Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Felhívás!

Kedves Presbiteri Szövetség, PRESBITER újság szerkesztősége, Váczi Gábor!

 

A Beregszászon 2011-ben megnyílt Kálvin Szakkollégium fűtésének korszerűsítésére indítottunk céladakozást a budai gyülekezetben, de örömünkre szolgálna, ha ehhez minél több gyülekezet csatlakozna. A diákok már két telet végig fagyoskodtak, mert a szobákat nem tudják felfűteni csak 17-18 fokig. A radiátorok cseréjével ezt lehetne javítani. A felújítás átlagosan 50ezer forint/ radiátor költséget tenne ki. 
Milyen jó lenne, ha a magyar református gyülekezetek közül páran egy- egy radiátort örökbe fogadnának ennek az összegnek a biztosításával, és akkor meg tudnák oldani a szobák fűtését. 

Köszönöm, ha segítségükre vagytok a terjesztésben, közhírré tételében a Presbiteri Szövetség levelező listáin és a saját gyülekezetekben.

A PRESBITER újságba is be lehetne tenni, ha egyet értetek vele, mert így sokakhoz eljutna a hír.

Istentől megáldott szolgálatok folynak ott náluk. Maga isteni csoda, hogy Kárpátalján egy magyar nyelvű felsőfokú oktatási intézmény indulhatott el, és ennek kollégiumát a helyi református gyülekezet hozta létre, nem kis áldozatok árán.

Mellékelem a levelüket és itt látható a mi gyülekezetünkben közre adott felhívás is. 
Ebben pár fotó is látható a jelenlegi helyzetről.

szeretettel, áldással,

Csenki Zsuzsa diakóniai gondnok-presbiter

Budai Református Egyházközség

"Mindeddig megsegített bennünket az Úr!" (1 Sám 7,12)


A budai gyülekezet felhívása a beregszászi Kálvin Szakkollégium javára:
http://gyulekezet.hu/celadakozas-a-beregszaszi-kalvin-szakkollegium-javara/


Csenki Zsuzsanna
diakóniai gondnok

flottás telefon: + 36 30-618-1069
www.gyulekezet.hu

 

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 228, összesen: 327563

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...