Az zárt intézetben csak pislákol a hit, sok a seb, a bűn, a fájdalom.

Az áhítat alatt hol halkabban, hol hangosabban szólt az ének, a gitár hangja, a szavak, az elmondott történet egy ideig lekötötték a fiatalok figyelmét, de mély csend csak gyertyagyújtáskor volt, amikor a családjukért égtek a pici lángok.

Ami ezután következett, az minden képzeletemet felülmúlta. Hat kislánnyal mehettem a zárt körletbe, ami leginkább egy szépen feldíszített nagycsaládos otthonra emlékeztetett. A nevelő szeretete, ölelései meghittséget adtak a délutánnak és a kezdeti tartózkodás után máris záporoztak rám a kérdések, ki vagyok, honnan jöttem, miért és főleg hívhatnak-e Kata mamának.

A válaszaim kielégítőek lehettek, mert egyik vallomás a másik után jött elő, és beléptek a meleg, karácsonyi zenében, gyertyafényben fürdő szobába a családtagok, felsejlettek messzi otthonok vagy éppen a hiányuk. Kibuggyantak az első könnyek és megszülettek az ölelések, az első imádságok, a csend. De felcsengett az első kacagás is, "kóstolgattuk" egymás karácsonyi menüjét, s mikor eléjük szórtam a gyöngyeimet, az ütéshez, rabláshoz szokott kezek karkötőket, nyakláncokat fűztek, kisgyermek módra mókáztak, mintha bepótoltak volna valamit, ami évekkel ezelőtt nem adatott meg.

Órák múlva barátokként váltunk el, láttam a szobájukat, nézegettem féltve őrzött fényképeiket, "megismertem" barátaikat, elém hordták életük kincseit, álmaikat, vágyukat, hogy jók legyenek. Én pedig megkaptam kicsi cédulákon imakéréseiket, titkos gondolataikat. Itt minden ölelés, szó, imádság fényesebbé, tisztábbá teszi azt, aki adja és azt, aki kapja.... előzetesben lévő lányoknál jártam.

Az eléjük szórt gyöngyök ott maradtak, ők velem jöttek.

Fördős Kata
Budai Református Egyházközség missziói gondnok