Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A 2009. évi munkaterv

A Magyar Református Presbiteri Szövetség Budapest Déli Református Egyházmegyei Területi Szervezetének

2009. évi munkaterve

„Ki-ki, amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, a melyet Isten ad, hogy mindenben dicsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen." I Péter;  4, 10-11.

Tervek a 2009-es esztendőre.

A Presbiteri Szövetség Budapest Déli Egyházmegyei Területi Szervezete - a Magyar Református Presbiteri Szövetség Elnökségének irányelveit figyelembe véve - a 2009 - es év feladatait az alábbiakban fogalmazza meg, és így ajánlja a Közgyűlésnek elfogadásra:

 

·   1,  A Területi Szervezet rendes évi közgyűlését 2009. március 6.-án 17,30-órakor tartja a pasaréti templom gyülekezeti termében; (1026 Torockó tér 1)

•   2,  A Területi Szervezet elnökségi üléseit negyedévente tervezzük tartani, de szükség esetén bármilyen egyéb, előre egyeztetett, időpontban is.

•   3,  2009-ben folytatjuk a 2008-ban megkezdett bibliaismereti előadássorozatot. A múlt évi tapasztalatok alapján idén az előadásokat más-más egyházközségben tartjuk. Az előadások megtartására a Bp. Déli Egyházmegye lelkipásztorait kértük fel. 
Az első előadás február 28.-án került megrendezésre, Dr. Szabó István püspök úr szolgálatával és mintegy 80 fő részvételével. 
Az elmúlt év tanulságai után úgy látjuk, hogy ezek az előadások, ebben a formában érdeklődést keltettek, ezért az idei évben tovább folytatjuk a szervezést, hogy 2010-ben hasonló sorozatot indíthassunk.

·   4,  Ebben az évben is kérjük és a Területi Szervezet tagjait, a Kiskörzeti Csendesnap megtartására; hívjuk meg a szomszédos gyülekezetek presbitereit egy szombat délelőtti együttlétre, mely alkalom jó lehetőség egymás megismerésére, tapasztalatcserére, együtt imádkozásra.

•   5,  Továbbra is fontosnak tartjuk a Presbiterek Vasárnapjának, az Országos Presbiteri Imanap megtartását a gyülekezetekben, semmiféleképpen a tisztségviselők ünneplése okából, hanem a szolgálattevők felelősségtudatának elmélyítése, a szolgálat és az elhívás felelősségének hangsúlyozása miatt.

•   6,  A Területi Szervezet tagságának feladata a jövőben is megkeresni és hívni azokat a testvéreket, akik a gyülekezeti presbiteri feladatok mellett, a szövetségben is tudnak szolgálatot vállalni.

•   7,  2009 Kálvin év. Ebből az alkalomból felhívjuk az egyházmegye presbitereit, hogy tartsanak legalább egy presbiteri összejövetelt, mely Kálvin személyével, életével, tanításaival foglalkozik.

•   8,  2007 óta minden évben minden évben közös beszélgetésre hívjuk az egyházmegye gondnokait, hogy megismertessük velük a Szövetség elképzeléseit, terveit, és kérjük, hogy segítsenek további teendőink kialakításában.

•   9,  Továbbra is szeretnénk megszervezni a Területi Szervezet tagjai között az Internetes kapcsolattartást, egy levelezőlista létrehozásával. Ezért kérjük tagjainkat, adjanak meg Internetes - e-mail - hozzáférési lehetőséget.

•10,  Kezdeményeztük egy egyházmegyei szaknévsor összeállítását, melyet az egyházkerület támogatásával, az idei évben szeretnénk kiadni.

Szeretettel kérjük a Presbiteri Szövetség tagjait, hogy a Munkatervben felvázolt elképzelések megvalósításában vegyenek részt. Ajánlják a programokat gyülekezeteikben, vegyenek részt a szervezésben. Természetesen az elnökség tagjai minden lehetséges segítséget megadnak, hogy ezek a programok megvalósulhassanak.

Budapest, 2009, február 27.

A Munkatervet a Területi  Szervezet  2009. március 6.-án tartott évi rendes közgyűlése elfogadta.

Megyaszai Imre elnök s.k.

Dr. Varga Gábor alelnök s.k.

Küller András titkár s.k.

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 230, összesen: 327565

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...