Ahol jó dolgok történnek
Az igazán hatásos dolgokat a szakemberek szerint branddé kell alakítani, olyan márkanévvé, ami vonz és sok mindent rá lehet építeni – mondta Balog Zoltán református lelkipásztor, emberierőforrás-miniszter, aki szerint ilyen a "Pálferi" név is, amivel nemcsak lelkigondozást, előadássorozatot, hanem tánctanfolyamokat is hirdetnek. Balog Zoltán április utolsó keddjén Pál Ferenc római katolikus pappal beszélgetett a Hold utcai református templomban. Mint azt a református lelkipásztor elmondta, nagyon érdekesnek tartja azokat az embereket, akik képesek a templom küszöbét lejjebb szállítani azoknak, akiknek nincs előképzettségük, vallásos neveltetésük, vagy nem olyan erős bennük s kíváncsiság, ezért híjával maradnak annak a csodálatos és nagyszerű dolognak, amit a keresztyén hit adni tud. Pál Ferenc elmondta, bár ő maga is nagyon szeret táncolni, ezeken az alkalmakon nem vesz részt.
– Ez úgy alakult ki, hogy egyre bővülő módon jöttek létre csoportok, közösségek a mi világunkban, és megjelentek természetes emberi igények, mint például a társtalálás, társkeresés igénye. Ehhez illeszkedően jelent meg egy jó lehetőség, hogy mi lenne a férfiak és nők között az ismerkedést ilyen módon is megkönnyítenénk, teret adnánk ennek. Így más küszöböket is át tudunk lépni, hiszen van, akinek könnyen megy az ismerkedés, van, akinek nagyon nehezen. Mi úgy éljük meg, milyen jó dolog alkalmat és helyet nyújtani ahhoz, hogy valami jó dolog történjen, ahelyett, hogy rögtön valami jó dolgot kérjünk számon másokon. Az előadásokat, ahol együtt vagyunk, nem is előadásnak szoktuk hívni, hanem alkalomnak. Mert azt fejezi ki, hogy teremtsünk alkalmat-lehetőséget arra, hogy valami jó történjen. A tánc közben például jó dolgok tudnak történni – mondja nevetve a római katolikus pap.

Felelősség
– Hálás vagyok mindenkinek, aki valamilyen módon kedvet kapott a mi köreinkben, hogy tegyen valamit, hogy valamit adjon másoknak. Ezt valahogy úgy fogalmaztuk meg, hogy ne csak magunkért legyük jól, ne csak magunknak legyünk jól. Ha már jól vagyunk, az felelősség, mert akkor máris többleted van, amivel tudsz valamit adni másoknak, és ezért én nagyon szeretem, élvezem, ahogy ott az élet megnyilatkozik – vélekedik Pál Ferenc.

A rosszból jót
Bár Feri atya szerint annak semmilyen feltétele nincs, hogy az Isten az embert valamilyen módon megérintse és megszólítsa, a keresztyén életben azzal szembesül az ember, hogy vannak erkölcsi kérdések, amelyekben súlyos hibákat is véthet. Pál Ferenc szerint azonban egy lelkigondozónak ebben a helyzetben is érdemes fönntartania azt az érzékenységét, amivel túllát az illető rossz döntésén, és arra figyel, hogy a Szentlélek akar-e az illetőben valamit munkálni, valahogy őt megérinteni.
– Emlékszem, amikor Nemes Ödön atyánál a lelki vezetést tanultuk, olyan szépen mondta mindig nekünk, hogy Isten a rosszból is tud jót kihozni. Ettől a rossz még rossz, de nekem mint segítőnek vagy papnak az a dolgom, hogy észrevegyem, Isten ki akar-e hozni valami jót és mit akár azon a rosszon keresztül is. Eközben pedig az a legmélyebb tapasztalatom, hogy amikor igazán találkozom Istennel, ott megszűnik az önmagam mentegetése. Ott világosság támad bennem és nagyon világosan látom azt, hogy amit tettem, az nem volt jó. Egészen világosan látom anélkül, hogy ezt nekem bárki megmondaná.

