Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Új alkalom 2020. 01. 11-én

Kedves Testvérek,

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt, a Bp-Észak területi szervezetünkből is, a következő presbiteri alkalmunkra január 11-én, szombaton 10 órára a Budai Református Gyülekezet gyülekezeti termébe (Budapest I. Szilágyi Dezső tér) (elérhetőség: http://gyulekezet.hu/). A csendes délelőtt a 2020. évi presbiteri képzési programunk első alkalma.

Az áhítatot Illés Dávid esperes úr,

előadást Dr. Balla Péter professzor úr fogja tartani. Az előadás címe: "Hit és tudomány – az Újszövetség"

A csendes délelőtt fontos célja református keresztyén önazonosságunk erősítése, a presbiteri képzés megújítása, a nemrégiben megválasztott presbiterek elérése és bevonása. Az alkalmak során a gyülekezetek presbiterei rendszeresen találkozhatnak, s nemcsak a képzésre, de hangsúlyozottan presbitériumaink kapcsolatainak építésére is jut tér és idő.

Területi alkalmaink 10 órakor kezdődnek és körülbelül fél 1-ig tartanak. Áhítatot követően kerül sor az előadásra. Az előadásokat követően alkalom nyílik a hallottak megbeszélésére is. Az alkalmakra nem csak a presbitereket és házastársaikat hívjuk, de a lelkipásztorokat és a gyülekezetek más érdeklődő tagjait is nagy örömmel látjuk.

Kérjük, hogy akit ezt a felhívást olvassa, beszélje meg lelkipásztorával és gondnokával, s emellett azokkal a presbiterekkel, akik még nem értesültek erről a sorozatról.

Kérjük az Úr segítségét. Áldás, Békesség!

Áldott, Boldog Újesztendőt kívánva,

A vezetőség

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 270, összesen: 327336

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...