Húszéves a Jákim Stúdió, és velük együtt a modern magyarországi evangéliumi színjátszás is. Honnan indultak, hová jutottak és merre tartanak? Erről is beszélgettünk a társulattal a Rikkancsok című előadásuk megtekintése után.
Sinka István életműjében saját sorskérdéseink is visszaköszönnek. Önarcképet tart elénk, mert benne vagyunk minden versében. Szabó Szabolcs előadása a Harkányi Szabadegyetemen.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóját ünnepeljük ebben az évben. Gyermekkoromban, a 70-es, 80-as években még sokaknak sok élményük, történetük volt abból az időből.
Pilinszkytől a textilművészeten, gospel zenén, szakrális festészeten át a vezetett botanikai sétáig – válogatás az Ars Sacra fesztivál dunamelléki programjaiból.
A belső szabadság nyílt horizontú vizére nehéz kihajózni. Egész életművek rekednek meg a kikötőkben, amik csak azért tűnnek művészetnek, mert ugyanaz a víz nyaldossa őket a stég biztonságánál, mint ami másokat bevisz a mélyre.
Az iskola és az egyház útja évszázadokig elválaszthatatlan volt egymástól. Buzogány Dezső koldus- és szolgadiákok, szegény tanítók, külföldön tanuló lelkész-jelöltek és erdélyi kollégiumok megpróbáltatásokkal teli történeteiről mesélt.
Volt, hogy a templom tornyába rejtették, máskor abrakos tarisznyában csempészték, végül a földbe ásták el, hogy megmentsék a történelem viharaiban. Ritka könyvkincset, egy hanaui bibliát adományozott a Ráday Gyűjteménynek egy magyar család, amely több mint négy évszázada őrzi a Szenczi Molnár Albert gondozásában megjelent Szentírást.
Istent dicsérni sokkal univerzálisabb, mint azt bármikor is gondolnám, de mi történik akkor, ha ehhez a magyar népi kultúra és az amerikai rockzene hangszereit használják fel?
Képzőművészeti és fotópályázatot pályázatot hirdet a Zsidók Jézusért szervezet. A magyar és külföldi művészek számára meghirdetett pályázat célja, hogy a művészet nyelvén megfogalmazzák a zsidó nép és a zsidó Jézus szenvedéstörténetének mély és még kimondásra váró összefüggéseit.
Évezredes a vita, amely Isten ábrázolhatóságáról szól a nyugati kultúrában. Az ember, aki a maga eszközeivel a láthatatlan világból próbálja kimetszeni Isten képét hatalmas felelősséget vállal és ambivalens helyzetben találja magát. Megalkotható-e, láthatóvá tehető-e a valódi alkotó?
Vannak dolgok, találkozások, amelyekről valamiért nehéz beszélni. Én így emlékszem, te úgy, más él bennem, mint benned. Gondolatok Zoltai Bea Hiány és jelenlét – a pápai zsinagóga című kiállításáról.
Énekszó a dombról, ahonnan minden templom látszik. Krisztus egyetemes, feltámadásának híre minden kontinensre eljut, áthatol népek, kultúrák, nyelvek, felekezetek határain. Tímár Sára magyarként, a népdal erején keresztül közvetíti ezt a nagyszerű üzenetet.
Igen, Áprily a Lónyayban. Mondhatnánk, hogy „megidéztük szellemét”, de gimnáziumunk ennél többre vállalkozott: nemcsak szellemi, de fizikai értelemben is köreinkben köszönthettük Áprilyt költeményei és dédunokája, Péterfy Sarolt személyében egyaránt.
Ez a fajta írás egy sajátos performansz, amely hatással van alkotóra és végeredményben gyönyörködőre egyaránt – vallja Hári István, aki számos könyvet másolt le kézzel Károli Gáspár Újszövetségétől kezdve William Shakespeare összes művéig. Az íródeákként ismertté lett „előadóművésszel” beszélgettünk.
Gondoltunk már január elsejére úgy, mint az év egyik legnagyszerűbb napjára? Ha nem találunk semmi felemelőt az ünnepben, vagy számunkra kedves az Újév, ünneplésünk akkor is megújulhat az egyik gyönyörű latin himnusz által.
Tompa Mihály elfeledett tagja a három népies költő triumvirátusának. Pedig Petőfi és Arany mellett ő is nagy hatást gyakorolt a magyar nemzetre. Dr. Szabó Szabolcs előadása közelebb hozza a református lelkészköltőt hozzánk.
Adventben tele van a város tárgyakkal: utcai árusoknál, kirakodóvásárokon, standokon és bódékban, meg persze az áruházakban számtalan „ünnepi” tárgy vár gazdára, ajándékozóra és megajándékozottra.