ÉS MINDJÁRT MEGHAGYTA TANÍTVÁNYAINAK, HOGY SZÁLLJANAK A HAJÓBA, ÉS ŐELŐTTE KELJENEK ÁT A TÚLSÓ PARTRA, Ő MEG ELBOCSÁTJA A SOKASÁGOT. MIUTÁN ELBOCSÁTOTTA A SOKASÁGOT, FELMENT A HEGYRE, HOGY OTT MAGÁNOSAN IMÁDKOZZÉK. AMIKOR BEESTELEDETT, EGYEDÜL VOLT OTT. A HAJÓ PEDIG MÁR A TENGER KÖZEPÉN KÜZDÖTT A HABOKKAL A KEDVEZŐTLEN SZÉLBEN. AZ ÉJSZAKA NEGYEDIK ŐRVÁLTÁSÁNAK IDEJÉN ODAMENT HOZZÁJUK JÉZUS A TENGEREN JÁRVA. ÉS AMIKOR A TANÍTVÁNYOK MEGLÁTTÁK, HOGY A TENGEREN JÁR, MEGRÉMÜLTEK ÉS AZT MONDTÁK: KÍSÉRTET EZ! ÉS FÉLELMÜKBEN KIÁLTOZTAK. DE JÉZUS AZONNAL AZT KIÁLTOTTA FELÉJÜK: BÁTORSÁG, ÉN VAGYOK, NE FÉLJETEK! EKKOR PÉTER MEGSZÓLALT: URAM, HA TE VAGY, PARANCSOLJ, HOGY ODAMEHESSEK HOZZÁD A VIZEN. JÖJJ! MONDOTTA JÉZUS. ERRE PÉTER KISZÁLLT A HAJÓBÓL ÉS A VIZEN JÁRVA, JÉZUS FELÉ TARTOTT. DE A SZÉLTŐL MEGRÉMÜLT ÉS KEZDETT SÜLLYEDNI. RÉMÜLTEN KIÁLTOTTA: URAM MENTS MEG! JÉZUS AZONNAL KINYÚJTOTTA KEZÉT, MEGRAGADTA ŐT, ÉS EZT MONDTA: KICSINYHITŰ, MIÉRT KÉTELKEDTÉL? ÉS AMINT VISSZAÜLTEK A HAJÓBA, ELÁLLT A SZÉL. A HAJÓBAN LÉVŐK PEDIG LEBORULTAK ELŐTTE, ÉS EZT MONDTÁK: IGAZÁN ISTEN FIA VAGY! ÁTKELVE A TENGEREN, GENEZÁRET FÖLDJÉRE ÉRKEZTEK. ÉS MIKOR ANNAK A HELYSÉGNEK LAKÓI FELISMERTÉK ŐT, SZÉTKÜLDTEK AZ EGÉSZ KÖRNYÉKRE, ÉS MINDEN BETEGET ODAVITTEK HOZZÁ. ÉS KÉRTÉK ŐT, HOGY CSAK A RUHÁJA SZEGÉLYÉT ÉRINTHESSÉK. ÉS AKIK MEGÉRINTETTÉK, MINDNYÁJAN MEGGYÓGYULTAK.

________________________________________________________________________

 

Úgy mondják, minden csoda három napig tart. Ha megkérdezném a páromat, mi késztette ujjongásra közel két héttel ezelőtt, talán nem is tudná rögtön rávágni. Pedig az öröme akkor (úgy éreztem) határtalan volt. Mi történt? Miután a férjem hajnalban kivitt az állomásra a vonathoz, hazatért, visszafeküdt aludni. Mikor felébredt, akkor kezdte keresni a slusszkulcsot. Hol van? Hova tette? Hova eshetett? Sehol sem találta. Órák hosszat kereste, mindhiába, nyomtalanul eltűnt. Volt másik kulcsa, nem ez aggasztotta. Arra gondolt, talán kint ejtette le, miután a kocsit bezárta, és valaki felemelte, elvitte, és ha éppen olyanféle, vissza is jöhet, s elviheti az autót! Így aztán, míg haza nem jöttem, éjszakánként kormányzárat tett fel. Három nap múlva, késő este érkeztem, akkor már nem tudtam körülnézni, de reggel végigmentem a lakáson, aztán kint is, ott, ahol bejött aznap hajnalban… És persze fohászkodtam is, hadd legyen meg, hisz annyira bántja a dolog… Egyszer csak megcsillant kinn az út mentén, fák alján, az ágak között… És az én párom öröme határtalan volt! Nagy kő esett le a szívéről.

 

Ötezer ember lakott jól öt kenyérrel és két hallal. Kell ennél nagyon bizonyosság arra nézve, kicsoda Jézus, aki megáldotta, úgy, hogy tizenkét tele kosárnyi maradt meg belőle? Vajon mire és meddig emlékeztek azok, akik ott voltak, osztottak, avagy kaptak, ettek belőle?

