ONNAN TOVÁBBMENT JÉZUS ÉS LÁTOTT EGY EMBERT ÜLNI A VÁMSZEDŐ HELYEN, MÁTÉ VOLT A NEVE,- ÉS HÍVTA ŐT: KÖVESS ENGEM! AZONNAL FELKELT ÉS KÖVETTE ŐT. ÉS MIKOR OTTHON ASZTALNÁL ÜLT, ÍME SOK VÁMSZEDŐ BŰNÖS MENT ODA ÉS LETELEPEDTEK ŐK IS JÉZUSSAL, MEG A TANÍTVÁNYAIVAL. ENNEK LÁTTÁRA AZT MONDTÁK A FARIZEUSOK A TANÍTVÁNYOKNAK : MIÉRT ESZIK A TI MESTERETEK EGYÜTT A VÁMSZEDŐKKEL ÉS BŰNÖSÖKKEL? JÉZUS HALLOTTA EZT ÉS MEGFELELT NEKIK: NEM AZ EGÉSZSÉGESEKNEK VAN SZÜKSÉGÜK ORVOSRA, HANEM A BETEGEKNEK. MENJETEK EL ÉS TANULJÁTOK MEG, MIT JELENT EZ: IRGALMASSÁGOT AKAROK ÉS NEM ÁLDOZATOT. NEM AZÉRT JÖTTEM, HOGY AZ IGAZAKAT HÍVJAM, HANEM A BŰNÖSÖKET. AKKOR HOZZÁMENTEK A JÁNOS TANÍTVÁNYAI ÉS KÉRDEZTÉK: MI AZ OKA, HOGY MI ÉS A FARIZEUSOK GYAKRAN BÖJTÖLNEK, A TE TANÍTVÁNYAID PEDIG SOHA? JÉZUS ÍGY VÁLASZOLT: VAJON GYÁSZOLHAT A NÁSZNÉP ADDIG MÍG VELÜK VAN A VŐLEGÉNY? AKKOR MAJD BÖJTÖLNEK. SENKI SEM TESZ ÚJ POSZTÓBÓL FOLTOT AZ AVITT RUHÁRA, MERT A FOLT TOVÁBBSZAKÍTJA A RUHÁT, ÉS MÉG NAGYOBB SZAKADÁS TÁMAD. ÚJ BORT SEM TÖLTENEK RÉGI TÖMLŐKBE; KÜLÖNBEN A TÖMLŐK SZÉTSZAKADNAK, A BOR IS KIÖMLIK, A TÖMLŐK TÖNKRE-MENNEK, HANEM AZ ÚJ BORT ÚJ TÖMLŐKBE TÖLTIK, S MIND A KETTŐ MEGMARAD.

_________________________________________________________________________

 

Egy asszony és két felnőtt gyermeke temetést bejelenteni mentek a lelkészhez. A lelkész kérdezgette őket, hisz nem ismerte azt valakit, akit temetnie kellett. Tudnának-e valami jót mondani az elhunyt felől? Megdöbbentem azon a tényen, hogy a feleségének és a fiának semmi jónak nevezhető, netán dicséretes dolog nem jutott az eszébe. Vajon miért? Nem becsülték, vagy nem volt becsülhető? Vagy épp ami miatt megvetették, szívüket csorbította valamiképp, s ettől nem látták azt, amiért becsülhették volna… Vajon hol, miben, mifélének látnak minket, és mit gondolnak rólunk s dolgainkról közvetlen környezetünkben?

 

Hétvégén elmentem valakihez. Azért mentem el, mert tudván tudtam arról, miféle feszültség van közte és egy rokona között. Így akartam segíteni annak, aki képtelenné lett a másiktól kérni, mert ő is sértett és sérült. És bizony rosszul is sült el a dolog. Mert akihez elmentem, nem arra felelt amit léptem, hanem a lépésemet aszerint értelmezte, ami ez idáig rosszul történt, és e látásmód szerint, jogos felháborodás volt benne a másikkal szemben. Miközben az a másik épp semmit sem tett ellene. Vagy mégis? Hisz szívét, lépéseit fogva tartja az, ami korábban köztük történt. El merjük helyezni magunkat saját életünk történéseiben? Van, amikor rossz helyen ülünk, ahol csak rosszat tudunk tenni (a vámszedő szerep), és van, amikor nem vagyunk rossz helyen, csak minket látnak rossz helyen lévőnek (farizeusi ítélet).

