8. Add meg a te szolgáidnak

Apostolok cselekedetei 4:21-31.

AMAZOK PEDIG NEM TALÁLTAK SEMMI MÓDOT, MIKÉPPEN BÜNTESSÉK MEG ŐKET, AZÉRT ÚJBÓL MEGFENYEGETTÉK, ÉS SZABADON BOCSÁTOTTÁK ŐKET A NÉP MIATT, MERT MINDENKI DICSŐÍTETTE AZ ISTENT AZÉRT, AMI TÖRTÉNT. NEGYVEN ÉVNÉL IDŐSEBB VOLT AZ AZ EMBER, AKIN A GYÓGYÍTÁSNAK EZ A CSODÁJA TÖRTÉNT. MIUTÁN PEDIG SZABADON BOCSÁTOTTÁK ŐKET, ELMENTEK AZ ÖVÉIKHEZ, ÉS ELBESZÉLTÉK MINDAZT, AMIT A PAPI FEJEDELMEK ÉS VÉNEK MONDTAK NEKIK. EZT HALLVÁN, MINDNYÁJAN EGY SZÍVVEL-LÉLEKKEL FELEMELTÉK SZAVUKAT AZ ISTENHEZ ÉS ÍGY IMÁDKOZTAK: URUNK, TE TEREMTETTED AZ EGET, A FÖLDET, A TENGERT, ÉS MINDENT, AMI AZOKBAN VAN. TE MONDOTTAD A MI ATYÁNKNAK, DÁVIDNAK A TE SZOLGÁIDNAK SZAVÁVAL A SZENTLÉLEK ÁLTAL: MIÉRT ZÚGOLÓDNAK A POGÁNYOK ÉS GONDOLNAK HIÁBAVALÓSÁGOKAT A NÉPEK? FELKELTEK A FÖLD KIRÁLYAI ÉS A FEJEDELMEK ÖSSZEFOGTAK AZ ÚR ELLEN ÉS AZ Ő KRISZTUSA ELLEN. MERT VALÓBAN ÖSSZEFOGTAK HERÓDES ÉS PONCIUS PILÁTUS A POGÁ-NYOKKAL ÉS IZRAEL NÉPÉVEL A TE SZENT FIAD, A JÉZUS ELLEN, AKIT TE FELKEN-TÉL, HOGY VÉGHEZ VIGYÉK MINDAZT, AMIRŐL A TE KEZED ÉS TANÁCSOD ELEVE ELVÉGEZTE, HOGY MEGTÖRTÉNJÉK. MOST AZÉRT URUNK, TEKINTS AZ Ő FENYE-GETÉSEIKRE, ÉS ADD MEG A TE SZOLGÁIDNAK, HOGY TELJES BÁTORSÁGGAL HIR-DESSÉK A TE IGÉDET. NYÚJTSD KI KEZEDET, HOGY GYÓGYÍTÁSOK, JELEK ÉS CSO-DÁK TÖRTÉNJENEK A TE SZENT FIADNAK, A JÉZUSNAK NEVE ÁLTAL. AMINT ÍGY KÖNYÖRÖGTEK, MEGRENDÜLT AZ A HELY, AHOL ÖSSZEGYŰLTEK, ÉS MEGTELTEK MINDNYÁJAN SZENTLÉLEKKEL ÉS AZ ISTEN ÍGÉJÉT BÁTORSÁGGAL HIRDETTÉK.
_______________________________________________________________________

Hétfőn és kedden este vetítettek egy filmet, mely egy századforduló táján élő orvos életéről szólt. Az első részt véletlenül néztem meg, a másodikat már azzal az érdeklődéssel, melyet a látott rész keltett bennem. Mi ragadott meg? Annak az orvosnak megmagyarázhatatlan módon ébredő részvétele mások bajában, a nyomorultakért mindent feláldozni kész, lépést szülő, irgalmas szeretet. A film Giuseppe Moscati dr életéről szól. Vajon miért zavaró az ifjú orvos tettrekészsége, tudásszomja professzorai szemében? És az a professzor, akinek meg-tetszik, aki maga mellé hívja a kórházba, laboratóriumába, az miért éppen őt választja? Azt is mondja neki, ha ilyen lelkes és odaadó marad, számolnia kell azzal, hogy kollégái utálni fogják, mert odaadása irigységet ébreszt bennük, de ő maradjon ilyen, ne változzon meg!

