Persze, a szemléltetés, a láttatás, sőt az önláttatás, az önreklámozás számunkra sem ismeretlen, erre különösen jó – sok egyéb mellett – az öltözködés, esetleg éppen annak részleges hiánya, vagy legalábbis a hiány sejtetése.

A Sátán, a Nagy Reklámfőnök kiválóan szakosodott. Teljes mértékben birtokolja a rászedés művészetét. No, nem mindig plakátokkal jön, olykor a finoman összehangolt, véletlenszerűnek tűnő történéseket alkalmazza, a villanásokat, amelyek törvényszerű, hogy elvakítanak bennünket. Elvakítanak, vagy inkább szemünkbe égetik a látványt, hogy aztán mást se lássunk, mi több, mást ne is akarjunk látni.

Ha bibliai példát kell mondani, Dávid és Betsabé esete jut eszembe. Mit is mond az ige? „Egyszer estefelé, amikor Dávid fölkelt a fekhelyéről, és a királyi palota tetején sétált, meglátott a tetőről egy asszonyt, aki éppen fürdött. Az asszony igen szép termetű volt." (Sámuel 2. könyve, 11. rész, 2. vers)

A történet egy királyról és egy asszonyról szól. Egy királyról, akinek hatalma van, aki ennélfogva bármit megtehet, és egy férjes asszonyról, aki mindenképpen az alávetett szerepet volt kénytelen elszenvedni. Mindez kicsit régimódi történet – mondhatjuk –, már-már mesebeli. Ha vannak is, csak kevesen vannak, akik valóban királyok, s valljuk be, mára már – minden negatív példa dacára – az asszonyok helyzete is megváltozott. És mégis, minden különbözőség ellenére, rólunk, mai emberekről, átlagos férfiakról és nőkről szól.

Meglátott. A föntiek alapján azonban azt is mondhatnánk: megvakult. Igaz, a Biblia épp az ellenkező kifejezést használja, ám – ahogy utaltam rá – a leírás mégis ezt erősíti meg. Dávid ugyanis elveszítette látását. A Nagy Reklámfőnök olyan erővel láttatta Betsabét, hogy képtelenné vált mást látni. Nem látta saját első- és másodrangú asszonyait, nem látta Betsabé asszony voltát, és férjét, az ő hűséges szolgáját, Úriást sem, s még inkább nem látta tettének várható következményét. És mi történt? Házasságtörés és gyilkosság. És csecsemőhalál. Még a körülmetélésre sem volt idő.

Ha szétnézünk a körülöttünk lévő világban, ugyanezt látjuk. A világ látni akar, és minél jobban érvényesítjük a látást, a csak szemünkkel történő érzékelést, annál inkább vaksággal veretünk meg.
Elveszítjük a valóság érzékelésének lehetőségét, sőt képességét, elveszítjük erkölcsi látásunkat és tartásunkat, miközben – önbecsapó módon – úgy gondoljuk, hogy felszabadítjuk magunkat, önálló döntéseket hozunk, s észre sem vesszük, hogy a Sátán uralkodik rajtunk. Ő birtokol bennünket, hiszen magunk is reklámja tárgyává váltunk. Már mások is ránk mutogatnak, sőt hivatkoznak: ő is ezt mondja, ő is ezt teszi. Így nyer a bűn polgár-, illetve szokásjogot általunk, s így válik rajtunk keresztül legitimmé és zsinórmértékké. Csukjuk be szemünket! Mit látunk? Egy gyönyörű, szexi nőt? Egy atletikus, sármos férfit? Talán hatalmat, emberek megalázkodását; gazdagságot, villát, luxuskocsival? És hogy ver a szívünk, mekkora a pulzusunk? S ha olyat látunk, amit nem kellene, mit teszünk? Magunkhoz vesszük, ahogy Dávid Betsabét, akár egy tárgyat? Bizony, nem kevés a kérdés. De vajon tudunk-e válaszolni? És mit? És hogyan? Vagy elfogadjuk a világ megengedő válaszát? Egyáltalán, vannak kérdéseink?

Igen, a vakság egyik ismérve, hogy nem látjuk a kérdéseket, azaz föl sem merül, hogy megkérdőjelezzük dolgaink helyességét. Öntörvényűvé válunk, mert a vakságot látásnak nevezzük. Ezért mondja Jézus: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök..." (János evangéliuma 9. rész, 41. vers) Mivel is kezdődött a bűnbeesés? „úgy látta, hogy jó volna" (Mózes első könyve 3. rész, 6. vers) És Dávid is úgy látta, hogy jó volna. És szakított. Leszakította a gyümölcsöt, a szépség gyümölcsét, és szakított Istennel. Akaratlanul, tudatán kívül. Ugyanakkor, paradox módon céltudatosan és mégis tudatlanul. Mindent következetesen – magához viteti Betsabét, Úriást elteteti láb alól –, mégis következetlenül – nem számolva Isten haragjával, terhességgel, illetve gyermekkel, sem annak halálával. Vagyis a látás módosulása tudatmódosulással jár. Mégpedig azért, mert a kontrollt már az elidegenedés atyja, a Sátán vette át.

Valódi ősi, máig érvényes klasszikus édenkerti eldöntendő kérdés: tudunk-e szögesdrótot húzni a szép és a jó volna közé? A válasz a látásban van. Attól függ, hogy lesz-e sérülés, netán halál.

Apostagi Zoltán
A szerző református presbiter.