 

Mindig voltak vámszedők, és mindig voltak farizeusok. Olyanok, akik a hatalmat szolgálták pénzért, és olyanok, akik megvetették őket, magukat pedig különbnek tartották. Változtak az idők, változott a vámszedés módja. A kereszténységen belül is újratermelődött a farizeusság.

Talán fogalmazhatok úgy, hogy a vámszedők a farizeusok. illetve a farizeusok vámszedők. Jó helyen vannak, de rosszat tesznek, tetteiket szerepükkel igazolják. Ha egy hely és szerep önmagában rossz, akkor láthatom, érezhetem, elhagyhatom. De a rossz jó hellyel való igazolása, megront. „Jaj azoknak, akik az mondják, hogy a rossz jó, és jó rossz.” (Ézs. 5:20.)

ONNAN TOVÁBBMENT JÉZUS ÉS LÁTOTT EGY EMBERT ÜLNI A VÁMSZEDŐ HELYEN,

MÁTÉ VOLT A NEVE, - ÉS HÍVTA ŐT: KÖVESS ENGEM! AZONNAL FELKELT ÉS KÖVETTE ŐT. ÉS MIKOR OTTHON ASZTALNÁL ÜLT, ÍME SOK VÁMSZEDŐ BŰNÖS MENT ODA ÉS LETELEPEDTEK ŐK IS JÉZUSSAL, MEG A TANÍTVÁNYAIVAL.

 

Kik szerepelnek a történetben? Kit, ill. mit képviselnek szemünkben? Jézus Istent szolgálja, a farizeusok a papi rend és Isten törvényének szolgái, a vámszedők a hatalmon levők fizetett szolgái, a tanítványok pedig épp Jézusnak, a nincstelen prófétának a szolgálatát tanulják.

 

Be tudjuk helyettesíteni a történet szereplőit a köröttünk élőkkel? A ma emberének irányultsága, helye, szerepe, szolgálata, indíttatása szerint? Mi jelenti a legfőbb problémát? Hogy mindenkor voltak és lesznek vámszedők, mindenkor voltak és lesznek farizeusok, de épp az a botrány, hogy itt szétválaszthatatlanná lett a két szerepkör, Épp hogy a hatalmon lévők a keresztény elveket szüntelen hangoztatók, avagy látványosan templomosok. Ők, kik mások élete fölött törvénykeznek, maguknak gyűjtenek, és fennen hirdetik elkötelezettségüket.

 

Minden államhatalom (apparátus) a területén élők nyakán él, különböző címen, újra meg újra, újabb meg újabb adókkal terhelve az ott élőket. A tisztségviselőknek az adófizetők pénzéből van jövedelme, mégis ők képviselik az államhatalmat, mely dönt, előír, elvár, leckéztet, bünteti épp azokat, akik őket eltartják? Tehetik? Rossz helyen érzik magukat? Miért nem? Elgondolkodtató módon határozza meg Hamvas Béla a hivatali rendszert, az apparátust:

 

„Az ellenség az apparátus… Jellemzője, hogy személytelen. Mint életrend jelentkezik, éspedig mint ésszerűség, amelynek előnye, hogy könnyen megvalósítható, mert gyakorlati és hasznos. Mint józan okosság jelentkezik, amely a dolgokat megkönnyíti és leegyszerűsíti. 

