Márk evangéliuma - 37. Könyörülj rajtam!

Márk evangéliuma 10:46-52

KÖZBEN JERIKÓBA ÉRTEK. ÉS MIKOR Ő ÉS TANÍTVÁNYAI, ÉS A NAGY SOKASÁG JERIKÓBÓL KIFELE MENT, TÍMEUS FIA, BARTIMEUS, EGY VAK KOLDUS OTT ÜLT
AZ ÚTFÉLEN. ÉS MIKOR MEGHALLOTTA, HOGY EZ A NÁZÁRETI JÉZUS, KIÁLTOZNI KEZDETT: DÁVID FIA, JÉZUS, KÖNYÖRÜLJ RAJTAM! ERRE SOKAN RÁTÁMADTAK, HOGY HALLGASSON. DE Ő ANNÁL JOBBAN KIÁLTOZOTT: DÁVID FIA, KÖNYÖRÜLJ RAJTAM! JÉZUS MEGÁLLOTT, ÉS AZT MONDTA, HÍVJÁTOK IDE. ÉS ODAHÍVTÁK A VAKOT E SZAVAKKAL: BÍZZÁL! KELJ FEL! HIVAT TÉGED! AZ PEDIG FELSŐ RUHÁJÁT LEDOBVA FELUGROTT, ÉS ODASIETETT JÉZUSHOZ. ÉS JÉZUS ÍGY SZOLT HOZZÁ: MIT KÍVÁNSZ TŐLEM? MEGTESZEM. A VAK PEDIG AZT MONDTA: MESTER, HOGY LÁSSAK. ÉS JÉZUS ÍGY SZÓLT HOZZÁ: EREDJ EL, A TE HITED MEGGYÓGYÍTOTT TÉGED. ÉS AZONNAL MEGJÖTT SZEMEVILÁGA ÉS KÖVETTE ŐT AZ ÚTON.
________________________________________________________________________

A lányom annyira lelkesen beszélt róla, hogy megnéztem vele együtt a nemrég bemutatott, Gettó milliomos című filmet, mely idén, ha jól tudom, nyolc kategóriában, Oscar-díjat nyert…
Miféle film ez? Nyomorúságot, emberi kegyetlenséget látványosmegdöbbentőn ábrázoló, megrázó sorsokat láttató film… Egy húsz év körüli fiú, az indiai „Legyen ön is milliomos” vetélkedőben szerepel… És mert minden kérdésre tudja a választ, gyanús lesz a rendőrségnek, azt hiszik, hogy csal, pedig csupán hányattatott életének egy-egy történése közben hallotta a jó választ… A kíméletlen rendőrségi vallatás közben jelenik meg előttünk addigi élete, annak eseményei… Indiai nyomortelep, annak közepén élő gyermekcsapat mindennapjaival kezdődik a történet… Egy ott született, vallási mészárlás miatt szülők nélkül maradt testvérpár életét kíséri végig felnőtt koráig. A kisebbik fiú útja a kiszolgáltatottságból, a fertőből, a becsületesen megkeresett kenyér, a jogosság felé vezet, a másiké a jogtalanul, kegyetlenül szerzők, érdekből, pénzért, gát nélkül taposók felé sodródik…



Mi mit hiszünk? A másoktól elszenvedett kegyetlenség törvényszerűen kegyetlenné tesz? Vagy hiszem, lépem a lehetőséget, a nyomornak, romlottságnak kiszolgáltatott emberekért?
KÖZBEN JERIKÓBA ÉRTEK. ÉS MIKOR Ő ÉS TANÍTVÁNYAI, ÉS A NAGY SOKASÁG JERIKÓBÓL KIFELE MENT, TÍMEUS FIA, BARTIMEUS, EGY VAK KOLDUS OTT ÜLT
AZ ÚTFÉLEN. ÉS MIKOR MEGHALLOTTA, HOGY EZ A NÁZÁRETI JÉZUS, KIÁLTOZNI KEZDETT: DÁVID FIA, JÉZUS, KÖNYÖRÜLJ RAJTAM! ERRE SOKAN RÁTÁMADTAK, HOGY HALLGASSON. DE Ő ANNÁL JOBBAN KIÁLTOZOTT: DÁVID FIA, KÖNYÖRÜLJ RAJTAM!

Emlékszünk még, miről is beszélgettek a tanítványok és Jézus az úton? Ami alatt, KÖZBEN JERIKÓBA ÉRTEK? Jézus kijelentette nekik megaláztatását, szenvedését, kereszthalálát, feltámadását, s a tanítványokban feleletképp csupán az a kívánság ébred, hogy ők, akik Őt hűségesen követik, részesülhessenek majd a reá váró dicsőségben…

Jeruzsálem felé igyekeznek, KÖZBEN haladnak át Jerikón. Útjuk során, onnan kifele menet tanítványainak hatalmas gyűrűjében, Jézus elhalad egy vak koldus, Bartimeus mellett. Lehet persze, hogy volt több kéregető is a környéken, nem tudom, de ez az egy, amikor meghallja, hogy a NÁZÁRETI JÉZUS halad el ott a közelben, kiabálni kezd! A kiabálása által lesz jelen. Addig, hiába volt ott, tudomást sem vettek róla. Így felelnek rá, mert kiabálása zavarja az ott bámészkodókat, és a mellette elhaladókat…

Rászólnak, csitítgatják. Mit kiabál ez a nyomorult, vak ember? Kinek kiabál? Nekik, vagy Jézusnak? DÁVID FIA, JÉZUS, KÖNYÖRÜLJ RAJTAM! Miért nem szólnak érdekében rögtön? Módjukban állna, megtehetnék? Hiszen ők hallják, a koldust, s látják Jézust is, hol s merre halad! Nincs bennük rá nézve készség, nem mozdul érte szívük, fülük botját sem mozdítják. Sót, inkább ellene mozdulnak, szeretnék elhallgattatni. Miért ez a kényszer mozdul bennük? Mert megszokták, mert tehetetlenek, mert elfogadták azt, ami van, és közben észrevétlen kialudt bennük a nyomorultak iránti készség és a könyörület.

