„Félelem fog el, ha Isten csöndbe burkolózik, de nem azért, mert hallgat, hanem mert elhatározza, hogy néma marad, és ez egészen más."
Visky András
Miért kellett Krisztusnak halált szenvednie?
„A húsvét mindkét napja keresztény és keresztyén ünnep, ekkor mi, keresztények, a zsidók által megfeszített Krisztusra és az ő feltámadására emlékezünk."
Ezt a mondatot egy magyar parlamenti párt március eleji nyilatkozatában olvasom, tulajdonképpen egy lendületes tiltakozásról van szó, melyet, miképpen idézetünkből is kiderül, a keresztyénség és a kereszténység nevében fogalmaz meg az elnökség.
„Mi, keresztények", szól a nyilatkozat, azt valljuk, Krisztust a zsidók feszítették meg.
Eszerint bennünket az tesz kereszténnyé, hogy nem mi feszítettük meg Jézust, hanem a zsidók; Krisztus feltámadása pedig, ebből következően, a zsidók ellenében történt, mi ezt ünnepeljük és erre emlékezünk.
Nem ezt valljuk, hitvallásainkban nyomát sem találjuk ennek.
A Jézus zsidóságát gondosan figyelmen kívül hagyó, gyilkos zsidókra koncentráló nyilatkozattal aligha volna érdemes ezen a helyen foglalkozni, hiszen a pártideológia nem a teológiára vagy az egyháztörténetre ügyel, a keresztény avagy keresztyén hitelvek sem fontosak számára, kizárólag a „mi, keresztények" szószerkezetben tetten érhető manipuláció a célja. A „mi, keresztények" szavazata fontosabb, mint a Jézus halálának és feltámadásának a keresztény és keresztyén szemlélete, és aligha kétséges, a párthívek szerzésének kiváló eszköze egy nép kollektív megbélyegzése, még a Krisztus utáni harmadik évezredben is - erről ebben az országban is tudni vélünk egyet s mást.
Pogány gondolat - talán, azt remélem, első látásra is feltűnik - a Megváltó halálát a gonosz zsidókra ruházni, és nyilván nem is eredeti, az Isten-gyilkosságot egy nép bűnéül felróni nagy hagyományra tekint vissza. Pogány gondolat a Megváltó halálát eltávolítani önmagunktól és egy népre testálni, és a húsvétot az önfelmentés ünnepeként megülni. Még akkor is pogány, ha komor arcú „keresztény és keresztyén" püspökök és papok büszkén fölszegett fejjel fölvonulnak a párt elöljáróinak társaságában. A saját hangjukba amúgy szenvedélyesen szerelmes klerikusok nem adnak hangot eltérő teológiai meggyőződésüknek, mert nem eltérő a teológiai meggyőződésük. Nem hozzák szóba a hitvallást Krisztus halálával és feltámadásával kapcsolatosan, mert nem értenek egyet a hitvallással: nos, sehogy sem találok más magyarázatát a cinkos hallgatásnak. Főként azért nem, mert ezen, a hallgatáson, már régen túl vagyunk, amennyiben a hangos egyetértés kinyilvánításának az idejét éljük.
Tisztelet a kivételnek, folytatnám szívesen, de mindjárt hozzáteszem: a kivétel hallgat. Nem az éles tollú publicistákra gondolok, akik nem hagyják szó nélkül, és helyesen teszik, a nyilatkozat bűnbak képző rafinériáját. A lelkészek és teológusok szavát hiányolom, azokét, akikre gyülekezetek, egyetemisták, eljövendő lelkészek vannak bízva.
Rossz emlékeket idéz fel bennem a keresztény hit kiárusítása a politikai piacon, és meg ennél is rosszabbat a hallgatás. Az egyneműsítő nyilatkozatra egyöntetű hallgatás az egyháziak válasza.
Félek.
A címben megfogalmazott kérdést pedig a Heidelbergi Kátéból vettem. A következő választ találjuk rá:
„Azért, mert Isten igazságának semmi más módon a mi bűneinkért megfizetni nem lehetett volna, csakis Isten Fiának halála által."
Visky András