AKKOR KORHOLNI KEZDTE AZOKAT A VÁROSOKAT, AMELYEKBEN LEGTÖBB CSODÁT TETT ÉS MÉGSEM TÉRTEK MEG: JAJ NÉKED KORÁZIM! JAJ NEKED BETSAIDA! HA TÍRUSBAN ÉS SZIDONBAN TÖRTÉNTEK VOLNA AZOK A CSODÁK, AMELYEK BENNETEK, RÉGEN MEGTÉRTEK VOLNA ZSÁKBAN ÉS HAMUBAN! DE MONDOM NEKTEK: TIRUSNAK ÉS SZIDONNAK KÖNNYEBB LESZ AZ ÍTÉLET NAPJÁN, MINT NEKTEK. ÉS TE KAPERNAUM, NEM AZ ÉGIG MAGASZTALTATTÁL-E FEL? A POKOLIG ZUHANSZ ALÁ, MERT HA SODOMÁBAN TÖRTÉNTEK VOLNA AZOK A CSODÁK, AMELYEK BENNED: MIND A MAI NAPIG MEGMARADT VOLNA. DE MONDOM NEKTEK, HOGY SODOMA FÖLDJÉNEK KÖNNYEBB LESZ AZ ÍTÉLET NAPJÁN, MINT NEKED. ABBAN AZ IDŐBEN MONDTA JÉZUS EZT: MAGASZTALLAK ATYÁM, MENNYNEK ÉS FÖLDNEK URA, HOGY ELREJTETTED EZEKET A BÖLCSEK ÉS ÉRTELMESEK ELŐL, DE KINYILATKOZTATTAD AZ EGYSZERŰ EMBEREKNEK. JÓL VAN ATYÁM, MERT ÍGY VOLT KEDVES TEELŐTTED. MINDENT NEKEM ADOTT ÁT AZ ÉN ATYÁM ÉS SENKI SEM ISMERI A FIÚT, CSAK AZ ATYA, ÉS AZ ATYÁT SEM ISMERI SENKI, CSAK A FIÚ, ÉS AKINEK A

FIÚ JELENTI KI. JÖJJETEK ÉNHOZZÁM MINDNYÁJAN, AKIK MEGFÁRADTATOK NEHÉZ TERHETEK SÚLYA ALATT, ÉS ÉN MEGKÖNNYEBBÍTLEK TITEKET. AZ ÉN IGÁMAT VEGYÉTEK MAGATOKRA; TANULJÁTOK MEG TŐLEM, HOGY ÉN SZELÍD ÉS ALÁZATOS SZÍVŰ VAGYOK ÉS LELKETEK NYUGALMAT TALÁL. MERT AZ ÉN IGÁM KÖNNYŰ, ÉS AZ ÉN TERHEM NEM NEHÉZ.

________________________________________________________________________

 

A családi gyökereket kutatva, többször találkoztam olyan helységnévvel, mely nem található meg a térképen. A ma már idegen néven szereplők (az elcsatolt területekhez tartozók), és az egybeolvasztások miatt nevüket vesztőkön túl, akadnak nyomtalanul eltűnt községek is. Legtöbbjük valamiféle háborúskodás, járvány, tűzvész, árvíz… következtében néptelenedett el. Ilyen falu a családnevemet adó Abloncz, vagy apai dédanyámé: Dapsa. A XV. században tűntek el, sok más gömöri faluval együtt. De ha voltak olyan lerombolt, fölégetett falvak, melyek újraépültek, ezek miért nem? Mi hiányzott ott, ahol a pusztítás-pusztulás után nem épült újjá a falu? Számít, mihez van hitünk és reménységünk…

 

Egy könyvet olvasok, az a címe: Sírjanak a papok, a szerző Szabó Imre egykori sárbogárdi lelkipásztor. Ahogy olvasom, lassan kibontakozik az ok, miért e kötetcím? Ha a papoknak nem fáj a szíve népe miatt, az elveszők miatt, ha nincs megtérés, nincs élet, lassan minden fény kialszik, fakul, szürkül, pusztul… Ha fölém kerekedhet az, amit magam körül látok, ha elcsüggedek, ha feladom, ha elhiszem, hogy nincs miért, akkor beleveszek abba, ami van.