 

ÉS MINDJÁRT MEGHAGYTA TANÍTVÁNYAINAK, HOGY SZÁLLJANAK A HAJÓBA, ÉS ŐELŐTTE KELJENEK ÁT A TÚLSÓ PARTRA, Ő MEG ELBOCSÁTJA A SOKASÁGOT. MIUTÁN ELBOCSÁTOTTA A SOKASÁGOT, FELMENT A HEGYRE, HOGY OTT MAGÁNOSAN IMÁDKOZZÉK. AMIKOR BEESTELEDETT, EGYEDÜL VOLT OTT.

 

Jézus a betegeket meggyógyítja, a tehetetleneket eligazítja, az éheseket megelégíti, a tanítványait útnak indítja, a sokaságot elbocsátja… utána következhet az, amiért eredetileg elindult, hogy végre kettesben legyen az Atyával.

 

EGYEDÜL volt a hegyen. A találkozásra volt szüksége. Nem arra, hogy kérjen-kapjon valamit, nem arra, hogy panaszkodjon, nem arra, hogy pihenjen… MAGÁNOSAN, kilépve abból, ami körülvette, közelségére vágyott. Amikor mi megállunk Isten előtt, vajon eléggé egyedül vagyunk ahhoz, hogy találkozzunk vele? Vagy csak azzal találkozunk, amit gondolunk róla és mindarról, amivel elé megyünk, előtte megállunk?

 

A piliscsabai gyerekes házaspárok hetét úgy zártuk, hogy láthattunk Isten csodáiból, ahogy kézbe vett minket egyen-egyenként, és beszélt velünk. Nyitogatta a szemünket, arra, amit ő lát felőlünk, és arra nézve, mit bíz ránk, és tele voltunk szívünket megindító csodáival…

 

Hazafelé úton három lélegzetelállító történés jelezte, hogy az ellene és ellenünk munkálkodó erő kész elvenni, amit nyertünk. Az első, főváros felé menet, egy útszűkületnél volt, mikor valaki majdnem belénk szaladt. Alig pár másodpercen múlott. A következő majdnem ütközés Pesten történt, ahogy kanyarodtunk egy duplakereszteződésben. A lámpa épp akkor váltott zöldre, mire átértünk, és balra fordultunk, s egy kocsi, mely rögtön, abban a pillanatban indult egyenesen, majdnem belénk rohant, épp csak elsuhant mellettünk. A harmadik, eset az 51-es úton, Solt után történt. A bal első kerék hirtelen leeresztett, megállni kényszerített… Egy út,három szívszorító pillanat Megmaradt az örömünk, amit nyertünk? Annak jó íze, fénye?

 

A HAJÓ PEDIG MÁR A TENGER KÖZEPÉN KÜZDÖTT A HABOKKAL A KEDVEZŐTLEN SZÉLBEN. AZ ÉJSZAKA NEGYEDIK ŐRVÁLTÁSÁNAK IDEJÉN ODAMENT HOZZÁJUK JÉZUS A TENGEREN JÁRVA. ÉS AMIKOR A TANÍTVÁNYOK MEGLÁTTÁK, HOGY A TENGEREN JÁR, MEGRÉMÜLTEK ÉS AZT MONDTÁK: KÍSÉRTET EZ! ÉS FÉLELMÜKBEN KIÁLTOZTAK.

 

A tanítványok útra keltek a vízen, a túlsó part felé, nélküle mentek, ahogy Jézus kérte tőlük.

Engedi, hogy ők, akik az elképesztő csoda, a különös vendégség részesei voltak, azt követőn magukban menjenek a számukra kijelölt úticél felé. Kéri, hogy ŐELŐTTE KELJENEK ÁT. Előre tudhatják, hogy később csatlakozik hozzájuk. Van amikor Urunk megengedi, hogy egyedül birkózzunk, érezhessük, láthassuk, mire van erőnk, s mire nincs... KEDVEZŐTLEN SZÉLBEN hajóztak, a másik fordítás szerint: ellenszélben.

 

Van, mikor úgy tűnik, ott vagyunk, abban vagyunk, amiben lennünk kell, váratlanul mégis azt érezzük, magunkra hagyott, magunkra maradtunk a bajban, nyomorúságban, fájdalomban, csalódásban, vesztésben, tehetetlenségben, kiúttalanságban, betegségben… - viharban.

