Baán Katalin több mint egy évtizede dolgozik a számára kedves technikával: a hagyományos, analóg fényképezést a digitális utómunkával ötvözi. Még fiatalon ihlették meg a hatvanas-hetvenes évek fordulójának fekete-fehér, újhullámos képei. Az akkori polgárpukkasztó, ellenálló fotók is montázstechnikával készültek. Baán Katalin ma ugyanezzel a merészséggel kattint egyet, megállítja a képet, és ekkor már tudja, hogyan kerül rá a következő. Mindent fejben őriz meg, és míg elő nem hívja, nem látja, hogy sikerült-e a fotó. A Református Zenei Fesztiválon ezekkel a szavakkal méltatta a fotóművész képeit kolléganőnk, Jakus Ágnes, a Parókia portál újságírója. Baán Katalin kiállításának képeit a Zsoltárok könyve ihlette, erről beszélgettünk mini interjúnkban a fotóművésszel.

A kiállítás megnyitóján azt mondta Jakus Ági, hogy a fotózás a pillanat művészete.

Meglátni és megörökíteni valamit csupán egy pillanat műve, ezért valóban a pillanat művészete. Mégis jóval több ennél, hiszen az ember jártában-keltében sokat gondolkodik, és szép sorban megszületnek az ötletek, tehát nem csak annyi a dolgom, hogy megnyomok egy gombot. Az alkotás pillanata különös, kegyelmi állapot, amikor egyszerre érzek, látok és kattintok, úgy hogy közben nincs bennem semmi öncélúság.

Sok ilyen pillanat adódik az életben?

Rengeteg, hiszen most is jár a szemem, körbenézve sok témát, képet látok magam előtt. Akár egy négyzetméteren belül is lehetne száz fotót is készíteni.

A kiállítását a Biblia leghosszabb könyve ihlette. A Zsoltárok könyve kedvesebb a szívének, mint a Szentírás többi szakasza?

Abban a tekintetben igen, hogy a Zsoltárok könyve képiesíthető. Ez egy imádság, ami tele van gondolatokkal, érzésekkel, megmutatja az emberi élet minden oldalát, a gyarlóságunkat, az esendőségünket, azt, hogy egyszerre vagyunk jók és rosszak, szépek és gonoszok, bennünk van az öröm és a bánat, a sírás és a nevetés, és tudjuk, hogy van számunkra feloldozás. Ősi református család sarja vagyok, nagyanyai ágon mindenki kántortanító volt nálunk, így talán belém is van kódolva mindez a tudás.

Imádságainkban Istenhez szólunk, kapcsolatot létesítünk vele. A most kiállított képei hogyan hoznak minket kapcsolatba a Teremtővel, valamint önnel, a képek alkotójával?

Profánul hangozhat, amit mondok, de Isten bennem van. A Zsoltárok könyve által kapcsolatba kerülök Istennel és önmagammal is.  A képeim rólam szólnak, az érzéseimről, a gondolataimról, amelyeket az imádság által kiközvetítek, megmutatok. Hasonló lehet ez ahhoz, mint amikor egy gyönyörű igehirdetést hallgatok. Ilyenkor sokszor pontosan tudom, hogy amit a lelkész, vagy lelkésznő mond, az rólam szól. Érdekes módon azonban a templomban mellettem ülő is ugyanezt éli meg, vagyis hogy róla szól. Ha jó a közvetítőlánc, akkor mindig úgy érezzük, hogy személyesen hozzánk szól Isten. Így válhat híddá a lelkipásztor, és a képeim által híd lehetek én is. Ez az én utam.

Igen, az egyik út éppen itt van a mellettünk kiállított képen, de ez inkább rögös, mint sima.

Rögös volt az utam, és ezért is van összetettség bennem. Harmincöt évig ittam, egy terápia szabadított meg az alkohol rabságából. Amit megéltem az örömöktől a szenvedésig, nem múlik el nyomtalanul, de felesleges lenne mindig ezen rágódni és erről beszélni. A történetem lenyomata mindig megmarad bennem és megjelenik az egyik képen, a mai életem pedig egy másikon. Ez a kettősség jellemez.

A mostani kiállítás négy év munkájának a termése. Gondolom, eredetileg nem úgy készültek, hogy lesz belőlük egy sorozat a Zsoltárok könyvéről, hanem később értek azzá.

Ez pontosan így történt. Egyszer Gacsályi Zsolt tiszteletes barátom az egyik képre nézve így kiáltott: te Kati, hiszen ez egy zsoltár!  Ez a kijelentés számomra felhívás volt a keringőre. Nagyon szeretem, amikor ehhez hasonlóan kapok egy gondolatot, ihletettséget az alkotáshoz. Attól fogva minden nap gondoltam erre, olvastam a Bibliát, és ahogy közel engedtem magamhoz a Zsoltárok könyvét, már láttam is, hogy melyik imához milyen fotó illik. A képeket gondosan átnéztük, átválogattuk Bodó Sárával és Szegváriné Valikával, és igyekeztünk kiválasztani a megfelelő szövegeket. Levegőbe beszélés helyett a valóságot akartam megmutatni.

Fekete Zsuzsa
Képek: Füle Tamás

Baán Katalin fotóművész képei július 2017. július 16-tól augusztus 16-ig a Kecskeméti Evangélikus Templomban láthatók. A képeket a balatonföldvári Kőröshegyi Református Templomban is megtekinthetik 2017. július 30-tól 2018 júniusáig.