Istennel se?
– Most húsvétkor valahogy oda jutottam, milyen természetes a mi keresztény igehirdetésünkben, hogy azt mondjuk: nekünk egyedül nem megy, de Istennel igen. Így mondjuk, mert belátjuk, hogy tényleg szerencsétlenek, gyöngék, bűnösök vagy gyarlók vagyunk. Szerintem érdemes még egy lépést tenni: nekünk Istennel sem megy. Nem ez a realitás? Nem igyekszünk istenes életet élni? Hívjuk, kérjük, várjuk, mégis megmarad az emberi gyarlóság és gyöngeség. Ezért érdemes kimondani, hogy nekünk Istennel sem megy. Pontosan ez még jobban megnyit bennünket Isten előtt, és jó értelemben eltávolít minket magunktól Isten irányába. Ezt a kijelentést úgy próbáltam tovább fejteni, hogy igen, nekünk Istennel sem megy, de Istennek megy velünk. Ez a szemléletváltás: hogyan válhatna lehetségessé, hogy Istennek ez menjen most általam vagy rajtam keresztül - mert az egészen egyértelmű, hogy nekem még Istennel sem megy.

Szerepek és identitás
De vajon hol húzódik a határ pap és lélekgyógyász között? – tette fel a kérdést Balog Zoltán.
– Fontos, hogy megkülönböztessem az identitásomat a szerepeimtől – fogalmazott Pál Ferenc. 
– Az önazonosságomnak napi 24 órában része, hogy pap vagyok. Nem tudok nem pap lenni, nem tudok nem keresztény lenni. De például amikor segítő helyzetben vagyok vagy pszichodráma önismereti csoportot vezetek, akkor ott szakmai szerepben vagyok, és akkor ennek a szerepnek a keretein belül igyekszem maradni. Legfeljebb ha úgy érzem, hogy valami túl feszíti ezeket a határokat, akkor szabad vagyok abban, hogy átlépjem a kereteket. De csak akkor, ha ezt a csoporttagokkal vagy velem beszélgető partnerrel közlöm, hogy ezt most nem csoportvezetőként mondom, most Pál Feri kívánkozik ki belőlem.

Eddig és tovább nem
– Két tapasztalatom van. Az egyik az, ha jól tartjuk a kereteket és megmondjuk, mettől meddig vagyunk és mi van köztünk, az biztonságérzetet ad. Így sokkal könnyebb tájékozódni, főleg azért, mert amikor valaki segítséget kér, általában valamilyen útvesztésben vagy útkeresésben van, tehát éppenséggel szüksége van arra, hogy utakat lásson, világos határokat tapasztaljon. Ezt pedig ebben a keretben meg tudjuk teremteni. A másik, hogyha engem keresnek mondjuk csoportvezetőként, lelkigondozóként vagy mentálhigiénés szakemberként, akkor tudják rólam, hogy pap vagyok, nem véletlenül jönnek hozzám. A kliensek tudják kitől akarnak segítséget kérni. És nem egyszer már a segítő személy kiválasztása is nagyon fontos útmutatás a segítőnek, hogy milyen irányokban is igyekszik valamilyen választ találni az, aki hozzánk fordul. Tehát lehet, hogy egyáltalán nem nyilatkozom meg papként, mégis jelen van az identitásom miatt az, hogy pap vagyok. A másik részéről, aki tudja, hogy én pap vagyok, ez biztonságérzetet jelent. Például ha valaki azzal a dilemmával jön, hogy áldott állapotban van, de nem szeretné a gyereket. Akkor egészen nyilvánvalóan kimondhatom neki azt, hogy én csak addig tudom őt segíteni, ameddig így nem dönt. Addig nagyon szívesen segítem, és ezt én már a beszélgetés elején kimondom: talán nem is váratlan számodra, hogy ezt mondom, hogy nekem az az élet, amit te hordozol, nagyon fontos. Tiszteletben fogom tartani a döntésedet, de alapvetően abban az irányban fogok utakat, lehetőségeket keresni, amelyek abban segíthetnek téged, hogy te azt az állapotot, amiben vagy, annak tudd megélni ami, és a babádat tudd vállalni. És ő úgy dönt, hogy elveteti azt a babát, az nekem személyesen is fáj. Nem egyszer történik olyan, hogy például valaki olyan erkölcsi döntést hoz, amivel én nagyon nem tudok egyetérteni. Ilyenkor azt mondom neki, hogy számomra az ő további kísérése nagyon nehéz lenne, de ajánlok esetleg valakit, mert elfogadom, hogy segítségre szorul. Ebben a saját korlátaimat fejezem ki, nem pedig ítéletet akarok fölötte hozni.

