Mit keres egy cigány pap ott, ahol a madár se jár? Ha a madár nem is, de a Szentlélek leszállt a jánoshalmiak közé. Egyetlen cigány református sem volt korábban a Bács-Kiskun megyei településen, mostanra tizennyolcan konfirmáltak. Mielőtt hallották volna az evangéliumot, volt, aki csak a drogban, más az öngyilkosságban látott kiutat. De azt mondják: kiapadhatatlan forrásra leltek Jézus Krisztusban.
Értelmiségi kerekasztal-beszélgetésekkel ünnepelte fennállása tizedik évfordulóját a Sukorói Értelmiségi Kör az elmúlt hétvégén. A falubeli értelmiség a református lelkipásztor kezdeményezésére kezdett rendszeresen találkozni egy évtizeddel ezelőtt.
Néha az a csoda, amikor egy bortermő vidéken az emberek megérzik a tiszta víz jó ízét. A szekszárdi református gyülekezetben sokan járnak a templomba meríteni vasárnaponként. Hivatásról, családi életről és a szolgálatról kérdeztük a közösség lelkipásztorait, Kaszó Gyulát és Kaszóné Kovács Karolát.
Svájc. Az első bicskám, egy júliusi hógolyócsata és a hatalmas zöld mezők jutnak róla eszembe. Gyermekkori emlékek, valamikor a kilencvenes évek közepéről. Persze, felnőttes dolgok is előbukkannak a vidám emlékek mögül – Kálvin és Szervét, az Institutio, s valahogy az egész refomátusságom – minden örömével és nyűgével együtt.
Drogterápián részt vevő fiatalokkal együtt tekerték körbe a sukorói református gyülekezet tagjai a Velencei-tavat az elmúlt hétvégén. A közös sport nemcsak a különböző korosztályú és társadalmi státuszú embereket hozta össze, de lépést jelentett afelé is, hogy a rehabilitációban részt vevő fiatalok visszataláljanak az életbe – számoltak be a résztvevők.
A budapest-rákoshegyi gyülekezet az elmúlt hétvégén ünnepi istentiszteleten adott hálát templomának újonnan épült tornyáért. Az első ásónyomtól nagyjából egy év telt el a harangtorony és az előtér elkészüléséig, az építkezés ideje alatt a harangot is felújították.
Kulcs és Rácalmás reformátusságának közös gyülekezeti házát a hétvégén szentelte fel Bogárdi Szabó István, dunamelléki református püspök. Az épület nemcsak a missziónak adhat teret, de a szomszédos települések közötti egység kimunkálásában is szerepet kaphat.
Szerethetően, sablonok nélkül mutatkozott be a pápai gyülekezet a Művészetek Völgye közönségének július utolsó hetében. A taliándörögdi református templom udvarára az igék mellé a szívüket is kitették a pápaiak.
„Ne hagyjunk bizonytalanságot abban, hogy a gyülekezetnek mit kell tennie. Leüljön? Felálljon? Ne várjuk el, hogy a betévedő (és ne felejtsük el, ő a misszió tárgya) ezeket tudja magától!"
Jellegzetesen protestáns és hagyományosan népi motívumokra épülő kézműves alkotásokból nyílt kiállítás a székesfehérvári református gyülekezetben. A reformáció történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben című kiállításon a többi közt gyermekjátékok, templomi berendezési tárgyak, kerámiák és festett mennyezetkazetták is megtekinthetők.
A teniszpólót palástra cserélte, de továbbra is szeretné elkerülni a vallási szakzsargont, a bennfentes utalásokat. Nemcsak az értelmiséghez kíván szólni, hanem a kétkezi munkásokhoz is. A korábbi, belvárosi Talipont lelkésze most a kőbányai Küllő lelkészeként, szombati beiktatása előtt mesélt arról, miként gondolkodik a misszióról.
Összekötötték a kellemest a hasznossal, imádkozó közösségüket pedig roma fiatalokkal, kárpátaljai gyülekezetekkel és leprás betegekkel is. Egy börtönben tett fogadalomról, politikailag üldözött hímzésről és a pletyka felszámolásáról is meséltek nekünk a Kálvin téri gyülekezet kézimunkakörén.
A Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma idén is csatlakozik a WWF által meghirdetett Föld Órája akcióhoz, amelynek célja felhívni a figyelmet a túlfogyasztásra, fölösleges energiahasználatra.