AMIKOR KÖZELEDTEK JERUZSÁLEMHEZ ÉS BETFAGÉBA AZ OLAJFÁK HEGYÉHEZ ÉRKEZTEK, JÉZUS ELKÜLDÖTT KÉT TANÍTVÁNYT, EZT MONDVÁN NEKIK: MENJETEK BE A SZEMKÖZTI FALUBA ÉS MINDJÁRT TALÁLTOK EGY MEGKÖTÖZÖTT SZAMARAT ÉS VELE EGYÜTT A CSIKAJÁT; OLDJÁTOK EL ÉS VEZESSÉTEK IDE HOZZÁM. ÉS HA VALAKI BÁRMIT IS SZÓLNA, MONDJÁTOK: AZ ÚRNAK VAN SZÜKSÉGE RÁJUK, ÉS AZONNAL ELENGEDI. MINDEZ PEDIG AZÉRT TÖRTÉNT, HOGY BETELJESEDJÉK A PRÓFÉTA MONDÁSA, AKI ÍGY SZÓLT: MONDJÁTOK MEG SION LÁNYÁNAK: ÍME A TE KIRÁLYOD JÖN HOZZÁD, ALÁZATOSAN ÉS SZAMÁRHÁTON, TEHERHORDÓ ÁLLAT CSIKAJÁN. A TANÍTVÁNYOK ELŐREMENTEK, ÉS ÚGY CSELEKEDTEK, AMINT JÉZUS PARANCSOLTA. ODAVEZETTÉK A SZAMARAT ÉS A CSIKAJÁT, MAJD RÁJUK TERÍTETTÉK FELSŐ RUHÁJUKAT ÉS Ő AZOKRA ÜLT. A SOKASÁG NAGY RÉSZE PEDIG FELSŐ RUHÁIT AZ ÚTRA TERÍTETTE, MÁSOK MEG A FÁKRÓL GALLYAKAT VAGDALTAK ÉS AZ ÚTRA SZÓRTÁK. AZ ELŐTTE ÉS AZ UTÁNA MENŐ SOKASÁG PEDIG AZT KIÁLTOTTA: HOZSÁNNA A DÁVID FIÁNAK! ÁLDOTT, AKI JÖN AZ ÚRNAK NEVÉBEN! HOZSANNA A MAGASSÁGBAN! ÉS MIKOR BEMENT JERUZSÁLEMBE, AZ EGÉSZ VÁROS FELBOLYDULT, ÉS AZT KÉRDEZTE: KICSODA EZ? A SOKASÁG PEDIG FELELT: EZ AMA JÉZUS, A GALILEAI NÁZÁRETBŐL VALÓ PRÓFÉTA.

_________________________________________________________________________

1998 májusában éjjel érkeztünk Izráelbe. Mikor a reptéren túljutottunk minden ellenőrzésen, beszálltunk a reánk váró, missziós ház által elénk küldött mikrobuszba. Közel egy órányi autózás után célhoz érkezve, éjnek évadján derült ki, hogy a ház egyik szobája még foglalt, csak pár nap múlva lesz szabad. Hat házaspárból egy, ott állt mellettünk szoba nélkül, s az is kiderült, hogy csak a miénkbe fér pótágy. Egy gyülekezethez tartozók voltak a többiek, mi akkor láttuk őket életünkben először, de senki sem ajánlotta fel, hogy cserélne, így történt, hogy betettek hozzánk egy összecsukható ágyat, és a falban egy ágyhelynyi polcba matrac került másik ágynak. Elképesztő helyzet volt, nekik is, nekünk is, de miután meglehetősen fáradtak voltunk, ágyunkba zuhantunk, s aludtunk reggelig. Amikor kora reggel felébredtem, kimentem, s körülnézve elállt a lélegzetem! Hinni se akartam, hol vagyok. Velem szemközt a hegyen épült várost, Jeruzsálemet körbeölelő várfal, annak kapui, kupolái, tornyai, alatta a Kidron völgy, és a tőlünk lefelé vezető út mentén a Getsemane kert. Nem tudom elmondani mit éreztem. Megrendítő volt volt, hogy itt vagyok, abban vagyok, amiről rég tudok, amiről annyi mindent hallottam, olvastam. Törlődött a helykérdés, mert ami ott fenn előttem hirtelen kitárult, fölébe emelt, túlnőtt minden zavaró körülményen. Ott voltam, azon a hegyen, azon a helyen, ahol egykor Jézus Krisztus járt.

