Márk evangéliuma - 14. A túlsó part

Új szövetség - Márk evangéliuma 4:35-5:1.


ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK MÉG AZNAP ESTE: MENJÜNK ÁT A TÚLSÓ PARTRA. ELBOCSÁTOTTA TEHÁT A SOKASÁGOT, ŐT PEDIG MAGUKKAL VITTÉK, ÚGY, AMIT A HAJÓBAN VOLT; DE MÁS HAJÓK IS VOLTAK VELE. AKKOR NAGY SZÉLVIHAR TÁMADT, A HULLÁMOK BECSAPTAK A HAJÓBA, ÚGYANNYIRA, HOGY MÁR-MÁR MEGTELT. Ő PEDIG A HAJÓ HÁTULSÓ RÉSZÉBEN A FEJALJON ALUDT. ÉS FELKELTETTÉK ŐT, ÍGY KIÁLTVA: MESTER, NEM TÖRŐDÖL VELE, HOGY ELVESZÜNK? FELSERKENT, ÉS MEGDORGÁLTA A SZELET, ÉS AZT MONDTA A TENGERNEK: HALLGASS, NÉMULJ EL! ÉS ELÁLLT A SZÉL, ÉS LETT NAGY CSENDESSÉG. ÉS ÍGY SZÓLT NEKIK: MIÉRT VAGYTOK ILYEN GYÁVÁK? HÁT NINCS HITETEK? ÉS NAGY FÉLELEMMEL MEGFÉLEMLETTEK, ÉS EZT MONDTÁK EGYMÁSNAK: KICSODA EZ, HOGY MIND A SZÉL, MIND A TENGER ENGEDELMESKEDIK NEKI? ÉS MEGÉRKEZTEK A TENGER TÚLSŐ PARTJÁRA...

                                                                                                                      

Valaki, akivel életemben először, Széplaki Kálmán temetésen találkoztam, azt kérdezte akkor tőlem, ismerem-e azt a bajai református lelkészt, aki orosz hadifogságban volt. Mondtam, ki volt itt Baján a lelkész, amikor én idekerültem. Igen, talán ő az, szeretne többet tudni róla - válaszolta. Segítenék neki? Meglepve kérdeztem tőle, miért érdekli? - Olvastam egy könyvet - felelte -, melyben őt emlegetik, az keltette fel az érdeklődésemet. Mindjárt a kötet címét, és szerzőjét kérdeztem tőle: Adolf Wunderlich: Újszövetségemmel Szibériába...

Egy hét múlva, mikor találkoztunk, kezembe tette a könyvből kézzel kimásolt részt Koszta Istvánról, a sorokat, melyek fontossá lettek számára. Meghatott odaadása, kézírását rögtön elolvassam. És igen, még aznap este megrendeltem a könyvet az Internet Antikvárium oldalán, ahol rátaláltam. És most itt van a kezemben, mert épp ma megérkezett...

ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK MÉG AZNAP ESTE: MENJÜNK ÁT A TÚLSÓ PARTRA. ELBOCSÁTOTTA TEHÁT A SOKASÁGOT, ŐT PEDIG MAGUKKAL VITTÉK, ÚGY, AMIT A HAJÓBAN VOLT; DE MÁS HAJÓK IS VOLTAK VELE.

Először egy kifejezést hadd emeljek ki a felolvasott részből: MÉG AZNAP ESTE... Mire utal ez a pár szó? Hogy közvetlenül azután történt, mikor Jézus Krisztus, a példázatokban és azok magyarázatában Isten országa felől beszélt nekik, mely szemük elől rejtve van, de van, értük elrejtett ajándék, mely nyilvánvalóvá lehet. Még aznap este kipróbálhatták, mérhették, mit ér a számukra az, amit hallottak. Mert kevés hogy hallom, kevés, hogy megértem, csak az azt követő események, történések közepette derül ki, hogy a lelkemet érintő szó, üzenet, egy akaratlan adódó helyzetben, lehet-e valóságos tapasztalássá számomra?

