„Az ifjúság: látások. A nem ifjúság: álmok. A generációs válság lényege szerint valóban ez: a terméketlen és hiábavaló álmodozás abszolút és pozitív tagadása látások formájában. A látások mindenáron programmá szeretnének válni, a generációs tudat elevenné vált. A mai ifjúság lelki arcán a látások generációs tudata a legmarkánsabb vonás." Karácsony Sándor
Templomok, tárlatok, távlatok
A XVIII. Ars Sacra fesztiválon közel 400 kiállítás, koncert, szakrális séta és beszélgetés várja az érdeklődőket – ezek közül ajánlunk néhány dunamelléki református vonatkozású programot.
„Az igazság békét teremt” (Ézsaiás próféta könyve 32. fejezet 17. vers)
Ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét 2024. szeptember 13-án a térség legnagyobb szakrális művészeteket felvonultató ingyenes rendezvénysorozata. Az Ars Sacra fesztivál immár 18 éve hirdeti, hogy a kultúra emberi életünk egyik fontos forrása, amely képes felmutatni a hit, a remény és a szeretet üzenetét minden korosztály számára. A kezdeményezéséhez a kezdetektől fogva számos település, felekezet, intézmény, művész csatlakozott országhatáron innen és túl. A fesztivál fővédnökei Nagy Zsuzsanna asszony, a köztársasági elnök felesége, valamint Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek.
Szeptember 14-től 22-ig közel 400 program várja az érdeklődőket országszerte, például kiállítások, koncertek, szakrális séták, beszélgetések, amelyek nem csak művészeti gyöngyszemeket kínálnak, hanem örök érvényű igazságokat is közvetítenek az érdeklődők számára. Ezeket az üzeneteket pedig nem kisebb művészek, mint – többek között – Petrás Mária, Bogányi Gergely, Klukon Edit és Ránki Dezső, a Korossy Vonósnégyes, Csalog Benedek, a Szent Efrém Férfikar, Virágh András Gábor, Berecz András, a Jazzation vagy a Gemma Énekegyüttes „adják át” az Ars Sacra látogatóinak.
A vidéki helyszínek közül kiemelkedik Miskolc, ahol több mint 40 összművészeti programra várják az érdeklődőket. Vácott több felekezet készül érdekes kiállításokkal, koncertekkel, előadásokkal. Esztergomban építészeti konferencia is színesíti a kínálatot, Mosonmagyaróváron és Pécsett is közel 10 program várja az érdeklődőket. Az országhatárokat átlépve idén is lesznek programok Kolozsváron, Nagyváradon, Alsódobokon, Naszvadon, Somorján, valamint Bécsben. Nagyszebenen a hét minden napjára különleges programokkal készülnek.
Az alábbiakban néhány dunamelléki református vonatkozású programot ajánlunk a kínálatból.
Kiállításmegnyitó a Bibliamúzeumban és séta a református negyedben
A Ráday Gyűjtemény Bibliamúzeumának (1092 Budapest, Ráday utca 28.) következő időszaki kiállítása Gyarmathy Tihamér (1915-2005) alkotásait mutatja be a látogatóknak. A múzeum újonnan megnyitott terei lehetőséget adnak arra, hogy gazdagabb betekintést kapjunk a művész életművébe. Az Egeknek egei: Gyarmathy Tihamér – A gondolat festett terei című kiállítás a fesztivál ideje alatt szeptember 20-án 10-17 között, szeptember 21-én 10-14 között tekinthető meg. A belépés díjtalan.
Van néhány utca, épület Belső-Ferencvárosban, amelyek a Református Egyházhoz kapcsolódnak. Nemcsak a személyekről elnevezett utcanevek őrzik az egyház múltját, hanem azok az intézmények is, melyek alapításával elindulhatott a pesti református egyház élete. A séta során megismerkedünk ezekkel a különleges épületekkel, kevésbé ismert történeteikkel és jelenlegi szerepükkel. A séta időtartama: 60-70 perc. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges (határidő: szeptember 20., péntek 13 óra). A séta után a Bibliamúzeum állandó és időszaki kiállításainak megtekintésére is nyílik lehetőség.
További részletek: https://bibliamuzeum.com/ars-sacra-fesztival-2024-szeptember-19-21/
Istenről és emberről – Visky András és Gundel-Takács Gábor beszélgetése
Istennel találkozni az életben, a művészetekben, vagy az irodalmon keresztül – óriási megajándékozottság. Ennek a lehetőségeit tárja fel Visky András Kossuth-díjas író, dramaturg, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti aligazgatója, az élő Ige évének fővédnöke, valamint Gundel-Takács Gábor újságíró, műsorvezető, sportriporter beszélgetése szeptember 20-án, pénteken 19 órától a Szilágyi Dezső téri Református Templomban (1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 3.). Legyünk együtt a templom és az őszintén kimondott gondolatok találkozásában, Isten érintésében!
További részletek: https://ars-sacra.hu/prg.php?prgid=7512
Szabadi Katalin: Felragyogás
Szabadi Katalin festőművész munkásságának egy jelentős darabját képezi a szakrális festészeti vonal. Felragyogás című tárlata az élet, a feltámadás, a hit tiszteletét dolgozza fel. A tárlat több évtized munkásságát öleli fel, így áttekintést ad a művész világlátásának fejlődésére. A kiállításnak a Budapest Külső-Józsefvárosi Református Egyházközség (1089 Budapest, Kőris utca 19.) ad otthont. A képek szeptember 15-én, valamint szeptember 17. és 19. között tekinthetők meg az istentiszteletek idejében vagy a +36 30 4918479 számon egyeztetett időpontokban.
További részletek: https://ars-sacra.hu/prg.php?prgid=7636
Cegléd harangjai – harangtörténeti buszos út és séta
Százéves a ceglédi Református Nagytemplom négy harangja közül három, köztük a 3128 kg-os nagyharang is. A séta keretében megismerkedhetünk a ceglédi protestáns templomok és harangok történetével – azok megtekinthetők és meg is szólalnak –, valamint az evangélikus templom neves Bach-orgonájával.
2024. szeptember 15-én 14:30-kor különbusz indul Budapestről, amelyre regisztrálni szükséges (bajkoferenc@gmail.com). A buszon harangtörténeti előadások és kisfilmek kerülnek bemutatásra.
További részletek: https://ars-sacra.hu/prg.php?prgid=7712
Keresztkoncertek
A fesztivál részeként immár harmadik alkalommal kerül sor erre az ökumenikus koncertsorozatra. A 2018-ban alakult, számos díjjal büszkélkedő Korossy vonósnégyes a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, a Szent Athanáz kórus, a Liszt-díjas Bubnó Tamás vezetésével a Deák-téri evangélikus templomban, a Tutti Cantabile Énekegyüttes a Budapesti Istenszülő Oltalma görögkatolikus templomban, a barokk zenét játszó Capella Esterházy kamaraegyüttes pedig a Kálvin téri református templomban lép fel.
További részletek: https://ars-sacra.hu/prgkero.php?cimke=S2VyZXN6dGtvbmNlcnRlaw==
Az Ars Sacra Fesztivál programjairól IDE KATTINTVA olvashatnak részleteket, a kapcsolódó „Nyitott templomok” sorozat kínálatából pedig IDE KATTITVA válogathatnak.