A kora újkorban élők számára a hit szinte kizárólag hallásból volt, nem pedig a Biblia olvasása által. A reformáció korában a közbeszédnek mégis jóval inkább volt szerves része a Biblia részleteinek idézése, mint később, a 19. századtól kezdődően. Balogh Judit történész jegyzete.
A pünkösdi bibliai leírás szerint történt valami, aminek a következtében a Jézust hallgató emberekből tanítványok lettek. Mi ez a valami? Kicsoda a Szentlélek?
Lelkészek, presbiterek, egyházi és világi személyek, akik lehetőségeikhez mérten, csendben segítettek. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján nemcsak az igazságtalanul elpusztított százezrekre, hanem az embermentő reformátusokra is emlékezünk.
Szentestére feloldják a kijárási korlátozást, legfeljebb tíz felnőtt és a hozzájuk tartozó 14 éven aluli gyerekek találkozhatnak. De hogyan tehetjük a biztonság megőrzésével gazdaggá az ünnepet? Családanyák osztották meg velünk ötleteiket.