Van a Gettó milliomos c. film első felében egy rettenetes jelenet. A két kisfiú egy hozzájuk csapódó, szüleit elvesztett kislánnyal együtt a szeméttelepen bujkál, mikor megjelenik egy idegen, aki ad nekik némi enni és innivalót. Ők pedig ezzel megnyerve, követik őt. Egy erdőbe viszi őket, sok más nyomorult gyerek közé. Azt hiszik, jó embert találtak, jóra fordul sorsuk, ám hamarosan ráébrednek, hova kerültek. Mert ott, ólommal megvakítják, koldulni küldik a gyerekeket az utcára, s éhbérért tartják őket… A keményebbik nagyobbik fiút arra használják a táborban, hogy odavezesse társait, de mikor az öccsét kell odavinni, s kétségbeesetten tiltakozik, megfenyegetik, hogy őt vakítják meg. Mit is tehet? Odavezeti az öccsét, de végül mégis tettre szánja el magát. A forró ólmot kilöki a kegyetlen ember kezéből, egyenesen a szeme közepébe, s kihasználva döbbenetüket, megszöknek…

Miért vakítják meg a kiszolgáltatott gyerekeket? Mert könyörtelenek, és mert mások könyörületességéből akarnak maguknak hasznot…Hogyan igazolhatják maguknak ezt az iszonyú kegyetlenséget? Ők segítenek nekik életben maradni, hisz nélkülük éhen vesznének…

Persze, lehet másképpen is megvakítani, vakká tenni. Temérdek mód van rá. Ma megfelelő reklámokkal érik el, hogy megkívánjuk azt, amit kínálnak. Az embereknek vágyaik vannak, céljaik, bajba kerültek, betegek, érdekeltek… és amit hinni akarnak, arra nézve tehetők vakká. A jónak látszót kínálják, adják a jó helyett. A megoldás látszatát a megoldás helyett. Pl. ma, ha valakinek nincs elég pénze ahhoz, amit venni akar, abban lehet hitet ébreszteni, az előnyös hitelek általi gyors megoldásra nézve… vagy új gyógyszert a gyógyulás helyett…

Mit kér a koldus ilyen kitartóan? DÁVID FIA, JÉZUS, KÖNYÖRÜLJ RAJTAM! Könyörületet. Neki ez az egyetlen lehetősége, hogy Jézus meghallja kiabálását. Ezért addig kiabál, míg Ő meg nem hallja… Az emberek elnémítanák, míg meg nem hallja kiabálását maga Jézus…

JÉZUS MEGÁLLOTT, ÉS AZT MONDTA, HÍVJÁTOK IDE. ÉS ODAHÍVTÁK A VAKOT E SZAVAKKAL: BÍZZÁL! KELJ FEL! HIVAT TÉGED!
JÉZUS MEGÁLLOTT… Azért a nyomorult, szegény, vak koldusért. Aki addig kiabált, míg meghallotta. Vajon rögtön hallotta őt Jézus, vagy csak akkor, mikor újra, meg újra kiáltott?
Minden kiáltóért megáll, kinek kiáltása eljut hozzá? Számít-e, hogy a vak mit kiált? Miért ezt kiáltja, és miért erre áll meg: DÁVIDNAK FIA, KÖNYÖRÜLJ RAJTAM!

Akkor már, Jézus szavára mozdulnak a körötte állók, utat nyitnak, odavezetik a vak koldust. Mivel vezetik oda? Honnan a reményük, biztató szavuk, miből született? Jézus szavából, aki hallotta szavát, és immár érte küldte őket. Lehet isteni szavából kényszerítő erőt nyerni, a másikért való lépéshez. BÍZZÁL! KELJ FEL HIVAT TÉGED!

Valakinek, akinek nincs rá pénze, de sok szívhez szóló verse van, szeretetből felajánlottam, hogy összeállítom, s az alapítványunk által megelőlegezett hozzájárulással kiadom kötetét. Hozzá is láttam, ő boldog volt, de pár napja azzal állított be hozzám, hogy már nem akarja, nem kell kiadni. Okként azt mondta, valaki megjegyzést tett rá, nem közölte ki és mit, de már nem akarja… A többi irodalmi körös, mikor ő nem volt ott, azt kérdezte tőlem, miért nem adom ki ennek ellenére? Meglepetésként? Miért nem? Valami tiltakozik bennem. Jogosan? Érte munkálkodó szeretetemet az ő vágya, szüksége és öröme működtetheti. Kell hozzá!
Ha nem akarja, ha nem igazán vágyik rá, ha le tud mondani róla, most csak ellenére lehet, rátukmálni, meglepni, de úgy-igazán megajándékozni nem lehet… Ki kell várni, időt kell adni, míg ráfelelhetek... hogy az öröme teljes lehessen…