AMAZOK PEDIG NEM TALÁLTAK SEMMI MÓDOT, MIKÉPPEN BÜNTESSÉK MEG ŐKET, AZÉRT ÚJBÓL MEGFENYEGETTÉK, ÉS SZABADON BOCSÁTOTTÁK ŐKET A NÉP MI -ATT, MERT MINDENKI DICSŐÍTETTE AZ ISTENT AZÉRT, AMI TÖRTÉNT. NEGYVEN ÉV-NÉL IDŐSEBB VOLT AZ EMBER, AKIN A GYÓGYÍTÁSNAK EZ A CSODÁJA TÖRTÉNT.

Miért fogták el, miért vallatják, miért vonják felelősségre, s miért fenyegetik a tanítványokat a papok, az elöljárók, a farizeusok? Őket, kik egy beteg emberen könyörülve új reményt adtak, Isten segítségét kérve segítettek, gyógyítottak. Miért kerestek vádat ellenük? Mert az, hogy NEM TALÁLTAK SEMMI MÓDOT, MIKÉPPEN BÜNTESSÉK MEG ŐKET…keresést feltéte-lez. És itt a probléma, itt a beteg pont. Miféle érzés indította, miféle indulat kényszerítette a nép elöljáróit arra, hogy büntetnivalót keressenek, ellenük szóló tényt, vádat találjanak?

„A farizeus, legsúlyosabb vétkét is valamiféle erény nevében, látszatában követi el… mások megítélése, bírálata igazi lételeme… erényt kovácsol vétkéből… jogot formál az ítélkezésre. A megoldhatatlan eset, a farizeus. Az, aki képtelen szembesülni képmutatásával… képtelen az önmagával való szembenézésre…” Pilinszky János - Szög és olaj

Ez a kulcsa minden farizeusságnak. Erényt kovácsol vétkéből… Mivel tudja becsapni saját magát? Komolyan veszi a látszatot, azt, ami látszik. Magára és másokra nézve is. Mindent tudni akar, ami mások által tudható, s nem akar tudni arról, ami nem lett egészen nyilván-való. A jónak ítélt dolgokba, isteni rendbe, örök törvénybe kapaszkodik, s érezteti ezek iránti felelősségét, de csak betű szerint, ösztönösen-görcsösen vigyáz arra, ami látszik…

PILINSZKY JÁNOS MERÉNYLET

Megtörtént, holott nem követtem el,
és nem történt meg, holott elkövettem

„Apostoli kettős kereszt: érvényes, amit Baader a keresztényről mond, hogy nem csak a világ az ő keresztje, hanem ő is a világ keresztje… Gonosztevő? Őrült?... A farizeus… szemében szükségképpen az! …A teória hozzá: Teremtsünk embert és világot képünkre és hasonlatos-ságunkra, hogy mi legyünk mértéke és oka mindennek, ami létezik…” Szabó Lajos

Miért engedik szabadon őket? A NÉP MIATT… Nem azért mert végül belátták a belátható igazságot. Miért félnek a néptől? Azoktól, akiket amúgy személyenként semmibe vesznek? Mert a közvélemény, a népszerűség, a megbecsülés (mindegy, hogy jogosan kapják, vagy sem) roppant fontos nekik. Az, amit hivatalosan mondanak róluk. Nem az igazságnak, nem a szeretetnek, nem a jogosságnak, hanem az elismertségnek, hanem a valakiségnek, saját szerepüknek rabjai. Nem engedhetik, hogy bárki azt gondolja, azt mondhassa róluk, hogy nem ismerik el, nem becsülik Isten erejét. Pedig nyilvánvalóan nem becsülik, tudni se, látni se akarják! Ám a csoda, csoda, s a nép azt hiszi Isten felől, és a tanítványok felől, amit akar.

MIUTÁN PEDIG SZABADON BOCSÁTOTTÁK ŐKET, ELMENTEK AZ ÖVÉIKHEZ, ÉS EL-BESZÉLTÉK MINDAZT, AMIT A PAPI FEJEDELMEK ÉS VÉNEK MONDTAK NEKIK. EZT HALLVÁN, MINDNYÁJAN EGY SZÍVVEL-LÉLEKKEL FELEMELTÉK SZAVUKAT AZ IS-TENHEZ ÉS ÍGY IMÁDKOZTAK: URUNK, TE TEREMTETTED AZ EGET, A FÖLDET, A TENGERT, ÉS MINDENT, AMI AZOKBAN VAN. TE MONDOTTAD A MI ATYÁNKNAK, DÁ-VIDNAK A TE SZOLGÁIDNAK SZAVÁVAL A SZENTLÉLEK ÁLTAL: MIÉRT ZÚGOLÓD-NAK A POGÁNYOK ÉS GONDOLNAK HIÁBAVALÓSÁGOKAT A NÉPEK?