 

1951-ben Sárbogárdra helyezik, mert megtérése után terhére lesz a kommunista rendszerrel megegyező vezetőknek ez a délvidéki félárva proletárgyerek… Olyan faluba kerül, ahol nem igazán őt akarták a prezsbiterek... És ők sem erre vágytak. Mindent megpróbálnak ugyan, de egy idő után azt érzik, hiába. Evangélizálni hívnak egy hiteles bizonyságtévőt néhány napra, ki közben elmegy meglátogatni egy helyi családot, ahova nagyon hívják. Mikor onnan feldúlt arccal és lélekkel megjön ez a vendéglelkész, azt mondja nekik: „Meneküljetek innen!” Mit jelent ez? Emberileg nincs esély. Ők mégis maradnak… Mi a dolguk? „Sírjanak a papok”!?

 

Ennek a lelkésznek, aki saját küzdelmekkel teli életének epizódjait írta le e kötetben, a felesége szintén lelkész, sőt, ő is leírta az életét, és ennek a kötetnek a címe: Süt a nap…

Életük jelentősebb része az együtt megélt hat évtized, elgondolkoztató, hogy míg, Szabó Imre könyvének címe: Sírjanak a papok, a feleségé, Szabó Éváé: Süt a nap!

 

E lelkészfeleség leírja életrajzi kötetének bevezetőjében dédszüleinek különös történetét. Dédapja, egy erdélyi jószágigazgató kamaszfia, és a birtok gazdájának a fia, egy napon, Nagyenyed határában csatangolva egy halott asszonyra bukkannak a kukoricásban, ki a karjában egy élő, pólyába csomagolt kislányt tart. Valaki vállalta a gyermeket, felnevelte, s később ő, aki megtalálta, feleségül vette… Miféle szálak szövődtek össze? Miféle csoda, hogy akkor ott rátaláltak, hogy jól emlékeztek, és ami akkor történt, nem vesztette fényét? Dédunokája, aki ezt elmeséli, így írja: „Engem mindig a csodák elmondása érdekelt, mert abban láttam Isten kiválasztó szeretetét, ami végigkísérte családom történetét...”

 

          TÚRMEZEI ERZSÉBET   CSODÁKRA EMLÉKEZNI JÓ

 

Határkőnél hittel megállni,
határkőnél visszanézni,
hálás szívvel múltat idézni:
csodákra emlékezni jó!

Meglátni, hogy minden utunkat
hű és hatalmas kéz vezette,
javunkra szolgált tette:
csodákra emlékezni jó!

Látni, hogy át viharon, vészen
hű mesterünk hogyan segített,
éjekre fényt hogyan derített:
csodákra emlékezni jó!

Határköveknél hálát adni,
és hallelujás köszönetben
méregetni, mi mérhetetlen:
csodákra emlékezni jó!

Messzi évekre visszanézni,
és számbavenni ezer áldást,
erőt, kegyelmet, megbocsátást:
csodákra emlékezni jó!

Hellelujás hálaadással
leborulni egy határkőre,
s elindulni hittel előre,
amerre hív az égi szó.

 

AKKOR KORHOLNI KEZDTE AZOKAT A VÁROSOKAT, AMELYEKBEN LEGTÖBB CSODÁT TETT ÉS MÉGSEM TÉRTEK MEG: JAJ NÉKED KORÁZIM! JAJ NEKED BETSAIDA! HA TÍRUSBAN ÉS SZIDONBAN TÖRTÉNTEK VOLNA AZOK A CSODÁK, AMELYEK BENNETEK, RÉGEN MEGTÉRTEK VOLNA ZSÁKBAN ÉS HAMUBAN! DE MONDOM NEKTEK: TIRUSNAK ÉS SZIDONNAK KÖNNYEBB LESZ AZ ÍTÉLET NAPJÁN, MINT NEKTEK. ÉS TE KAPERNAUM, NEM AZ ÉGIG MAGASZTALTATTÁL-E FEL? A POKOLIG ZUHANSZ ALÁ, MERT HA SODOMÁBAN TÖRTÉNTEK VOLNA AZOK A CSODÁK, AMELYEK BENNED: MIND A MAI NAPIG MEGMARADT VOLNA. DE MONDOM NEKTEK, HOGY SODOMA FÖLDJÉNEK KÖNNYEBB LESZ AZ ÍTÉLET NAPJÁN, MINT NEKED.

