„Az emberek olyanok, mint a festett üvegablakok. Amikor a nap süt, szikráznak és ragyognak, de amikor beáll a sötétség, csak akkor mutatják meg igazi szépségüket, ha belülről jön elég fény."
Elizabeth Kübler Ross
Fogalom-nyelvi kép-szó
Úgy hazudik, mint a vízfolyás, a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, elveti a sulykot – és még sorolhatnánk a hasonlatokat, amelyek kifejezik, hogyan tekint a magyar ember a hamisságra, igaztalan állításokra. Vajon milyen világfelfogást, világképet tükröz az, ahogy a bűn vagy a hazugság fogalmait használjuk nyelvünkben? Nyomárkay István nyelvész és akadémikus volt a budapesti teológia „Hitünk és a Tudomány" című sorozatának vendége május elején.
– Mindannyian tudjuk, hogy minden konkrét tárgyat, elvont fogalmat, tulajdonságot, sőt cselekvést kifejező szó mögött is meghatározott háttér – Humboldt szavaival élve – világkép húzódik meg. Ezt a világképet öntik nyelvi formába, fejezik ki a szavak. Éppen ezért minden szóban felismerhető beszélőinek a világképe, amely egy-egy fogalom, tulajdonság vagy cselekvés nyelvi kifejezését meghatározza és amely a szó és kifejezésalkotásban, sőt sokszor az idegen nyelvekből való átvételekben, közvetlen vagy közvetett utánzásokban is tetten érhető – fogalmazott Nyomárkay István akadémikus a Károli-egyetem Hittudományi Karán tartott előadásában. A magyar nyelvész, szlavista, filológus és egyetemi tanár arról értekezett, milyen világkép húzódik meg a bűn és a hazugság nyelvi képei között mind a magyar, a német és a szláv nyelvekben.