Az apparátus csoda. Teljesen mellékes, hogy realitásnak hívják. Ma már, mondják, nincs csoda. De van. Az, amit realitásnak hívnak, csoda. De az ocsmány csoda. Nincs benne hit? De van. Hit a szemétben. Az apparátus csoda, mert csoda, hogy az ember, aki rendezett és normális és hiteles létezésben az élet javaiból részét ki akarja venni, miképpen teremthet olyan feltételeket és körülményeket, amelyek között e javakhoz vagy hozzá se jut, vagy azokból akármilyen keveset is, csak elaljasodása árán érhet el. Csoda, mert pontosan az ellentéte áll fenn annak, mint amit az ember megvalósítani kíván. Kétségtelenül a piszkos és a ronda csoda, a tévedés, a vakság, az immoralitás, a zaklatottság, a hitványság, a hazudozás, a romlottság, a bűncselekmények, a komolytalanság, a lényegtelenség csodája…”

 

Vajon Lévi-Máté, a vámszedő tudta, hogy rossz helyen van? Igen! És mint kiderül, utálja magát azért, amit elvállalt, és fáj neki a kiközösítés. Nem csak a szerepe van jelen, hanem sajgó szíve, önutálata is. Ezért szólítható. Jézus hívja: KÖVESS ENGEM, és ő otthagyja a vámszedői széket… AZONNAL… És mert Jézust követi, oda érkezik, ahol helye van, és már nem csupán ő, hanem vámszedő társai is oda gyülekeznek. A jó helyre, Jézus köré. Arra a helyre, ami eddig is övé volt, hisz nap, mint nap oda érkezett, csak épp Jézus nem kapott benne addig helyet. Aki nem lát túl azon, ami tegnap igaz volt, az nem csupán téved, hanem igaztalanul ítél mások felett. Nem Jézus ment a vámszedők közé, hanem ők gyűltek köré!

 

ENNEK LÁTTÁRA AZT MONDTÁK A FARIZEUSOK A TANÍTVÁNYOKNAK: MIÉRT ESZIK A TI MESTERETEK EGYÜTT A VÁMSZEDŐKKEL ÉS BŰNÖSÖKKEL? JÉZUS HALLOTTA EZT, ÉS MEGFELELT NEKIK: NEM AZ EGÉSZSÉGESEKNEK VAN SZÜKSÉGÜK ORVOSRA, HANEM A BETEGEKNEK.

 

Mit mond a történetben szereplő farizeus? Vajon mit akar tudni és igazolni maga felől, Jézus felől, és a vámszedők felől? Jelen van, vagy csupán az általa látott és láttatott igazság van jelen? És vajon mennyiben létezik az az ember, aki elfoglalta jónak tartott helyét, szerepét tudja, mondja, követeli, de csupán e jónak igazolt hely és szerep közvetítése által van jelen?

 

Az elzárkózás dialektikus archetípusa a farizeus, aki a megszólítást hallva elbújik, és a szóra

tétellel válaszol, és érvel és vitatkozik és védekezik és elkülönül, mert farizeus (perusim) héberül annyit jelent, mint elkülönült. A farizeus mindig talál kifogást arra, hogy magát elkülönítse, és ne kelljen a többivel együtt lenni, és rendszert épít, vagyis börtönt, legyen az épület vagy állam vagy elmélet, és abba önmagát bezárja. Az Evangélium az embert egzisztenciájában szólítja meg, abban, ami gyermek és romlatlan marad mindenkiben és mindig és minden körülmények között. Aki megnyílik és válaszol, az aléthész, vagyis fedetlen, vagyis igaz. Aki magát lezárja, az, élethazugságban és külön marad, egyedül és önmagának, és a hívást visszautasítja. Aki a hívás elől elbújik, azt Jézus sem tudja megnyitni.” (Hamvas Béla)

 

Nem lehet belenőni a keresztyénségbe, legfeljebb az adott egyházi keretbe, és annak élhető szokásaiba. Ahhoz, hogy valami általam választott legyen, s én azt magaménak érezhessem, előbb el kell engedni. Ahhoz, hogy valaki saját helyet találjon, előbb ki kell lépni az eddigvoltból, hogy ne mások életét élje, hanem a maga helyét találja meg.