 

AKKOR… Mikor KEZD KORHOLNI? Az emberi nyomorúságra, kilátástalanságra, tehetetlenségre felelő csodák megtörténte, megtapasztalása után. Nem előtte, hanem utána. Üdvükért mozdult Jézus, de a csoda nem indította őket megtérésre. Tán hálásak voltak, de nem Isten országa kell nekik, elég maga a csoda élmánye. Hiába volt jelen csodatévő ereje közöttük, nem változott meg tőle addigi életük. Jaj nem kell a több! És elveszett az a három város…

 

Miféle csodákat láttunk, tapasztaltunk életünk során? Emlékezünk rájuk? Emlegetjük ezeket, hálát adunk érte, elmondjuk, leírjuk, továbbadjuk, hogy bizonyságaikat erősítve, megtérésre indíthassa őket? Különbözhet, mit tartunk csodának, de a nagy kérdés: mire indít minket?

 

Szabó Imre sárbogárdi református lelkész ezernyi csodáról mesélhetne, hisz apa nélkül nőtt; anyja cseléd lett, hogy eltarthassa, és nem akarta, hogy tanuljon; hiába volt minden társánál eszesebb, inasnak adták; hogy megélhetésüket segítse. Vesztesre ítélt helyzetből indult, de mindig akadt, aki lépett érte. Újra meg újra. Hogy reményei, álmai valóra váljanak. Amikor inas volt egy könyvkereskedőnél, bejött egy tanár, aki segített könyvhöz jutni, hogy vizsgát tehessen a szerb gimnáziumban; amikor nem volt pénze a vizsgához, egy becskereki magyar keresztyén szövetségben gyűjtöttek rá; amikor inasként elbocsátották, bejuthatott a kollégiumba, kapott munkát, hogy önellátó legyen… És sorolhatnám még, hisz maga az élete, megmaradása is csoda egy olyan édesanya mellett, aki egész életében halni készült, sorsa miatt, míg önkezével ki nem oltotta saját életét. És ő mégis a fia, felkerül Budapestre teológusnak, és ő a félárva, szegény zsellérgyerek, évfolyamának legkitűnőbbjévé lehet…

A háború alatt többször is elkapják az oroszok, hogy magokkal vigyék, mégis megmenekül, Lehet minderről megfeledkezni? És ha igen, miféle következménye, miféle jelei vannak?

 

A feleség így írja: „olyan öt év következett ezután, amelyikben a saját lelki életünk, de a gyülekezet élete is pangott. Imrében bizonytalanná vált, hogy megmaradjon lelkészi hivatásában. Minden nap megfogalmazott egy levelet … püspöknek, melyben lemondását akarta bejelenteni…” Oka volt kétségbeesésre? Igen! És a feladásra? Bizony arra is. Hogyan folytatódik a történet? „De Isten nem feledkezett meg rólunk… újat kezdett velünk”

 

ABBAN AZ IDŐBEN MONDTA JÉZUS EZT: MAGASZTALLAK ATYÁM, MENNYNEK ÉS FÖLDNEK URA, HOGY ELREJTETTED EZEKET A BÖLCSEK ÉS ÉRTELMESEK ELŐL, DE KINYILATKOZTATTAD AZ EGYSZERŰ EMBEREKNEK. JÓL VAN ATYÁM, MERT ÍGY VOLT KEDVES TEELŐTTED.

