár a lösz vagy homokfalban rak fészket fiókái számára. Beássa 1,5 – 2 m hosszú alagútját, melynek végén formálódik a költőüreg. Nos ez a madár, megfelelő helyet keresett és talált, munkához látott, s nem csupán egyedül. Aki elmesélte, tudta, hol s hogyan készít fészket a gyurgyalag, de azt is tudta, hogy szomszédjai, akik ott építkezni kezdtek, hamarosan visszajönnek, s akkor betonnal lefedik az egész területet. Úgy döntött, este odamegy és elrontja, azt, amit napközben építettek. Hátha elriasztja ezzel a madarakat. De azok másnap újra kezdték… ő újra lerombolta, és harmadnap is, minden nap, egy egész héten át. Akkor adta fel a gyurgyalag. Alig pár nappal ezután jöttek az új szomszédok betonozni…

Kegyetlenségnek tűnik, hogy lerombolta azt, amit a madarak nagy igyekezettel, maguknak és fiókáiknak építettek. S nem egyszer, hanem annyiszor, ahányszor csak kellett, hogy feladják, s ne ott akarjanak építeni. Látta miképp munkálkodnak, de azt is látta, hogy a hely, ha épp alkalmasnak látszik is, veszélyes. Értük harcolt, hiábavalóvá téve szorgos tevékenységüket, és mert féltette, elriasztotta őket, hogy megmeneküljenek…

 

 

Mi hogyan harcolunk, kiért, miért harcolunk? Azt kérem, amit nem nekem szánt életet adó, s a hozzá való kötődés lehetőségére formáló Alkotóm? Azt akarom megtalálni, amit én jónak, hasznosnak gondolok, vagy azt az isteni jót, amivel meg akar engem megajándékozni? Ha igen, akkor csak őt kell megtalálnom. Őt kell keresnem, aki ajándékul adta és adja az életemet. Magam, és mások számára. Kérhetem, kereshetem, és megtalálhatom. Zörgetek érte? A MENNYEI ATYA JÓ AJÁNDÉKOT AD AZOKNAK, AKIK KÉRIK TŐLE…

 

Azt ígéri nekünk, MINDENKI KAP, AKI KÉR… JÓ AJÁNDÉKOT… Kérjük, várjuk, zörgetünk azért, amit Alkotónk nekünk készített? Kiveheti kezünkből, törölheti szívünkből, amitől nem látjuk a jót? „Mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek.” Máté 6:8.