Mi történt, hova mentek, kik közé, amikor SZABADON BOCSÁTOTTÁK ŐKET? Azokhoz, akikhez Isten irgalmába, szeretetébe, Krisztus megváltásba vetett hitükkel egybetartoztak.
ELBESZÉLTÉK MINDAZT, AMIT A PAPI FEJEDELMEK ÉS VÉNEK MONDTAK NEKIK… Hisz csoda volt, hogy szabadon engedték őket, igen, újabb csoda történt a gyógyítás után…
Hálát adtak, fejet hajtottak, és erőt kértek…

Mitől, hogyan válik az emberi szint istenivé? Mit jelent az, hogy FELEMELTÉK SZAVUKAT?
A hívő ember szüntelen Isten felé törekszik, de képes-e égi magasságokba emelni szavait? Miféle emelkedés ez? Meddig emelünk mi, s honnantól Isten? Mi visz magam fölé, Ő elé?

„…A kérő ima természete nem azonos a földi kéréssel, mely legtöbbször… valamiféle mástól szennyes… A kérő imádság, amennyiben csakugyan eljut az imádságig, szinte automatiku-san veti ki kérései homokzsákjait, hogy végül eljuthasson abba az egyetlen magasba, ahol – mindazonáltal ne a mi kérésünk és akaratunk teljesedjék, hanem az övé…
Mi is történik amikor imádkozunk? …Ha a sötétségre, a fölfog-hatatlanra bízom magamat, előbb-utóbb fölébredek. Ha csak a belátható világba kapaszkodom, előbb-utóbb kifulladok… Azt hiszem, egy ellentmondásokkal teli, megtévesztően világos és megtévesztően sötét vi-lágban… az imádságban egyszerűen visszatalálunk… a bizalomba… Istenem, mondjuk a küszöbön állva, egyedül benned van reményünk. Én vagy túl elnéző, vagy túl kegyetlen va-gyok önmagamhoz. Bocsáss meg! Ölelj magadhoz!...” Pilinszky János – Szög és olaj

Hogyan imádkoztak a hazatérők? MINDNYÁJAN EGY SZÍVVEL-LÉLEKKEL … Igen, az igazi szívbéli egység, az egyet akarás (egyedül az Isten akaratának akarása) ajándéka mindig ez: FELEMELTÉK SZAVUKAT AZ ISTENHEZ… Mert mind jelenlétére vágytak, elnyerték. Nem ők emelték fel önmagukat, és mégis abból következett, amit együtt akartak, vágyni mertek…

Miért idézik imádságukban Dávid szorongató kérdéseit? MIÉRT ZÚGOLÓDNAK A POGÁ-NYOK ÉS GONDOLNAK HIÁBAVALÓSÁGOKAT A NÉPEK? Mert ugyanazt élik meg. Isten velük van, dacára annak, hogy rossz történhet velük, de megértik, készek érteni, hogy épp ez az oka annak, hogy azok, akik birtokolják a hatalmat, a vezető szerepet (csak az isteni áldás nem övék, épp ennek hiánya miatt), ellenségeikké lesznek. Bizonyítani akarnak…

„Mindenki tanít. Vagy ha pillanatnyilag nem is veszi a fáradtságot hozzá, követeli tanítására való jogának feltétlen tiszteletben tartását…Ha a tudatlan tanítani, s a beteg gyógyítani akar, akkor nincsen meg a gyógyuláshoz való akarat. A gyógyulás megrázkódtatásaitól való féle-lem erősebbnek bizonyul a betegség szenvedéseinél. Bizonyos betegségekhez hozzátarto-zik a betegséghez való ragaszkodás…” Szabó Lajos Vezess, vagy kövess

Aki görcsösen ragaszkodik a maga igazához, aki azt hiszi, senki más nem lát jól, csak ő, talán nem is tudja, de beteg a lelke. Nem akar mást látni, mint amit tud, nem akar változni, ragaszkodik saját szokásaihoz, nem akar másokat érteni, nem akar alkalmazkodni… Féle-lem blokkolja, félti magát, jogait, szerepét, vagyonát, és ezért bezárul, megáll a fejlődésben.

