2018. szeptember 20., csütörtök - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Indul a presbiterképzés

"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid. 13,8.)

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt következő területi presbiteri alkalmára szeptember 29-én, szombaton 10 órára a Budai Református Gyülekezet gyülekezeti terme (Budapest I. Szilágyi Dezső tér 3.)

A csendes délelőtt a 2018. évi presbiteri képzési programunk első őszi alkalma.

Tervezett helyszín: Budai Református Gyülekezet gyülekezeti terme (Budapest I. Szilágyi Dezső tér)

Tervezett program:

10:00 Köszöntés és áhítat -Illés Dávid esperes

10:15 A presbiteri szolgálat a lelkész szemével - Illés Dávid esperes

10:55 A presbiteri szolgálat - gyakorlati, elsősorban gazdasági vonatkozások - Dr. Szilágyi Sándor, a MRPSz tiszteletbeli elnöke

11:35 Szünet, tea és kávé

11:50 Közös megbeszélés, kérdések és válaszok

12:30 Imádság, áldás

 

A csendes délelőtt fontos célja a presbiteri képzés megújítása, különös tekintettel az újonnan megválasztott presbiterek elérésére és bevonására. Az alkalmak során a gyülekezetek presbiterei rendszeresen találkoznak, s nemcsak a képzésére, de hangsúlyozottan presbitériumaink kapcsolatainak építésére is jut tér és idő. Ezek az alkalmak hitünk és bibliaismeretünk erősítése mellett közösségünk, közösségeink építését is jól szolgálhatják.

Területi képzési alkalmaink 10 órakor kezdődnek és körülbelül fél 1-ig tartanak. Áhítatot követően kerül sor az előadásra. Az előadásokat követően alkalom nyílik a hallottak megbeszélésre is. Az alkalmakra nem csak a presbitereket és házastársaikat hívjuk, de a lelkipásztorokat és a gyülekezetek más érdeklődő tagjait is nagy örömmel látjuk.

Áldás, Békesség!

Szeretettel és a találkozás reményében, a szervezők

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 12, összesen: 327347

  • 2024. május 09., csütörtök

    Hogyan válik lelki metropolisszá az erdélyi zsákfalu? Ifjúsági evangelizációs heti riportunkból kiderül, mit kaptak és mit adnak tovább a református f...
  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...