Protestáns hetet tartanak a budafoki gyülekezetben, a programsorozat pünkösd vasárnapján szabadtéri istentisztelettel zárul. A budafoki reformátusok és evangélikusok ötletét az adta, hogy 1899 tavaszán tartották az első protestáns istentiszteletet Budafokon.
Ünnepélyes keretek között tették le Csömörön azt az alapkövet, amely az utókor számára jelzi, kezdetét vette a még fiatal református közösség álmának megvalósulása: a Magvető gyülekezeti otthon, ezt követően pedig Isten házának felépítése.
Jótékonysági koncertet ad Vásáry Tamás zongoraművész a soroksár-újtelepi református missziói gyülekezet javára április 16-án, szombaton este 6-kor. Az önkéntes adományokat a missziói egyházközség épülő gyülekezeti otthonára fordítják.
Kreatív evangélizációt tartottak az elmúlt hétvégén a pestszentlőrinci református gyülekezetben. Míg Ulrich Hofius evangelizátor lelkészeknek, hittanoktatóknak és gyülekezeti gyermekmunkásoknak tartott szemináriumot, a környékbeli gyerekeket gazdag játszóházi programokkal és megelevenedő bibliai történetekkel várták.
Frissen vágott szezonális zöldség édes illata lengte be az őrmezői református gyülekezetet múlt szombaton. Az Ökogyülekezeti Mozgalom roll-upjainak szemet kápráztató, környezettudatos üzeneteket megfogalmazó felhívásainak tanulmányozása közben kiderült: csupán egy kis változtatással több lehet a világ.
A szülők gyakran elviszik csemetéiket gyermek-istentiszteletre, de ők maguk nem mennek be a templomba, inkább elintézik addig a bevásárlást vagy beülnek a közeli kávézóba. Hogyan lehet bevonzani a családokat az istentiszteletre?
Rendhagyó istentiszteletet tartanak a kecskeméti református templomban havonta egy szombat este. Szikszai Szabolcs református lelkipásztorral, ifjúsági lelkésszel beszélgettünk a karzatról, ami magasba emel.
Tanulni jó, a cigány és a nem cigány ember egyformán értékes, és Isten nem hagyja magára a Magdolna negyed lakóit sem – így lehetne összegezni a Salétrom utcai református gyülekezet plántálta közösség, a TE+ÉN üzenetét. A Józsefváros szívében található, romák és nem romák alkotta új gyülekezet közösségi háza a kocsma, a drogelosztó, a közeli iskola és a játszóterek közelében kis szigetet jelent. Felfedezése közben jókedvű, szorgoskodó gyerekekkel és elégedett szülőkkel találkoztunk.
Megújult templomukért és orgonájukért adtak hálát a pomázi reformátusok vasárnap. A 200 éves templom felújítására csaknem 21 millió forintot fordítottak, amelyből a gyülekezet mintegy 8 millió forintot gyűjtött össze. A kivitelezésben több gyülekezeti tag is segített, Isten dicsőségére ajánlva munkájukat – mondta Nyilas Zoltán pomázi lelkipásztor, az Északpesti Református Egyházmegye esperese.
A magyar kultúrát világszerte fémjelzi nép- és műzenei gazdagsága. Legszebb komolyzenei műveink közé egyházzenei darabokat is méltán sorolhatunk. Az egyik legismertebb és legtermékenyebb zeneszerző, a református Gárdonyi Zoltán életművéből kiváló orgonisták, zongoristák, vonósok és kóristák válogatnak a Kecskeméti Református Egyházközség februárban induló koncertsorozatán.
Lelkipásztorok kérték, tavaly indult útjára a dunamelléki lelkésztovábbképzés „Tabutémák a gyülekezetben" című sorozata. A kurzus azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek mindenkit foglalkoztatnak, de kevesen mernek beszélni róluk. A többi közt ilyenek a válással kapcsolatos családi viszályok, a lelkész és a presbitérium közötti ellentétek, az eutanázia és az öngyilkosság a gyülekezetben, a lelkészek jövedelmezése, valamint egy igen jól ismert probléma: a pletyka és a rágalmazás.
A hűségről Istenhez és emberhez, a közönyösségről, a megfáradt gyülekezetekről, valamint a migránsválságról is szólt püspöki jelentésében Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök az egyházkerület november 12-i közgyűlésén. A testület elfogadta Simonfi Sándor lelkészi főjegyző lemondását és elrendelte új választás kiírását.
„Beszélgettem fiatalokkal, akik gyerekként konfirmáltak, és vagy a család irányította őket, vagy maguk hozták meg ugyan a döntést, de azt a lelki tartalmat, amit a megváltás később ad, hogy nem lesz könnyebb az élet, de a terheket könnyebb elviselni, egy tizenéves fiatal talán még annyira nem tudja átérezni, mint később." Mikor lesz valaki felnőtt a hitben? Mit jelent a konfirmáció tizenévesen és mit jelent felnőttként?
Az első teljes magyar nyelvű Biblia fordításának és nyomtatásának a helyszínei újultak meg négyszázötven millió forint kormányzati támogatásból. Istentiszteleten adtak hálát a gönci református templom, valamint a szomszédságában található bibliamúzeum megújulásáért szombaton Göncön.
„A megbízható, az érték, a fundamentum nem elv vagy ideológia, hanem egy személy és a vele való kapcsolat" – mondta köszöntő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola új épületszárnyának átadása alkalmából tartott ünnepségen.
Húsz éve épült a halásztelki református templom, de csak most vasárnap szentelték fel. A gyülekezeti tagok mondják is, hogy nehéz időszakokat éltek meg, mert gyakran váltották egymást a lelkipásztorok, de ezentúl már előre akarnak tekinteni, hogy együtt épüljenek Isten igéje által. Bogárdi Szabó István református püspök igehirdetésében azt hangsúlyozta, hogy a szeretet hosszútűrő.
Csaknem három éve formálódik a Budapest-Zuglói Református Egyházközség és a skóciai East and Old Parish Church gyülekezetek testvéri kapcsolata. Október 8-13. között már második alkalommal látogatott el Budapestre a Forfar városában szolgáló gyülekezet küldöttsége. A vendéglátók rengeteg programmal, a magyar néphagyományok bemutatásával tették tartalmassá a skót testvérek itt töltött idejét.
Tudatosult vágyak és a kíváncsiság – avagy a kísértés és a bűnbeesés XXI. századi magyarázata – alcímet kapta az a beszélgetés, amelyet Bogárdi Szabó István református püspök, teológiai professzor és Szűcs Ferenc teológiai professzor folytatott a budai gyülekezetben a Gondolkodó szeretet, gondoskodó szeretet elnevezésű rendezvénysorozat első őszi alkalmán.
A gyülekezetek formálódását, hitbeli növekedését, valamint összetartását – sokak szerint – a házi bibliakörök is elősegíthetik. A kis közösségek tagjai rendszeresen találkoznak egymással, hogy közösen tanulmányozzák a Bibliát, megvitassanak hitbeli kérdéseket és imádkozzanak egymásért. Hámori Ádám vallásszociológussal, a Budapest-Budahegyvidéki református gyülekezet pótpresbiterével arról beszélgettünk, hogy közösségükben mi hívta életre, hogyan működik, és mi a célja a házi csoportoknak.