Az általam említett film főszereplőjét azért marasztalják el, mert több időt szán egy-egy be-tegre, mint ahogy előírták, hogy munkaideje után is ott marad a beteg mellett, hogy nem mond le azok életéről, akikre nézve még lát reményt… Azok utasítják őt rendre, akik szert tettek a tanár szerepre, és felháborítónak találják, ha valaki másképp éli, gondolja, mint ők…
Miképpen boldogul élete során ez a tehetséges, önzetlen, és miképpen a kevésbé tehetsé-ges, ám tehetősebb körökből való, karrierért lépegető? Mit veszít (mit nyer) a betegekért, hi-vatásáért mindent feláldozó, és mit nyer (mit veszít) a csak magáért lépő, saját céljaiért élő?

FELKELTEK A FÖLD KIRÁLYAI ÉS A FEJEDELMEK ÖSSZEFOGTAK AZ ÚR ELLEN ÉS AZ Ő KRISZTUSA ELLEN. MERT VALÓBAN ÖSSZEFOGTAK HERÓDES ÉS PONCIUS PILÁTUS A POGÁNYOKKAL ÉS IZRAEL NÉPÉVEL A TE SZENT FIAD, A JÉZUS ELLEN, AKIT TE FELKENTÉL, HOGY VÉGHEZ VIGYÉK MINDAZT, AMIRŐL A TE KEZED ÉS TA-NÁCSOD ELEVE ELVÉGEZTE, HOGY MEGTÖRTÉNJÉK.

Milyen összefogás láncolatában halt meg Krisztus? Miért tehették vele? Mert így teljesült Isten akarata? Van különbség az isteni mentő szándék és az ezt egész más okból teljesítő emberi akarat között? KEZED ÉS TANÁCSOD ELEVE ELVÉGEZTE, HOGY MEGTÖRTÉN-JÉK…Isten tudta mit akar. Ők nem azt akarták. Nem kérdezték Istent, nem kívántak emlé-kezni akkor arra, ami előre megmondatott. Saját érdekeik, indulataik szerint léptek, miközben Isten szeretetének, irgalmának megváltani akaró szándéka teljesedett… Van mentségük? Miféle mentség? Ki által van és lehet? Általa, ki felelőssé lett, beteljesítette Isten akaratát…

Emlékszünk Jézus imádságára a kereszten? „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek…” Lukács 23:34. Jézus Krisztus látja lelki vakságukat, érti az ebből szü-lető, ellenséges, gyilkolni kész indulatot… Ha a farizeusok bűnét Isten elrendelésével akarjuk igazolni, s őket vád alól felmenteni, akkor téves úton járunk. Ha nincs bűnlátásuk, ha nem bánják tettüket, megbocsáthatatlan marad, amit saját akaratuk szerint tettek.

Mi volt Isten szándéka? Megváltás, Krisztus önként vállalt halála által. Mi volt az írástudók szándéka? Gyilkosság, felelősség vállalása nélkül. Miféle Atya, aki Fia halálát elhatározta?

Önmagát osztó, Fiában értünk odaadó. Miféle megbízottak az írástudók, akik mindebből semmit nem látnak, a messiási jövendöléseket ismerve sem értenek, s elteszik az útból mindazt, amire, akire nézve szereppel bíró megbízottak?

Amit Isten elhatározott, amit akart, amit Krisztus vállalt, amire nézve életét adta, az nem az volt, amit a farizeusok akartak, elhatároztak, végrehajtottak. De a történésekben benne volt, mindkét akarat és szándék. Lehet ugyanabban a történéssorban lenni, más és más akaratot teljesítve benne lenni, és nem abban lenni… Ugyanazt érik el? Mit akartak a farizeusok? Ö-rökre elhallgattatni Jézus Krisztust. Úgy tűnik elérték, amit akartak? Isten is ezt akarta? Nem!
Amit Isten akart, az minden emberi akaráson és lehetőségen túl van. De Krisztus tudta, vál-lalta azt, ami rá volt bízva. De Isten akarata nem az ő halála, hanem a megváltás volt, ezért Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Így nyitott utat a menny felé, a bűnbe, kárhozatba vesző ember számára. Erről a farizeusok sem tudni, sem hallani nem akartak.