 

FODOR ÁKOS  

        KAVAFISZ VISSZHANG

 

legalább egy ízben el kell menni,
messzire kell menni minden
szerető szem elől; le kell hűteni
szívek kölcsönös lobogását, épp a leg-
melegebb szívekét - másként
hogyan is volna kívánható, hogy aki
térdén lovagoltatott, stb.: egykor
bájos-hibás személyedet apránként elfogadja,
m á s-ként?
                Mesterlegény, - ha lány vagy is -
mennél messzebbre! (Úgyszólván közömbös:
kikkel, hol, mit tanulsz. "Tanulsz"-e.
V i s s z a   k e l l    j ö n n ö d,   hogy itt  l e h e s s.
És ha szíved töröd össze - ímmár: megint - 
akkor is. Akkor ezt tanultad. Elég szívtörős
az egész.
                Csak az a fontos: mennél messzebbre
s legalább! egy ízben.) El kell menni

 

MENJETEK EL ÉS TANULJÁTOK MEG, MIT JELENT EZ: IRGALMASSÁGOT AKAROK ÉS NEM ÁLDOZATOT. NEM AZÉRT JÖTTEM, HOGY AZ IGAZAKAT HÍVJAM, HANEM A BŰNÖSÖKET.

 

Nem teljesíteni kell, hanem odaadón szeretni. Nem áldozatot hozni, hanem irgalmazni. Nem égő áldozatot, hanem érző szívet kíván az Isten. Jézus itt Hóseás próféta szavait idézi, amit idézni tudnak a farizeusok is, csak épp nem gyakorolják, nem élik: „Szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat” (Hóseás 6:6.) TANULJÁTOK MEG MIT JELENT… irgalmazni! Vegyétek észre a bűnbe, nyomorúságba veszőket, ébredjen bennetek irgalom (engedjétek el sérelmeiteket, vádjaitokat, még a jogos ítéletet is) szülessen bennetek részvét, könyörület, őket elevenítő új reménység, hogy másképpen élhessenek.

 

„Pilinszky egy beszélgetés során egyszer ezt mondta Popper Péternek: „Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat, mert tönkreteszitek az emberi életeket azzal, hogy azt hirdetitek, hogy az élet problémái megoldhatók. Ezáltal az ember ugyanis azt gondolja magában, hogy ő a hülye, mert nem tudja megoldani a gondjait önmagával, a szerelmével, vagy nem tud mit kezdeni az anyjával való kapcsolatával. Honnét veszitek ti ezt a marhaságot? Az élet problémái nem megoldhatók, csak elviselhetők. Te úgy gondolkozol, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy, hogy az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség”

Miféle receptjeink vannak annak megoldására, amit látunk? Az önsajnálatra, az önutálatra és önvádra nézve? És a sértésekre, a nyomában ébredő keserűségre, vádaskodásra nézve?

 

„ Jézus azért jött, hogy megkeresse és igaz útra vezesse a bűnösöket. De kik is ezek a bű

nösök? Egyik csoportjuk félreérthetetlen. Magukon hordják vétkük bélyegét; a szégyen és kirekesztettség jegyét. Ők azok, akik miatt Jézust a farizeusok megszólták: „Ez szóba áll a bűnösökkel, sőt, egy asztalhoz ül velük!” De amilyen könnyű a „nyilvános bűnösöket” felismerni, olyan nehéz azokat, akik rosszul szeretnek és rosszul hisznek, vagyis a farizeusokat. Pedig Jézus ezekhez is szólt épp eleget (a farizeusokhoz és a mindannyiunkban ott élő farizeushoz): „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek. El ne ítéljetek senkit, hogy titeket se ítéljenek el. Bocsássatok meg és nektek is megbocsátanak… Az Evangélium döntő, isteni – valóban isteni – újdonsága épp az, hogy a nyilvánvaló bűnösök mellett megmutatta az erénybe burkolózó bűn mindennél súlyosabb voltát. Mert hogyan térjen meg az, aki úgy véli, hogy hisz, hogy bűntelen és Isten törvényei szerint igazságos? Az Evangélium nem csinál titkot belőle: az ilyen bűnösök megtérése sokkalta nehezebb. S ezt valahogy sose látjuk be egészen, pedig Jézus minden küldetése lényegében erről szól. A szeretet új törvényéről, a szeretet botrányáról a betű ítélkező kedvével szemben. Senki sem szereti Istent és senki sem hisz Istenben, aki mások megítélésében él. Mi több, tévhite örökre megakadályozhatja őt abban, hogy valaha is megtérjen. Mivel alázat nélkül minden erény véges és elégtelen… elválaszt Istentől. Gyűlölni a bűnt és szeretni a bűnöst: ezzel lehetne definiálni az evangéliumi szeretet gyakorlatát. Amiből nyilvánvaló, hogy a farizeusi magatartás ott vét, hogy a bűnöst bűnével azonosítja. Pedig a bűnös sosem volt azonos bűnével. S ha mégis, az legfeljebb a farizeus lehet, mivel szeretetlenségét igazságosságnak vélve abban a súlyos veszélyben él, hogy tévedését sose lesz módjában felismernie és belátnia. Úgy véli, „igazat mond másokról”, amikor valójában arról van szó, hogy nem tud szeretni.”               Pilinszky János Szög és olaj