A hályogkovácsok és a technika
Hogyan segíthet mégis a lélektan a lelkigondozói beszélgetésekben? Pál Feri atya szerint a pszichológia elsősorban hatalmas szakmai tudást és repertoárt nyújt ahhoz, hogy valaki jól tudjon segíteni. A mentálhigiénés szakember szerint ugyanis nem elég, ha valaki jót akar tenni, mert sok esetben nem tudja, hogyan is kellene szakszerűen segíteni a másiknak. Mindezek ellenére Pál Ferenc egyetért azzal a felvetéssel, hogy a módszerek ugyanakkor nem csodaszerek.
– Carl Gustav Jung azt mondta, hogy végül is a személyünkkel gyógyítunk. Nem a technika gyógyít, hanem a személy, a személyen keresztül történik a gyógyulás. Ezt én nagyon alá tudom húzni, így végül is minden segítő ember leginkább a saját személyiségéért felelős. Ezért vannak hályogkovácsok. De mivel tökéletlenek vagyunk, két nehézség is megjelenik még a legzseniálisabb hályogkovácsnál is. Az egyik, hogy mindegyikünknek vannak vakfoltjai, vannak tökéletlenségeink, mindenkinek vannak sérülései, elakadásai. Ez azt jelenti, hogy bizonyos területeken bizonyos személyekkel zseniálisan, tankönyvszerűen tud haladni, de bizonyos témákkal, emberekkel felszínre fog jutni a saját elakadása, a saját gyöngesége. Ez kikerülhetetlenül így van, mert mindannyiunknak van fényes és árnyékos része. A másik, hogy bizonyos dolgoknak segítésének, bizonyos helyzeteknek van technikai része is. Nem a technika gyógyít, de minél nagyobb a zavar, annál inkább fölmerül, hogy van ennek egy megtanulható technikai része is.

Belülről, kívülről
A mentálhigiénés szakember szerint egyelőre még mindig kevesen jutnak el problémájukkal szakértő segítőhöz, pedig a hétköznapi szituációkban is segíthet a szakember.
– Például mennyi szülő van, aki amikor a gyereke serdülő lesz, egy beszűkült tudatállapotban, személyes sértésként, szülőként valami vereségként éli meg. „Nem értem a gyerekem", „most mi lesz vele", „ez az én kudarcom" és „milyen anya vagyok én", „én nem ilyen gyereket neveltem". Ez tulajdonképpen érzelmileg beszűkült lelkiállapot. Ha mondjuk elmegy a segítőhöz, a segítő esetleg valami végtelenül egyszerű dolgot mond, ami szakmai alapvetés: kedves anyuka, kérdeznék magától valamit. Amikor áldott állapotban volt, akkor mit csinált magában a pici? Rugdosta. Most is ez történik, csak akkor belülről, most pedig kívülről. Az ok ugyanaz: szűk a hely. Tehát a szakember csak a következőt mondja: a serdülőkor a személyiségfejlődés egy bizonyos sajátosságokkal leírható szakasza, ami sokkal inkább szól erről a korról, mint arról, hogy minősíteni akarná az anyját a fia vagy lánya. Ezért egy csomó mindent nem érdemes magára venni, bízhat abban, amit már eddig átadott.

Jól akarok lenni
Balog Zoltán szerint a mai Magyarország egyik legnagyobb hiányossága, hogy nagyon kevés az olyan önszerveződő, értéket közvetítő és továbbvivő közösség, mint a „Pálferisek". A miniszter ezért arról is kérdezte Pál Ferencet, hogyan kapcsolódik össze a nagyon individuális lelkigondozás a közösségépítéssel. Feri atya szerint bár kevésbé kerül a rivaldafénybe a csoportos lelkigondozás, mégis legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint az egyéni terápia.
– A csoport olyan többletet tud teremteni, ami egyéni helyzetben nem is tud jelen lenni, mert ott csak ketten vagyunk. Ha a mentálhigiéné vagy a lelki egészség témájáról beszélünk, akkor még mindig egyfajta betegségmodell van bennünk, ami mögött orvosi minta van: az, hogy ennek keretében elsősorban pszichiáterek pszichotikus betegekkel foglalkoznak. Néhány éve mégis megtörtént a fordulat, hogy sokkal inkább szólnak a kutatások arról, hogyan tudunk jól lenni, mint kevésbé rosszul. Másképpen élek, ha jól akarok lenni én és a környezetem, mintha nem akarok rosszul lenni.