MOST AZÉRT URUNK, TEKINTS AZ Ő FENYEGETÉSEIKRE, ÉS ADD MEG A TE SZOL-GÁIDNAK, HOGY TELJES BÁTORSÁGGAL HIRDESSÉK A TE IGÉDET. NYÚJTSD KI KE-ZEDET, HOGY GYÓGYÍTÁSOK, JELEK ÉS CSODÁK TÖRTÉNJENEK A TE SZENT FIAD-NAK, A JÉZUSNAK NEVE ÁLTAL. AMINT ÍGY KÖNYÖRÖGTEK, MEGRENDÜLT AZ A HELY, AHOL ÖSSZEGYŰLTEK, ÉS MEGTELTEK MINDNYÁJAN SZENTLÉLEKKEL ÉS AZ ISTEN ÍGÉJÉT BÁTORSÁGGAL HIRDETTÉK.

Mit kérnek egy szívvel, egy lélekkel? Ahhoz kérnek erőt, bátorságot, ami rájuk van bízva! ADD MEG A TE SZOLGÁIDNAK… Nekik, akik hozzá tartoznak, adja meg azt, ami elevenít, éltet, gyógyít, adja nekik, akiknek ez nincs, sosem lesz birtokában. Mit kérnek? Hogy csata-sorban maradhassanak Krisztusért, hogy merjenek bizonyságot tenni, merjék életüket koc-káztatni, másokért odaadni… ahogy Mesterük tette.

Sosem felejtem el azokat a tapasztalásokat, mikor mintegy kinyílt a menny, a történéseket, mikor ráébredtem, hogy Isten lépett, arra felelve, amit egészen rábíztam, amit Tőle vártam. Csak az akaratára szabad szívben születik bizonyosság. Amikor múlt év végén együtt, egy szívvel imádkoztunk kétségbeesett, betegsége miatt végtelen szomorú, reményét vesztett lányunkkal, nem tudtuk, mi Isten akarata, de rábíztuk. Egy hét múlva azt mutatta a vizsgálat, hogy nyoma sincs a betegségnek, és néhány hét múlva már annak örülhettünk, hogy áldott állapotban van. És ezen a héten megszületett a kisfiuk…Mindenható Úr a mi Istenünk…

Aki Isten szeretetének rabja, az készen áll, szabad arra, hogy küldjék, lehet eszköze Isten-nek Szentlelke által, hogy a másikat, aki bajban van, halálán van, megajándékozhassa hittel.
Van a már említett filmben egy jelenet. Az a professzor, aki Moscatit szereti, aki látja és érté-keli elkötelezettségét, a hitéről nem hajlandó tanítványával beszélni. Képtelen hinni Isten lé-tezésében. Épp mert látja az értelmetlen szenvedést, az emberi kiszolgáltatottságot… Egy nap az egyetemi katedránál váratlanul összeesik, rosszul lesz. Utolsó perceit éli, egyszer csak meglepetten veszi észre maga mellett szeretett tanítványát, Moscatit. - Honnan tudtad? – kérdezi tőle? – Küldtek – feleli ő, aki hirtelen otthagyott csapot, papot, s ide, hozzá, futott…

Miközben könyörögtek egy szívvel, egy lélekkel…MEGRENDÜLT AZ A HELY… Éltünk meg már ilyet? Mikor minden jelentőségét veszti, mikor mindenek fölébe emel az Isteni szeretet, amikor érezzük, ott vagyunk a tenyerén?! MEGTELTEK MINDNYÁJAN SZENTLÉLEKKEL

Édesapám tartotta hétvégén a testvéri találkozón, a születésnapi áhítatot. A Szentlélek mun-kájáról beszélt, ahogyan megérinti és betölti az ember szívét. Különös kifejezést használt, s bár igen esendő, hangja erőtlen, szava megütötte szívemet. Így mondta az apostolokról: „A Szentlélek megszállta a szívüket…” Hogyhogy megszállás? Miféle? Vágyunk ilyenféle meg-szállásra? Amiben azt kell tennünk, amit a Szentlélek diktál, oda kell mennünk, ahova küld, azt kell mondhatjuk, amit ránk bíz? Merünk mi ilyen teret adni, kínálni a Szentléleknek?