 

Különös ez az egymás mellé tétel (Lukács evangéliumában is egy fejezetben szerepel) a meg nem térő városok miatti jaj, és a hálaadó magasztalás. Jézus Krisztus örömhírt hozott, bizonyosságot, de hallgatói között együtt van jelen az, aki átveszi, és az, aki elutasítja szavait. És míg azt tapasztalja, hogy a zsinagógák fejei, a valakik elutasítják, az egyszerű nép tagjai közül sokan érintődnek, értik, mikor az Atyáról beszél. Miért? Világosságot kaptak…

 

Ezekből a mondatokból kiderül, kétoldalú történés, amikor Isten hitet ajándékoz. Az egyik fele, amit sosem érhetünk el, ha Isten kegyelmező szeretete nem hajol le értünk, a másik oldal, az emberé, kinek nyílik, vagy nem nyílik a szíve. Nem értelem kell hozzá, hanem másféle látás. Az értelem csupán segítheti, vagy akadályozhatja, hogy érvényessé lehessen az isteni kijelentés. Jézus Krisztus magasztalja az Atyát azért, hogy bárkinek módja van arra, hogy találkozzon Isten szeretetével. Nem kell hozzá különleges képesség vagy végzettség.

 

MINDENT NEKEM ADOTT ÁT AZ ÉN ATYÁM ÉS SENKI SEM ISMERI A FIÚT, CSAK AZ ATYA, ÉS AZ ATYÁT SEM ISMERI SENKI, CSAK A FIÚ, ÉS AKINEK A FIÚ JELENTI KI.

 

Szabó Imre elmeséli saját megtérését és eszének akadályozó voltát. Egyszer beszélgettek a teológusok arról, van-e üdvbizonyosságuk? Lehet-e? Ő úgy érezte, nincs alázat abban, aki ki meri jelenteni azt, hogy van. Erős érvekkel bizonyította előttük igazát. Valaki, aki az üdvbizonyosság mellett kardoskodott, mikor menni készült, odaszólt neki: - Neked van igazad! De visszaszólt az ajtóból: - Nekem meg üdvösségem! Mit értett meg akkor, mi fájt neki akkor? Mire megy azzal, hogy igaza van, ha neki az üdvösség mindennél jobban kéne? És, mert más módja nem volt, ment azok közelébe, akiknek volt az, amire vágyott. És az egyik alkalommal odament ahhoz, aki kész volt vele, a mindent megkérdőjelezővel Isten elé állni. Az a másik nem kérdezett, hanem minden bevezetés nélkül hálát adott érte, hogy itt van és őrá nézve is érvényes Krisztus kereszthalála, és övé az üdvösség… Az ámen után pedig arra biztatta, imádkozzon ő is, de ne a bűneit mondja, hisz százszor elmondta már, hanem köszönje meg, merje megköszönni (miféle alázat kell hozzá?), ami Krisztus által rég az övé…

 

„Egy kicsit úgy éreztem magam, mint egy iskolás gyerek, de megtettem. És milyen különös, alighogy kimondtam az áment, valami eddig soha nem tapasztalt öröm és békesség töltötte be a szívemet. És nagy-nagy bizonyosság. Ugyanakkor teljesen világos volt előttem, hogy ez miért van így. Nem reménykedni kell Krisztus váltságában, hanem elfogadni. Ez pedig akkor történik meg, ha hálát adni tudunk érte.” Mintha semmi sem történt volna, mégis megtörtént. Övé lett a bizonyosság… AKINEK A FIÚ JELENTI KI… Nem szerezte, kapta, érvényes lett.

Van bizonyosságunk? Minden csoda, ami Isten kegyelméből eddig velünk történt, e bizonyosság felé vezetne, ha vezethetne. Ha nem állunk meg közben. Hol emiatt, hol amiatt. Nem ész kell hozzá, nem ismeret, hanem Isten felé nyíló szív, alázat és bizalom, hogy a kegyelem lehetősége valóságos, és nekünk is kijelentheti, ki akarja jelenteni magát a FIÚ…

 

JÖJJETEK ÉNHOZZÁM MINDNYÁJAN, AKIK MEGFÁRADTATOK NEHÉZ TERHETEK SÚLYA ALATT, ÉS ÉN MEGKÖNNYEBBÍTLEK TITEKET. AZ ÉN IGÁMAT VEGYÉTEK MAGATOKRA; TANULJÁTOK MEG TŐLEM, HOGY ÉN SZELÍD ÉS ALÁZATOS SZÍVŰ VAGYOK ÉS LELKETEK NYUGALMAT TALÁL. MERT AZ ÉN IGÁM KÖNNYŰ, ÉS AZ

ÉN TERHEM NEM NEHÉZ.