Természetes erőforrás
Feri atya elmondja, közösségükben elsősorban a megelőzésre fektetnek nagy hangsúlyt a pszichésen és mentálisan egészséges emberek között.
– Szakmai szempontból elsődleges prevenció az olyan természetes önsegítő, öngyógyító csoportok, közösségek, programok, lehetőségek, alkalmak, amelyek megelőzik, hogy valaki vagy valakik rosszul legyenek. Ugyanezek a közösségek nehézség esetén természetes erőforrást nyújtanak. De létezik másodlagos prevenció is, ami azt jeleneti, hogy jöhetnek olyanok, akiknek valamilyen nehézségük van: krízisben vannak, gyászban vannak, valami megterheli az életüket, és itt kapnak kapaszkodókat, hogy jól tudjanak belőle kijönni. Ennek az elsődleges és másodlagos prevenciónak nálunk óriási jelentősége van. Elsősorban nem betegek gyógyítása a célunk. Úgy látszik, hogy ezt szívesen csináljuk együtt. Teológiai szinten is kettős hatást látok. Az egyik, hogy a nem keresztyén emberek számára amit mi teszünk, az pre-evangélizáció: annak a közegnek a megteremtése, hogy az evangélium megjelenhessen, elhangozhasson, a magvetés megtörténhessen. A hozzánk járó keresztyén emberek esetén pedig ezek az alkalmak posztevangélizációt jelentenek. Ebben a tágabb összefüggésben, ahol van spiritualitás, lélektan, szociálpszichológia, a hitünket sokkal mélyebben meg tudjuk érteni. Sok mindent átlátunk, összefüggéseket, folyamatokat, s akkor ez valamiképpen az evangélium további szárba szökkenésének ad lehetőséget.
 

Aki visszanéz a tükörből
De vajon ha nevéből márkanév lett, akkor Feri atyából sztár? Hogyan fogadja, viseli a népszerűséget, ismertséget? – tette fel végül a kérdést Balog Zoltán.
– Valóban van, amikor valaki őszintén, nyitottan, valódi érzésektől átitatva megköszön valamit, vagy azt mondja, hálás vagyok neked, Feri. Ez nagyon jólesik. Nem is akarom, hogy ne essen jól. Másfelől tulajdonképpen „szerencse" – bár sérültségből fakad –, hogy az alaptermészetem befelé forduló, introvertált természet, csak megtanultam kifelé is lenni. Mert a természetemnek van egy másik, dinamikus része és ez segít ebben. Ez pedig a következőt hozza magával: én általában a saját belső világomban vagyok inkább, mintsem a kapcsolataimban vagy odakint. Ezért hiába látnak sokan engem nagyon sokféleképp, ezt általában nem szoktam a saját magamról alkotott kép részévé tenni. Sokan kérdezik, mit jelent ez a sztárság. Képzeljétek el, én nem így élem meg magam. Egyszerűen nem része annak a képnek, amikor reggel fogmosás közben belenézek a tükörbe, semmiféle sztár nem néz onnan vissza. Hanem én nézek vissza és éppen ezer dolog foglalkoztat. Ezt nagy áldásnak tartom, mert úgy látom, segít abban, hogy ne másoknak a külső pozitív vagy akár negatív ítélete határozza meg azt, ahogyan magamat látom. Hamvas Béla azt mondta, vigyázzunk azokkal, akik egy idő után a saját életrajzukban élnek. Ezt nagyon megtanultam tőle, óvakodom a saját életrajzomban élni. A másik példa számomra Richard Rorh, egy hallatlanul népszerű, hatvan év körüli amerikai ferences szerzetes. Ő azt mondta, idősödve a következőt látom: az, amiért az emberek velem kapcsolatban rajonganak, nem én vagyok. Az, amivel kapcsolatban az emberek gyűlölnek, az sem én vagyok. Ezt megtanultam tőle, és valahogy én is így látom magam, a kettő között.

Dobó Márti
Fotó: EMMI, Bartos Gyula