 

Beszélgettem valakivel, aki elmondta az életét. Még nincs harminc esztendős se, de amit nyomorúságból megélt, elég lenne egy egész életre. Mégis azt kellett mondanom neki, úgy látom, Isten különös kegyelme kíséri az életét. Vele volt minden kétségbeesett küzdelmében, viharról, viharra, felbukkant újabb,,meg újabb bizonyságát adva könyörülő szeretetének. Alig egy évesen eltűnt mellőle az édesanyja, s mert apja se tudta magához venni, nevelőintézetbe került. De akadt ott olyan pedagógus, aki felkarolta, kivitte, hol magához, hol másfelé. Így jutott tizenévesen egy keresztyén ifjúsági táborba, ahol megismerhette Krisztust, s olyan fiatalok közé került, akik testvérei lettek a Krisztushoz tartozásban. Mintha révbe ért volna akkor hányattatott élete. De újabb, meg újabb keserves nehéz helyzet következett… Ám akinek szeretete őrizte, a legnehezebb helyzeteken is átsegítette. Embereket rendelt mellé, akik segítettek neki. Akkor is, mikor váratlanul terhes maradt. Mi legyen a gyerekkel egy lezárt kapcsolat után? Legtöbben azt tanácsolták, vetesse el, ha nem akarja életét ehhez a fiúhoz kötni, aki elvenné… Iszonyú harcba került. Egy éjjel, mikor épp emiatt nem aludt, ráébredt, hogy saját élete köszönt vissza. Egy gyermek, aki nem kell… De neki kell! És akkor eldőlt, vállalja azt a gyereket. Amikor aznap kilépett a házból, különös szivárványt látott feltündökölni az égen. És az a nevelő, aki régtől figyelt rá, aki sorsát szívén viselte, otthonába fogadta, és azzal a kicsi gyerekkel együtt új életet kezdhettek…

 

Hogyan éljük túl a viharokat? Mennyire élnek bennünk istenélményeink, bizonyosságaink? És ha kiáltásunkra nem rögtön felel? Ha a KEDVEZŐTLEN SZÉL felborítani látszik eddigi életünket,kapcsolatainkat? Rá, a Szabadítóra várunk, míg szól,míg közel jön?

 

VISKY ANDRÁS

               ÁMEN

 

Embernek Fia, amikor befelé forduló tekintettel azt mondjuk: Ámen,
és fölemelkedünk a helyünkről, és kiegyenesedünk;
amikor Áment mondunk annak jeléül, hogy nem hallgattunk el előled semmit,
és egy kevés ideig még így állunk színed előtt az ég visszhangjait hallgatva;
azt mondjuk: Ámen, magunk is visszhangok visszhangjaként,

Egyetlen romolhatatlan szóban elismételve újra mindazt, ami előttünk végbement,

Elvégeztetett, mondjuk, amikor így szólunk: Ámen,
de pusztai vándorlásunk végére nem jutottunk még;

Legyen meg a te akaratod, kérjük, amikor így szólunk: Ámen,
de tehetetlen félelemmel tekintünk tudatlan gyermekeinkre;
A te nevedre térjen dicséret és dicsőség, ismételjük, amikor így szólunk: Ámen,
de saját népszerűségünk oltárán bőségesen áldozunk.

 

Téged szólítunk, aki Ámen vagy, Megváltónk, kiejtjük még egyszer a szent nevet,

Megérkezünk legvégül Tehozzád, azt mondjuk fennen: Ámen a nagy gyülekezetben is,
hogy egyetlen szóban jusson az Atya elé, amit megnevezni képtelenek vagyunk;
hogy az ima kapuja be ne zárattasék, amikor legbelső szobánkból kilépünk;
hogy meghallgattatásunk reménységét egyedül a Te személyedhez kössük;
hogy félelmeinkben hit, hitünkben pedig félelem lakozzék;
hogy saját igazságunkat mindenkor készek legyünk feladni a szeretet késztetésére;
hogy megaláztatásainkat ne öröm nélkül viseljük;
hogy nyitva maradjon az angyalok előtt az ég kapuja.

 

Ámen, mondjuk a Teremtő Istenért, aki atyánk,
Ámen, mondjuk a testté lett Fiúért, aki egy lett közülünk.
Ámen, mondjuk a vigasztaló Lélekért, aki meg nem szűnik esedezni érettünk.

 

Ámen, mondjuk, Ámen, így szólunk, Ámen.

 

DE JÉZUS AZONNAL AZT KIÁLTOTTA FELÉJÜK: BÁTORSÁG, ÉN VAGYOK, NE FÉLJETEK! EKKOR PÉTER MEGSZÓLALT: URAM, HA TE VAGY, PARANCSOLJ, HOGY ODAMEHESSEK HOZZÁD A VIZEN. JÖJJ! MONDOTTA JÉZUS. ERRE PÉTER KISZÁLLT A HAJÓBÓL ÉS A VIZEN JÁRVA, JÉZUS FELÉ TARTOTT. DE A SZÉLTŐL MEGRÉMÜLT ÉS KEZDETT SÜLLYEDNI. RÉMÜLTEN KIÁLTOTTA: URAM MENTS MEG! JÉZUS AZONNAL KINYÚJTOTTA KEZÉT, MEGRAGADTA ŐT, ÉS EZT MONDTA: KICSINYHITŰ, MIÉRT KÉTELKEDTÉL?

