Advent az „angyaljárás” ideje is. Apró ajándékokat rejtenek a gyerekek egymás zsebébe, padjába, észrevétlenül igyekeznek segíteni a másiknak. De az Angyal a felnőttek életében is tetten érhető.
Visky András erdélyi író nyerte el idén a Margó-díjat, amelyet a Kitelepítés című regényéért vehetett át. Az alábbi részlet a vele készült interjúból való.
A magyar reformátussághoz ugyan történelmileg közelebb áll a racionalizmus, mint a kegyesség, de ma már ez utóbbinak is többféle formája megélhető. Összefoglalónk a Lelki éhség 8.0 konferencia kerekasztal-beszélgetéséről.