 

AKKOR HOZZÁMENTEK A JÁNOS TANÍTVÁNYAI ÉS KÉRDEZTÉK: MI AZ OKA, HOGY MI ÉS A FARIZEUSOK GYAKRAN BÖJTÖLNEK, A TE TANÍTVÁNYAID PEDIG SOHA? JÉZUS ÍGY VÁLASZOLT: VAJON GYÁSZOLHAT A NÁSZNÉP ADDIG MÍG VELÜK VAN A VŐLEGÉNY? AKKOR MAJD BÖJTÖLNEK.

 

Mit szoktunk számon kérni másoktól? Azt, amit szokásként elfogadtunk. Az azonban aligha számon kérhető, ami belül történik a szívben. Mi a böjt értelme? Helykészítés. Hogy érkezhessen hozzánk, hogy közeledhessen hozzánk Isten. Megszabadulni attól, ami csak megterhel, elveszi a helyet attól, hogy Krisztus szeretete tölthessen. De amikor jelen van, s épp csordultig teli a szívünk, akkor nem böjt ideje van, hanem örvendezünk jelenlétének.

 

SENKI SEM TESZ ÚJ POSZTÓBÓL FOLTOT AZ AVITT RUHÁRA, MERT A FOLT TOVÁBB SZAKÍTJA A RUHÁT, ÉS MÉG NAGYOBB SZAKADÁS TÁMAD. ÚJ BORT SEM TÖLTENEK RÉGI TÖMLŐKBE; KÜLÖNBEN A TÖMLŐK SZÉTSZAKADNAK, A BOR IS KIÖMLIK, A TÖMLŐK TÖNKREMENNEK, HANEM AZ ÚJ BORT ÚJ TÖMLŐKBE TÖLTIK, ÉS MIND A KETTŐ MEGMARAD.

 

Nem új keret, nem új, nem megfelelőbb szokások és szertartások kellenek a régiek helyett, hanem megváltozott lelki látás új életirányultság. TANULJÁTOK MEG, MIT JELENT EZ: IRGALMASSÁGOT AKAROK ÉS NEM ÁLDOZATOT… Jézus azt látta, ami a szívekben van. Nem vámszedőt látott, nem farizeust, hanem az embert, aki bajban volt, akinek szüksége volt rá, szabadító erejére, kegyelmére, irgalmára. Lehet ezt TANULNI? Léphető? Hogyan?

 

„Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy ismét felvegyem azt.. Senki sem veszi azt el éntőlem, hanem én teszem le magamtól. Van hatalmam hogy letegyem, és van hatalmam, hogy ismét felvegyem…” János 10:17. Mi nem ehhez kérünk erőt, és segítséget… Megéltük már a csodát, hogy tudok valamit nem tenni, el tudom engedni engedni, amit eddig nem tudtam, és nyomában valami új kezdődik? Ahogy Máté életében…