Később kiderült, hogy a befogadás nem is két embert jelentett számunkra, hanem az összes ott lévő házaspárt, mert a mi szobánkba kukkantott be, s ült le mindenki beszélgetni, és akkor se mentünk át a másik szoba (se ők, se mi), mikor pár nap múlva, megtehettük volna. Ajándékká lett számunkra ez a másokkal hirtelen-kelletlen megosztott szoba. Így lehettünk testvérekké, összetartozókká azokkal, akiket addig egyáltalán nem ismertünk. Ott az Olajfák hegyén épített holland missziós házban. Valami előttünk, értünk történt, léptük, előbb, mint akartuk volna, nem terveztük, eszünkbe se jutott ez az összetartozást munkáló lehetőség. De visszatekintve egyértelmű, ha nem mi fogadjuk be a szoba nélkül maradókat, körön kívül maradunk, s nem így, nem velünk, nem általunk valósult volna, ami lehetőségként adódott…

AMIKOR KÖZELEDTEK JERUZSÁLEMHEZ ÉS BETFAGÉBA AZ OLAJFÁK HEGYÉHEZ ÉRKEZTEK, JÉZUS ELKÜLDÖTT KÉT TANÍTVÁNYT, EZT MONDVÁN NEKIK: MENJETEK BE A SZEMKÖZTI FALUBA ÉS MINDJÁRT TALÁLTOK EGY MEGKÖTÖZÖTT SZAMARAT ÉS VELE EGYÜTT A CSIKAJÁT; OLDJÁTOK EL ÉS VEZESSÉTEK IDE HOZZÁM. ÉS HA VALAKI BÁRMIT IS SZÓLNA, MONDJÁTOK: AZ ÚRNAK VAN SZÜKSÉGE RÁJUK, ÉS AZONNAL ELENGEDI.

Jézus Krisztus önmagáról, élete vége felőli kijelentése után, és a Zebedeus fiak méltó helyet, kiemelt szerepet áhító kérésének elutasítása után, megérkeztek oda, ahova Jézus nyomába lépve elindultak. Még nem Jeruzsálembe, hanem vele szemközt magasodó Olajfák hegyére. Jeruzsálem falain, kapuin kívülre, de már ott vannak, a város közvetlen közelében.

És valami történik, másképpen, mint eddig. Jézus mindezidáig azok szükségeire felelt, akik hozzá jöttek, segítséget kértek. De most eljött az a pillanat, mikor neki van szüksége rájuk. Hogy teljesülhessen, aminek teljesülni kell. Ő kér valamit, a tanítványaitól. És amit tőlük kér, azt nem kell érteni, elég szavának engedve megtenni. Miért épp azt a kettőt kéri? Kik voltak? Nem tudjuk. Kérdés ezernyi van, biztos volt bennük is. Van értelme azzal foglalkozni. Hogy miért őket kéri, miért általuk akarja azokat a szamarakat? Fontos tudni, miért nekik kell odamenni azokért a szamarakért, miért így kell megkeresni, rátalálni, eloldozni, kérni, elhozni?

AZ ÚRNAK VAN SZÜKSÉGE RÁJUK – ezt kell mondani, hogy elhozhassák, amit Jézus kér.

Kinek lehet ezt magyarázatként, okként, avagy fizetségképpen mondani? Aki ismeri, becsüli azt, akiért odamennek hozzá. Az ő nevében kérik, általa, érte, miatta kérnek. Vajon mit gondoltak, mi foglalkoztatta őket a falu felé haladva, útközben? Indultunk-e már úgy Urunk szavára, hogy bár pontosan megmondta, mi s hogyan lesz, szorongattak önféltő kérdéseink, s alig mertük hinni azt, ami a szavára megtett lépések nyomán teljesülhetett.

Szeretjük, ha szívességet kérnek tőlünk, ha azt jelzik mások, hogy ránk szorulnak? Ugye nem mindegy, ki kér. Van, akinek kérésére rögtön ugrunk, adni, amit kér, és van olyan, akinek ezért-azért nehezen teszünk szívességet. És tán akad olyan is, akitől nem akartunk szívességet kérni, de épp mert megtettük, a másik arra felelő lépése egybeölelhetett minket. Szabadok vagyunk? Engedni a engedelmeskedni az előttünk nyíló lehetőségnek? Tenni, amit tenni lehet, lépni, amit lépni kell azért, amit Isten akar ajándékozni? Mi akadályoz?

