2018. február 18., vasárnap - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A képzés folytatódik...

Kedves Testvérek,

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt sorozatunk következő alkalmára, február 24-én, szombaton 10 órára a Budai Református Gyülekezetbe.

A bevezető áhítat Illés Dávid esperes úr szolgálatával történik.

Református vagyok" sorozatunk ötödik előadásának témája: Soli Deo gloria

Az előadást Szűcs Ferenc professzor úr fogja tartani.

Korábban más időpontot terveztünk, de ezt meg kellett változtatnunk, hogy ne ütközzünk a Presbiteri Szövetség más rendezvényeivel, és ne essen szombati munkanapra sem az alkalom.

Területi képzési alkalmaink 10 órakor kezdődnek és körülbelül fél 1-ig tartanak. Áhítatot követően kerül sor az előadásra. Az előadásokat követően alkalom nyílik a hallottak megbeszélésre is. Az alkalmakra nem csak a presbitereket és házastársaikat hívjuk, de a lelkipásztorokat és a gyülekezetek más érdeklődő tagjait is nagy örömmel látjuk.
Kérjük, hogy akit ez a levél elér, lehetőség szerint ossza meg ennek tartalmát gyülekezete lelkipásztorával és gondnokával, s emellett azokkal a presbiterekkel, akik még nem értesültek erről a sorozatról.

Áldás, Békesség!

Szeretettel és a találkozás reményében,
a szervezők

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 221, összesen: 327287

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...