TÚLSÓ PART... A már többször emlegetett feledhetetlen temetés igéje is ez a történet volt, s azt mondta a temetés szolgálatát végző lelkész, hogy a túlsó part felé indulás alkalom, a tanítványok számára, hogy felfedezzék Isten országát, amiről annyit hallottak...Azt mondta, hogy mi, akik Jézushoz csatlakozunk, mind a TÚLSÓ PART, Isten országa felé indult állapotban élünk. Akitől búcsúztunk, annak élete tele volt ilyen próbával...de a börtönben való megszólítás után bármi jött, mindvégig hűségesen kereste, követte Urát.
Milyen jó hálát adni érte, aki most oda érkezett, a TÚLSÓ PARTRA, a temérdek próba közben mindent, mindent Atyjára mert bízni. Merjük minden kérdésünket, gondunkat rábízni?
Útközben jöhet vihar, jöhet kilátástalan helyzet, tehetetlen birkózás... ez mind alkalom, a próba lehetősége, Krisztus által, hit által megmaradni...

Talán furcsának, nem ideillőnek tűnik Túrmezei Erzsébet kislány-önmagáról szóló verse, de talán mégis, hisz nekünk is Isten oltalmazó szeretetébe kéne ajánlani életünket, kincseinket.


TÚRMEZEI ERZSÉBET
                     A HATOS

Repültem, mert az öröm szárnya vitt.
- Gyerekek, gyertek, kaptam valamit.
Édesanyám úgy adta énnekem:
Végy, amit akarsz rajta, gyermekem. -
Kitaláljátok? Egy ezüsthatos!
Elrejtőztünk hamar az illatos
jázminbokrok közé, s kincsemet
csodálva nézték ámuló szemek.
Nos, mit vegyek?- Babát, egy kékszeműt!
- Ó van nekem, s azt látni mindenütt.
- De én egy csodaszépet láttam ám.
Csak nekem lenne egy olyan babám!
Aranyhajú, bíborba öltözött!
Talán királynő a babák között!
- Én krumplicukrot vennék, nem babát,
- vélekedik a második barát.
- A harmadik is lelkendezve szól;
léggömböt, pirosat, zsiráfosat!
A negyedik is tanácsot ad.
Ennyi tanáccsal mit kezdjen a szív?
Édesanyám már vacsorára hív.
Talán megálmodom, mi volna jó?
Mit is mondott a Pista? Gőzhajó?
Hisz a folyóra úgyse mehetek
játszani, mint a többi gyerekek.
Léggömb? Az elszáll s akkor mi marad?
Cukor? Hisz megennénk egy nap alatt.
- Mi bajod gyermek? - kérd édesapám. -
Nem eszel, nem szólsz, beteg vagy talán?
A fejem rázom és csak hallgatok.
Csatáznak bennem a gondolatok.
Éjjeli álmom is mi volna más
ilyen nap után, mint a folytatás!
Mint akinek a baja, gondja sok,
felébredek, mikor a kakasok.
Magam az ágyban hányom és vetem.
Fénylő kincsemet megnézegetem.
Titokzatosan csillog és ragyog:
Ezer, ezer lehetőség vagyok!
Új nap virrad, központja a hatos,
de ez a nap már nagyon bánatos.
Amit szeretnék, arra épp kevés.
Csalódás, harag, veszekedés.
Sírok. Édesanyám karjába von.
- Mi fáj? Miért sírsz? Mi bánt oly nagyon?
S mikor már mindent elpanaszolok,
megértőn, szelíden mosolyog.
Megsimogat: - Tudod mit gyermekem,
add vissza az ezüsthatost nekem.
Veszek majd rajta, ami jó neked.
Töröld le szemedről a könnyeket!
Előkutatja gyorsan két kezem.
Mi lesz az a jó, nem is kérdezem.
Hozzátapadt örömöm, bánatom:
igen, visszaadom, visszaadom!
Sugárzó arccal látnak újra kint.
- Nos, mi újság? Mi történt már megint?
Hol a hatos? Mit vettél rajta, mondd?
- Jó helyen van, nincs már miatta gond.
Megint játszom és megint nevetek
és mélyen alszom, mint a gyerekek.
Nem hordok gondokat, mint a nagyok.
Szívem könnyű. Megint gyermek vagyok.

Ezüsthatos! Ó, élet, életem,
Valaki téged így adott nekem.
Te is az voltál, szép ezüsthatos,
új ragyogó, fénylő, titokzatos,
melyhez ezer lehetőség tapad
s versenyre hívja a vágyakat.
Milyen jó, hogy már nincs közöm veled.
Atyám kezébe visszatettelek,
s mosolyoghatok, versengő vágy ha von:
Nekem nem kell többé választanom.
Ezüsthatos, te nem vagy már enyém.
Megint gondtalan gyermek lettem én,
aki Atyjára bízza mindenét.
Karja vezet, örök kegyelme véd.
Kegyelme, mely csak jót akar nekem...
Kezébe tettem én az életem!