MINDEZ PEDIG AZÉRT TÖRTÉNT, HOGY BETELJESEDJÉK A PRÓFÉTA MONDÁSA, AKI ÍGY SZÓLT: MONDJÁTOK MEG SION LÁNYÁNAK: ÍME A TE KIRÁLYOD JÖN HOZZÁD, ALÁZATOSAN ÉS SZAMÁRHÁTON, TEHERHORDÓ ÁLLAT CSIKAJÁN. A TANÍTVÁNYOK ELŐREMENTEK, ÉS ÚGY CSELEKEDTEK, AMINT JÉZUS PARANCSOLTA.

Mindez úgy néz ki, mintha azon a kettőn múlna, ami következik, rajtuk, akik szavának engedve megteszik, amit kér. Miközben olvashatjuk, pontosan kiderül, hogy az Írásnak kell teljesülnie! Értjük? Isten ígélrete teljesül. Ők csupán azok, akik Isten akaratában benne lehetnek, ha bólintanak. Míg ők Jézus kérését teljesítik, közben teljesül az, ami a próféták jövendölése által előre megíratott. Az, hogy ELŐREMENTEK (másik fordítás szerint: Jézus szavára elmentek), voltaképpen azt jelenti, hogy belesimultak Isten akaratába, még mielőtt teljesülni látták volna. Ők legfeljebb a bizonyosság elébe mennek. Ami a teljesülés előtt történik, nem róluk szól, és mégis. Léphetnek az Isten által elrendelt történésért. Akkor is, úgy is, ha ők, akik lépik, amit lépniük kell, Isten tervéről, s a teljesülés módjáról mit sem sejtenek, mit sem tudnak.

Ézsaiás (62:1) és Zakariás (9:9.) próféta jövendölése is erről szól: MONDJÁTOK MEG SION LÁNYÁNAK: ÍME KIRÁLYOD JÖN HOZZÁD… Sion lánya = Izráel népe az, akinek hallania kell arról, hogy a prófécia teljesült, megjött, eljött, itt van, akit Isten ígért. Itt van, megérkezett!

És mi, akik tudunk róla, hogy eljött, tudunk még örülni eljövetelének? Hogy vállalta, lépte azt, amiért jött, azt, amit az Atya bízott rá? Az ember tud róla, de nem figyel, nem lát, nem hall, megy a maga feje, maga elképzelte cél felé, s észre sem veszi, ha másfele, ha elfelé megy.

ODAVEZETTÉK A SZAMARAT ÉS A CSIKAJÁT, MAJD RÁJUK TERÍTETTÉK FELSŐ RUHÁJUKAT ÉS Ő AZOKRA ÜLT. A SOKASÁG NAGY RÉSZE PEDIG FELSŐ RUHÁIT AZ ÚTRA TERÍTETTE, MÁSOK MEG A FÁKRÓL GALLYAKAT VAGDALTAK ÉS AZ ÚTRA SZÓRTÁK. AZ ELŐTTE ÉS AZ UTÁNA MENŐ SOKASÁG PEDIG AZT KIÁLTOTTA: HOZSÁNNA A DÁVID FIÁNAK!

Mintha nem is az készülne, az a keserves próbatétel, amiről Jézus a tanítványainak beszélt, mintha az teljesülne, amiben helyre, szerepre vágytak a tanítványok, mintha az királyság valósulna, szemük láttára. Hozsannázik mindenki, aki látja a bevonulót, s aki hallja a tömeg ujjongó kiáltását, csatlakozik az örvendező menethez. Persze nem mindenki, csak akinek szíve, szabad az ujjongásra. Aki kételkedő szemmel nézi, annak szeme és szíve sötétül…

A szamárháton ülő, és az ujjongó menet az Olajfák hegyéről indult lefelé, lassan haladt, a Kidron völgyön átkelve, a város felé. Mire átlépték a város kapuját, addigra nyilván utcára tódultak, elébük szaladtak, hozzájuk csatlakoztak az emberek, vagy épp fenn a háztetőről lesték a hozsannázókat. Mindenki, látni akarta, mi történik…

Kik voltak azok, akik leterítették elé FELSŐ RUHÁJUKAT? Akik az ágakat szórtak lába elé? Nem tudjuk kik voltak, azt sem hányan voltak, csak azt, hogy kinyílt a szívük, az előttük elhaladó, szamárháton ülő, koronátlan KIRÁLY felé. És bizonyára, akik tudtak, hallottak már jótetteiről, csodáiról, Istenről elmondott szavairól, példázatairól, azok közölték a mellettük állóval, s az ezernyi továbbadott hír, és bizonyság, terjedt, terjedt, betöltötte a várost…

BÓDÁS JÁNOS

      VIRÁGVASÁRNAP

Jeruzsálem felett a nap megáll
meghökkenve, földi fénytől vakon:
pálmák bókolnak, lomb-eső hull,
s könny harmatoz hosszú szakállakon.

