Petrőczi Éva legújabb kötetéről

Ajánló. Petrőczi Éva költészetét, így most legújabb könyvét is négy szóval jellemezhetjük: játékosság, személyesség, műveltség, üzenet.

Játékosság

Petrőczi Éva versei tizenhatodik kötetében is játékosan megformáltak és megformáltan játékosak: „Ötvenegy éves lettem én, / (Queen Mum ha volnék, életem delén.) // Meglepetés e költemény, / ajándék-fityisz // mellyel meglepem / választás-napi szegleten / magam, magam.” (Születésnapomra, részlet) Ha megmarad az embernek a játék a szavakkal, a fogalmakkal, önmagával és a többi emberrel is, akkor az már jó. E játékból, a sajátosan magyar élettörténetből, a felmenőkből, a társból, a leszármazottakból olyan sajátos világ szövődik össze, amelynek mintázata attól függetlenül megjelenik a kötetben, hogy valaki ismeri-e a szerző életét, munkáit és egyéb irodalmi tevékenységeit, vagy sem. Ahogyan maga is vall róla szintén játékos epigrammájában: „Bár mindig / száz dologban loholt, / ő polihisztor / sose volt…” (P. É. sírverse)

Személyesség

Felvetődhet a kérdés, hogy lehet-e egy költő nem személyes, de manapság arra is látunk törekvéseket, hogy a szerző „maradjon kívül” az alkotásán. Lehet valaki úgy is személyes, hogy nem tár fel élete nehézségeiből és megtörtént eseményeiből semmit, vagy semmit igazán. És megteheti, hogy beépíti gyerekkorának élményeit, fiatalkorának kétségeit, lázadozását és felnőtt sorsának meghatározó elemeit. A személyesség mindenképpen előnye egy kötetnek, különösen akkor, ha az válogatás, másrészt, ha az író életének periódusai, fontosabb állomásai ismertek az értő olvasók előtt. Petrőczi Éva sokat mutat meg magából, életéből, kötődésiből, hiszen ez a válogatás szempontjaihoz hozzá is tartozik, és az élet egy pontján meghatározott összegzés is lehet egyben. Akár egy betegség és műtét kórtünetei: „»Szürkeháj« – / szemnyavalyám / sorstársa, Ali bácsi, / a szomszédos iráni / baklava-bajnok // becézgeti így / kórságunkat, rossz magyarul / és szent türelemmel / kávézgat büféje csöpp teraszán. // Én meg a gyerekszájra / való mondókát mondogatom / – váltogatva komoly imával – / »Nyúlháj, daruháj, // majd meggyógyul, / ha nem fáj.«” (Szürkeháj)

A személyesség átélhető abban is, ahogyan Petrőczi Éva a versekben nagy számban található elődökhöz fordul, akár idézetként, akár ajánlásként, akár csak a versekben szereplőként állítva elő a népes csapatot. A nagy csoportképen ilyen ismerősök szerepelnek: Tótfalusi Kis Miklós, Kormos István, Árva Bethlen Kata, Szenci Molnár Albert, Jékely Zoltán, I. Rákóczi György, Bólyai Farkas, Babits Mihály, Petrőczi Kata Szidónia, Apáczai Csere Já­nos, Esterházy Péter, Csokonai Vi­téz Mihály, Nemes Nagy Ágnes, Vám­béry Ármin, Weöres Sándor, és az idén évfordulós Arany János.

Műveltség

Néha az ember zavarba jön, amikor ismert vagy ismerősen hangzó helyeket, embereket, fogalmakat és szavakat hall vagy olvas. Mert tudni véli, de mégsem tudja, sejteni sejti, de csak sejtelmesen, hogy valahol már hallotta, hogy valahonnan ismernie kellene őket. A feljebb sorolt személyek már jelzik ezt a sajátos magyar és európai jártasságot. A hozzájuk kötődő fogalmakat Petrőczi Éva mind közel hozza és megismerteti velünk. Nem tolakodva, nem rábeszélősen (az sem baj, ha időnként igen), de igénybe veszi a létező vagy nem létező tudásunkat. Mindebben érzékelhető az a fajta európai és magyar tudásbázis, ami nagyon is jellemzője volt (és reméljük, ma is az) a reformátusok világszemléletének. Ezért is utazunk a versekben Tákostól Lübeckig, Körmöcbányától Walesig. Utunk során sok szép várost és híres (hírös) helyet is bejárunk, mint a Fudzsijáma hegye, Kecskemét, Sárospatak, Heidelberg, Pécs, Salem, Gyulafehérvár, Kozármisleny, Halle, Komló, Eperjes. Mindezek hordozzák azt a tartalmat, amely a múlt fényképeit a jelenben is láthatóvá teszik. „Üveglemez, vászonlepel / aki élt, az nem tűnhet el.” (Két régi fotográfus)

Üzenet

Mit is akart a költő ezzel mondani? Mindig visszatérünk oda, amitől (szerintünk) a költők menekülni szoktak, mert hát nincs mindennek mondanivalója. Viszont sok mindennek van. Van, ami csak úgy megszületik, kibuggyan belőlünk, és a mondanivalót már születésével magában hordozza. A lényege, hogy megszületett. A legtöbb vers csodálatosan felépítve hordozza évszázados üzenetét, amely most ebben a kötetben materializálódott, íratott le.

A versekben szereplő sok-sok gazdag kép, eredeti metafora, briliáns költői eszköz mind annak a hatalmas üzenetnek a kifejezője, amit a reformáció ötszázadik évében átélhetünk. Hiszen Babilon, Sion, Jób, Pohjola vagy a Hősök tere említése mind-mind tartalmat és üzenetet hordoz már csak puszta említésével is. A Cranach-házból nézi és így láttatja itt a költő Luther és Melanchthon szobrát: „de olyakor felnéznek titkon / Wittenberg egére, / ahol fejük felett / incselkedik-lebeg / egy-egy vidám felhőgyerek.” (Angyalszárny-mintás mennyezet...)

Úgy is összegezhetjük és egyben ajánlhatjuk Petrőczi Éva verseinek válogatását olvasásra, ha egy református, nagy műveltséggel, széles látókörrel rendelkező költő legszebb versei a reformáció ötszázadik évében egy, már patinás, Szlovákiában megjelenő magyar lírai sorozat legújabb köteteként összegyülekeznek, akkor talán nincs is olyan nagy baj velünk és a világgal.

 

Petrőczi Éva legszebb versei. Válogatta és az utószót írta Bakonyi István. AB-ART, Dunaszerdahely, 2017.

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja május 21-ei számában.