A keresztyénség munkaprogramja

A világuralomért jelenleg gyűlölködő harcot folytató két hatalom közül tehát, úm. a nemzeti eszme és az osztályeszme közül egyik sem alkalmas arra, hogy a lelkek mélyén lappangó belső válságot megoldja, és ezáltal a világnak a rég óhajtott békességet megszerezze: erre egyes-egyedül a keresztyén eszme, vagy világosabban mondva a Jézus ereje képes. Ily körülmények között most már komolyan fel kell vetni a kérdést, vajon nem volna- e ideje, hogy végre a keresztyénség vegye kezébe a világ e kínos kérdésének megoldását?
Hiszen végre is, akármit beszélünk, a jelenleg ismert hatalmasságok között erre egyedül ő hivatott, és azért a sok szenvedésért, amibe oly mélyen belebonyolódtak a népek, egyedül ő a felelős. Most, mikor a jövő képe, mondjuk ki, rémképe már oly fenyegetően mered elénk; ezt a kötelességet és ezt a felelősséget már nem lehet elhárítani semmivel.



Tudom, mit szokás mondani. Hogy a keresztyénségnek nemcsak nem feladata, hanem neki nem is szabad a világ gyakorlati politikájába, társadalmi, gazdasági kérdéseinek csalafintaságaiba magát beleártani. Hát jól van; nem szabad. Hiszen eddig is az volt a baj, hogy nagyon is beleártotta magát. De én nem ezt akarom. Sőt! Azt szeretném, hogy a keresztyénség minden külső, világi szövevényből, amibe most látszólag reménytelenül bele van bonyolódva, egy elhatározó lépéssel kiszabadítsa magát, és teljes erővel lásson tulajdonképpeni feladatához: a lélek belső átalakításának munkájához. Nincs itt szükség semmiféle bölcselkedésre, ügyeskedésre, semmiféle politikára, mert egy a szükséges dolog: az újjászületés. De nézzük meg az összes felekezetek gyakorlati munkaprogramját, ideértve valamennyi szektát is: az újjászületés hányadik pont benne? Még szóval is (hát még tettel!) az utolsó. Legtöbbször annyira utolsó, hogy ebben az életben sor sem kerül rá. Hát ez baj. Ezen kell segíteni.
Jézus azzal kezdte prédikálását: "Térjetek meg" (Mt 4,17); és azzal végezte: "bízzatok: én meggyőztem a világot" (Jn 16,33).
Ez az igazi keresztyénség igazi munkaprogramja.

Kis Tükör, XXII. évf.
(1932. november 19.)
20. sz. 77–78. o.

Újra megjelent a Beszéljünk nyíltan c. kötetben, 2003 Koinonia Kiadó, Kolzsvár.