 

Jézus akkor szól, akkor lép, amikor szükséges. Hiszem? AZONNAL AZT KIÁLTOTTA: ÉN VAGYOK, NE FÉLJETEK. És miféle felelet Péteré? URAM, HA TE VAGY! Annak szava, aki bajba került, aki sötétségben van, aki nem lát, vagy nem jól lát, és hitelesíteni, azonosítani akar. Hogy ő az, aki szól hozzá, akire neki szüksége van. Péter hinni akar. És el is indul, és halad, míg hiszi, hogy Jézus van ott, ki ura a tengernek is, és a viharnak is. Addig halad, míg Jézust mindenekfeletti úrnak látja. Akkor kezd süllyedni, mikor nem rá, hanem arra néz, mi van körülötte. KEZDETT SÜLLYEDNI… URAM, MENTS MEG! Nincs több lépése, belevész abba, amibe hinni akarva Krisztus felé lépett…

KICSINYHITŰ – mondja Jézus. A hinni akarás nem hit. ­Az maradhat meg, aki hittel néz Jézusra a viharban. De hisszük-e, hogy akik megrémülnek a veszedelemtől, ami körülveszi őket, azokhoz Jézus AZONNAL szól, mint ahogy a tanítványaihoz akkor. Közel van azokhoz, akik bajba kerültek, bajban vannak…

 

Vajon mit tudunk magunkról? Mi derült ki Péter számára? Róla, aki követni akarta Jézust, úgy, ahogy érdemes. Csak még nem találkozott önmaga végességével, tehetetlenségével.

 

BÓDÁS JÁNOS

       ŐSZINTE TÉLI FÁK

 

Hazug a nyár ruhája:

a tarka lomb, virág.

Hazug a szín, az illat:

csak ábrándokba ringat,

hogy itt a szép világ.

 

A téli fák szegények,

ruhájuk sincs. Minek?

A téli fák beszélnek,

mind egy-egy tiszta ének,

a téli fák szívek.

 

Nem ringatják szemembe

tetszelgő lombjukat,

az águk bármi hitvány,

mint egy-egy hős tanítvány

Isten felé mutat.

 

Őszinték és szerények,

szürkék. Apostolok.

Megvetnek lombot, pompát,

s a zengő ágakon át

az ég, az ég ragyog.

 

ÉS AMINT VISSZAÜLTEK A HAJÓBA, ELÁLLT A SZÉL. A HAJÓBAN LÉVŐK PEDIG LEBORULTAK ELŐTTE, ÉS EZT MONDTÁK: IGAZÁN ISTEN FIA VAGY!

 

Aki megélte már, a találkozást, a csodát, a vihart, a megtartatást, az megélte azt is, milyen, mikor Jézus közvetlen közelségétől ELÁLL A SZÉL… Azok nem tudnak mást, mint fejet hajtani. Ahogy a tomboló, félelmetes, hajójukat dobáló vihar után fellélegző tanítványok: LEBORULTAK ELŐTTE, ÉS EZT MONDTÁK: IGAZÁN ISTEN FIA VAGY! Nem mintha Jézus bizonyítani akart volna! Nem, dehogy! Ő ajándékoz, bizonyosságot ajándékoz mindazoknak, akik valóban őt szólítják, őt keresik, rá várnak.

 

ÁTKELVE A TENGEREN, GENEZÁRET FÖLDJÉRE ÉRKEZTEK. ÉS AMIKOR ANNAK A HELYSÉGNEK LAKÓI FELISMERTÉK ŐT, SZÉTKÜLDTEK AZ EGÉSZ KÖRNYÉKRE, ÉS MINDEN BETEGET ODAVITTEK HOZZÁ. ÉS KÉRTÉK ŐT, HOGY CSAK A RUHÁJA SZEGÉLYÉT ÉRINTHESSÉK. ÉS AKIK MEGÉRINTETTÉK, MINDNYÁJAN MEGGYÓGYULTAK.

 

És átérnek oda, vele együtt, akik szavára a túlsó part felé indultak. Adjon ez bátorságot nekünk, kik nekünk ígért országa felé haladunk. Olykor-olykor keserves nehézbe, viharba kerülünk, de Ő időben segít, és vele együtt megérkezünk oda, ahova küld, oda, abba, amiben rátalálunk. Így érkezhetünk majd a Mennyek országába is. Ahol Ő uralkodik, és nem lesz több sírás, könny, és szomorúság…