Irigykedve nézzük a tudományos-fantasztikus filmeket, ahol a főhős bekap egy csodapirulát, és menten megváltozik az élete. Egyetlen pirula, ami után az ember megláthatja az igazságot és a valóságot, amely a hitetett látszatvilág mögött rejlik. Egy kapszula vagy eljárás miniatürizál és fenntarthatóbb világba juttat, mint ahogy láthatjuk egy januárban megjelenő amerikai mozifilmben, Matt Daemonnal a főszerepben (Kicsinyítés).

Egy kis bogyó, és az ember szuperhőssé, mindent túlélő, legerősebb emberré változik. De jó lenne, ha nekünk is lenne ilyen csodabogyónk! Vágyunk arra, hogy elgyötört tagjainkat egy szempillantás alatt ismét erővel tudjuk feltölteni, hogy a kihívásokat és a ránk nehezedő feladatokat azonnal megoldjuk. Az időt és tevékenységet „szupernagyi” módjára kívánjuk felgyorsítani; csak térülünk- fordulunk, és minden kész.

Sportolók álmodoznak a csodaszerről, mely egy pillanat alatt megsokszorozza az erőt és a teljesítményt, s bár a tudomány ezt lehetővé is tenné, a szabályok nem engedik.

Év elején sokan tesznek fogadalmat, hogy az ünnepek utáni túlevést követően hogyan szabadulnak meg napokon belül a súlyfeleslegtől. Januárban számtalan fogyást ígérő „csodaszert” adnak el a kereskedők. Néhány tabletta, és máris jön az óhajtott karcsúság. Azt ígérik, hogy ezzel igazán önmagad lehetsz az új esztendőben.
Ma elvárják tőlünk a folyamatos fejlődést, a nagyobb teljesítményt és mindehhez fülig érő mosolyt, fitt megjelenést és kisimult ráncokat. Mit tehetünk ebben a dübörgő-rohanó tempóban? Készítsen valaki egy csodabogyót, azt beveszem, és megoldódik minden (nem érdekel milyen áron). Mondja meg valaki, hogyan lehet bírni ezt az iramot, hogyan kell csinálni, és úgy teszem. Vagy állítsátok meg a világot, mert ki akarok szállni!
Kattog bennünk a hogyan tovább...
Budapesten egy konditerem falán sok motiváló gondolat olvasható, ami a testépítőket átlendítheti a holtponton. Az elmúlt hónapokban sokszor eszembe jutottak ezek a gondolatok, amikor ott izzadtam az edzőteremben: nem akkor állok meg, amikor fáradt vagyok, hanem akkor, amikor elvégeztem a napi penzumot. Ízlelgetem magamban a mondatokat miközben küzdök a súlyokkal. Természetesen a sportról, a kitartásról szólnak. De  vajon távolabbra is mutatnak? Nyilván igen. Ezekkel a biztató gondolatokkal a kitartásig eljuthatunk. De ez lenne a végcél, összeszorítom a fogam és továbbcsinálom?!

Továbbgondolva eszembe jutott egy régen olvasott ige. Így hangzik:

Az ige mindkét része fontos és elválaszthatatlan: kitartással és Jézusra nézve. Ha ezt a két részt elszakítjuk egymástól, csapdába esünk. Fontos a kitartás és a fogat összeszorító újrakezdés. Amikor kizárólag önmagunkban hiszünk, elfogyhat az utolsó idő- és erőtartalék.
Ha a hit fejedelmét elválasztjuk kapott ajándékainktól, erőforrásainktól, képességeinktől és a kitartás lehetőségétől, kudarcot vallhatunk. A Krisztus-szemlélés időről időre elengedhetetlenül fontos állomás, de nem a végállomás. A győzelem ízét csak akkor érezhetjük meg, ha hitünk mellé cselekedeteket is ragasztunk.

Hiszem, hogy urunk győzelmet készít nekünk az új esztendőben, amikor őt szemlélve és a tőle kapott ajándékainkkal élve futjuk meg az előttünk lévő küzdőteret.

Találunk-e csodabogyót az új esztendőben? Nem tudom.
Találunk megújulást és erőforrást? Krisztusban és ajándékaiban igen.
Isten adjon kitartásban és Krisztus-szemlélésben gazdag új esztendőt.

Szabó Ferenc
lelkipásztor, dunamelléki főjegyző