Viczián Miklós: A TERV és a tervek

Világ-egyetemi előadások

Manapság a világi sajtó a migrációval kapcsolatban konkrét tervről, illetve egy ilyen terv cáfolatáról beszél. Az előadó tágabb összefüggésben kívánja vizsgálni a kérdést, Isten örök Tervét ütköztetve az emberi tervekkel, melyek hátterében történelmi, földrajzi, gazdasági, stb. okokat ismerhetünk fel

Az előadás az immár hetedik évfolyamában járó Világ-egyetemi előadások sorozat keretében hangzik el. 

Már többször, többünkben megfogalmazódott az igény, hogy korunk és gyorsan változó környezetünk jelenségeit, szellemi és tudományos-technikai áram-latait keresztyén szemmel értelmezzük. Együtt keressünk választ világnézeti kérdésekre, hogy ne a pusztán földi dimenziókban, Isten kijelentése nélkül tájékozódó világ kész válaszai verjenek gyökeret a Szentíráshoz igazodni akaró emberek gondolkodásában is.

Az előadásokat és az azt követő beszélgetéseket havi rendszerességgel tartjuk, általában minden hónap első péntekén, délután 6 órai kezdettel.

A korábbi előadások meghallgathatók, ill. illusztrációjuk megtekinthető a www.refpasaret.hu lapon az Egyéb anyagok könyvtárban.