 

És ahogy a Fiú az Atyához kötődött, úgy lehetünk mi Krisztushoz kötöttek. MINDNYÁJAN! Mindenkit meg akar menteni, mindenkiért megtette, amit megtehetett. Akarunk-e mi ebbe a kötelékbe tartozni, vele együtt terhet vállalni, s együtt hordozva haladni Isten országa felé? Mindenkit hív, aki belefáradt már saját életébe… IGÁT kínál, kötöttséget az elnyerhetőért, a megmaradásért, mert ez a hozzákötöttség, a jelenlétével gazdagító, általa teljesedő élet.  

 

Mi az IGA? Az állatok nyakához erősített fa, mely egybeköt a másik húzóval és a húzni valóval. Az a baj velünk, hogy erőlködünk, nyöszörgünk, de nem húzzuk együtt azt, ami egyedül elhordozhatatlan és nehéz. AZ ÉN IGÁMAT VEGYÉTEK MAGATOKRA… Ahhoz kötne minket, ami őt az Atyához köti. TANULJÁTOK MEG TŐLEM… Amit tudunk, azt élni kéne. Mi általa nyert erővel, magunk akarunk megbirkózni a dolgokkal. Tanulni kell, mert nem magától értetődő, hogy vele összekötve, s ne a magunk érzései, álmai, akarásai szerint éljünk.

 

TÚRMEZEI ERZSÉBET    HAZAÉRTEM

 

Ádám késő utóda, én is az Édenen kívül születtem.
Küzdve bogánccsal és tövissel kiverejtékezett kenyéren,
Emberszívemben édenkert emléke szunnyadt hófehéren,
És magam választotta úton, magam akarta szóval,tettel,
És szép szabad nyomorúságban pazarul évre év veszett el.
S mikor kisemmizett a kedvem, csalóka vágyak megcsúfoltak,
Samaritánus irgalommal fölém hajolt az Istenember,
És éreztem, hogy kevély szememből sok bűnt sirató könny szivárog.
Elég a magaméból, ezután a Te utadon járok.
- Ahogy kimondtam lehanyatlott a kard a Kérubok kezében.
Messze tévedt, bús gyermekének kitárta kapuját az Éden.
Fái között ott várt az Isten,ködbe burkolt királyi Felség.
Atyám! - súgta az Istenember,S elfödött az Isten közelség,
Atyám! - a viharvert madárka pihen el így a pelyhes fészken.
Atyám! - ujjongani szeretnék, sírni, kacagni!
Hazaértem! Haza a Te akaratodba, édeni kerted közepébe,
Ó akármilyen messze tőled, szüntelen ott kísért a képe,
Küzdve bogánccsal és tövissel, kiverejtékezett kenyéren.
Emberszívemben édenkerted emléke szunnyad hófehéren.
Soha, soha ne legyek újra magam útjának átokvertje!
Védve és virrasztva öleljen akaratodnak édenkertje!
Boríthat benne éjsötétség, és túl a táj mint nap ragyoghat
Akaratodnak édenkertjéből nem egy lépést, nem egy tapodtat!
Az Atya fényben állt a fák közt, és gyermeke előtte térdel.
Harmatos, hűvös alkonyat volt.
Ádám utóda - Hazaértem!

 

LELKETEK NYUGALMAT TALÁL – ígéri Jézus Krisztus minden hozzá térőnek. Keressük? Megtaláltuk? Megköszöntük? AZ ÉN IGÁM KÖNNYŰ… Tanuljuk Tőle? Magához köthet?