Minden arc fénylő, elragadtatott.
Hozsánna száll ujjongva szerteszét.
Száz anya áll az út két oldalán,
feje fölé emelve kisdedét.

A nap csak ámul, szemének se hisz,
és keresi, kit ünnepel a nép?
Nem lát mást, csak egy szelíd alakot,
s egy szamarat, mely bólogatva lép.

Nincs pompa, nincs ékes királyi dísz,
így vonul a szegények Mestere.
szemében könny, szívének fáj az ünnep,
s mellére hajlik bánatos feje,

de mégis Isten, kit csoda kísér,
melyhez hasonlót a nap sohse lát,
hogy úgy fogadjon egy koldust a nép,
mint diadalmas hadvezért, s királyt,

a nép mely porban csúszik, talpát nyalja,
azoknak, akik durván rátaposnak,
a nép, most egyszer! hozsánnát kiáltott
a megvetettnek, az alázatosnak!

ÁLDOTT AKI JÖN AZ ÚRNAK NEVÉBEN! HOZSANNA A MAGASSÁGBAN! ÉS MIKOR

BEMENT JERUZSÁLEMBE, AZ EGÉSZ VÁROS FELBOLYDULT, ÉS AZT KÉRDEZTE: KICSODA EZ? A SOKASÁG PEDIG FELELT: EZ AMA JÉZUS, A GALILEAI NÁZÁRETBŐL VALÓ PRÓFÉTA.

Nem az van feljegyezve, hogy mindenki együtt ünnepelt Jeruzsálemben, hanem az, hogy

AZ EGÉSZ VÁROS FELBOLYDULT… Ami egyszerre jelent hangos, zajos ünneplést, és nyílt botránkozást… KICSODA EZ? – kérdezik, akik még nem találkoztak vele, és azok, akik nem akarják tudni azt, amit rég tudhatnának. A SOKASÁG FELEL… Mit látnak, mit tudnak?

Mire várunk, miit várunk tőle? És mit vár Ő tőlünk? Lehet SZÜKSÉGE ránk? Hisz értünk jött és mi is benne lehetünk abban, ami általa teljesül. Szólíthat? Küldhet? A TANÍTVÁNYOK ELŐREMENTEK… Előre megyünk? Lépünk? Mozdulunk? Merünk az érthetetlen történések közepette küldő szavára, ígéretére támaszkodva lépni? Úgy ahogy a tanítványok, az a kettő, aki nem értette, nem tudta hol kezdődik, miből következik, mivel végződik, amibe lépnek…

Megszólítással, szívünket érintő küldő szóval kezdődhet a „Hit által” (Zsid.11:1.) csodája. Szavára indulhatunk, s engedelmes lépéseink nyomában valósul, születik, amit elkészített. Miénk a bizonyosság, hogy amit ígér, az teljesül? És persze nélkülünk is megvalósulhat amit Ő akar. Ajándék, ha minket szólít, küld. Jelenvalóságáról szól. Élhetünk érte, vele, általa.

ÁLDOTT AKI JÖN… és áldott akit beleölel abba, ami Isten akarata szerint, általa teljesedik.

TÚRMEZEI ERZSÉBET

       HÉTKÖZNAPI HOZSANNA

Ujjongtam feléd én is hozsannát,
Királyom,Jézus.
Ünnepi órák zöld pálmaágát
hintettem eléd.
És Te mentél a Golgota felé....
és Te mentél a Golgota felé.

Jártam aztán a hétköznapok útját
Nélküled,Jézus,
Céltalanok és porosak voltak,
szürkék,sivárak.
Sírva néztem a Golgota felé....
sírva néztem a Golgota felé.

Most újra itt jársz életem útján,
Királyom Jézus,
s hétköznapjaim tarka szőnyegét
odaterítem
értem átszegezett lábad elé...
értem átszegezett lábad elé.

Hétköznapokból ünnepek lesznek
Tevéled,Jézus.
Áldott az út,mert szürke porában
nyomodat látom,
és hozsannázó szívvel követem.
és hozsannázó szívvel követem.

Egész életem koldus szőnyegét
fogadd el,Jézus!
Munkája,harca egyedül Téged
dicsérjen...hiszen
értem mentél a Golgota felé...
értem mentél a Golgota felé.